Amint először hallottam Lisieux-i Kis Szent Teréz szüleinek, Louis és Zélie Martinnak a szentté avatásáról, rögtön felkeltette az érdeklődésemet.
Eredetileg ennek a házaspárnak mindkét tagja a szerzetesi életre vágyott, ám végül egymásra találtak és házasságot kötöttek. Szerelmükből kilenc gyermek született, közülük négyet kiskorukban elveszítettek.
A férj és feleség együtt a család megélhetéséért: Zélie csipkét készített és irányította a munkásokat, Louis pedig a családi vállalkozás üzleti részét vezette.
„A mélyebb szeretetre hívás” (A Call to a Deeper Love) című kötet 218 levelet tartalmaz Szent Zélie-től és 16-ot Szent Louis-tól. Zélie leveleit olvasni – főként amelyeket testvérének, sógornőjének és Pauline lányának írt – olyan, mintha egy 19. századi anyablogot böngésznénk.
Éppen ez teszi őket annyira különlegessé! Zélie az – olykor szürke – mindennapjairól számolt be ezekben a levelekben, én pedig ráébredtem, hogy talán a 21. századi modern, digitális világban is lehetséges szentté válni.
Ezeket tanultam Szent Zélie-től, ami az anyaságot és az életszentséget illeti:
1) Még a szenteknek is elkél néha a segítség.
„Pauline ma este azt mondta: ‘Ó, de kár, hogy vége a napnak. Szeretném, ha ismét reggel lenne.’ Én nem teljesen értettem vele egyet, mert kemény csatám volt. Három napja egyedül vagyok otthon a kicsikkel, mert a dajka éppen a családját látogatja. Ráadásul rettenetesen megfáztam, lázas vagyok, s alig tudok lábra állni.” (25. levél)
Zélie ezt akkor írta, amikor öt gyermeke volt hét éves kor alatt. Amikor ezt elolvastam, megnyugtató volt. Nehéz dolog segítség nélkül bezárva lenni egész nap kisgyermekekkel – Zélie is így érezte.
2) A böjt a szenteknek is nehéz.
„Nagyon megvisel a böjt és a húsról való lemondás. Pedig nem különösebben számít szigorú vezeklésnek, mégis annyira rosszul van tőle a gyomrom, és olyan gyengének érzem magam, hogy ha csak a jóközérzetemre hallgatnék, egyáltalán nem vállalnám.” (130. levél)
Zélie és Louis egész nap böjtöltek, és csak este ettek egy keveset – ez önmagában hősies. Zélie példája megerősít: a természet leküzdése Isten dicsőségéért valóban életszentséghez vezet.
3) A szentek is aggódnak, hogy valóban képesek-e mindent elvégezni.
„Itt van velem a két nagyobbik lányom is, akik vakáción vannak. Ez számomra valódi öröm, de rengeteg plusz munkát is jelent, mert elő kell készítenem mindent a nyári itthon tartózkodásukhoz. Minden ruhájukat javíttatom, így állandóan a varrónőkkel egyeztetek. S eközben sürgős megrendelések jöttek erre a hétre, egyik sincs kész, ez pedig aggaszt.” (131. levél)
Korábban azt hittem, hogy Istenben bízni azt jelenti, nem aggódom semmi miatt. De Zélie levelei alapján úgy látom, talán nem is az aggódás a probléma – lehet, hogy néhányan egyszerűen ilyenek vagyunk, és mégis bízhatunk Istenben.
4) A szenteknek is vannak rossz napjaik.
„Nos, ez volt a mai nap eddig, pedig még csak dél van. Ha ez így folytatódik, estére minden bizonnyal meghalok! Látod, most úgy érzem, az élet súlya elviselhetetlen, nincs erőm, minden sötétnek tűnik.” (132. levél)
Ami szentté tette őt, az az volt, hogy a legnehezebb időkben is Istenhez fordult – újra és újra, még akkor is, amikor úgy tűnt, minden kilátástalan.
5) A szentek gyermekei sem mindig engedelmeskednek.
„Nagyon bántott, hogy a kislányok nem mentek oda köszönteni a nagybátyjukat. Az ő hibájuk volt. Hiába mondtam nekik többször is, hogy ‘Öltözzetek fel időben!’ – úgy intézték, hogy ne legyenek készen.” (137. levél)
Nem tudom megszámolni, hányszor mondtam már a gyerekeimnek, hogy öltözzenek fel, és mégsem készültek el időben. Megnyugtató, hogy egy szentéletű, kanonizált anya is ezzel küzdött.
6) A szentek is belefáradnak a ruházkodási mizériába.
„Egész nap mást sem csinálok, csak vásárolok. Édesapád viccesen azt mondogatja, hogy a szenvedélyemmé vált! Hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy nincs választásom, nehezen hiszi el.” (143. levél)
Különösen évszakváltáskor nehéz átlátni, kinek mire van szüksége, mi jó még rá és mi nem. Zélie is küzdött ezzel – Louis még ki is nevette őt érte.
7) A szülői életszentség célja és lényege: gyermekeket a Mennyország számára nevelni.
„Amikor megszülettek a gyermekeink, kissé megváltozott a szemléletünk. Csak értük éltünk. Ők jelentették számunkra a boldogságot, és semmi másban nem találtunk örömöt rajtuk kívül. Röviden: semmi sem volt túl nehéz, és a világ már nem jelentett számunkra terhet. Számomra gyermekeink nagy kárpótlást jelentettek, ezért szerettem volna sok gyermeket vállalni, hogy mindet a Mennyország számára neveljem.” (192. levél)
A házasságban élő szent az adott hivatását éli meg. Ha Isten gyermekekkel ajándékoz meg, ők a földi boldogságunk részei – de valódi rendeltetésük az örök élet.
8) A szentek imádkoznak a Mennyben lévő gyermekeikhez.
„Amikor lezártam kis gyermekeim szemét, és eltemettem őket, nagy fájdalmat éreztem – de mindig belenyugodtam Isten akaratába. Nem bántam meg sem a bánatot, sem a szenvedést, amit értük átéltem. Sokan mondták: ‘Jobb lett volna, ha meg sem születnek.’ Én ezt nem tudom elfogadni. Mert a fájdalmak és nehézségek nem érnek fel gyermekeim örök boldogságával. Tehát nem vesztek el örökre. Az élet rövid és tele van nyomorúsággal. Viszontlátjuk őket a Mennyben. Különösen az első gyermekem halála mutatta meg számomra, milyen boldogság az, ha egy gyermekünk a Mennybe jutott, mert Isten különleges módon tudatta velem, hogy elfogadta az áldozatomat. Az én kis angyalom közbenjárására rendkívüli kegyelmet kaptam.” (72. levél)
Zélie úgy hitte: jobb, ha gyermekei fiatalon halnak meg, de a Mennybe jutnak – ez az igazi szeretet.
9) A hároméves Kis Szent Teréz is szeretett hisztizni.
„Állandóan fegyelmeznem kell ezt a szegény gyereket, aki rettenetesen kiborul, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné. A földön fetreng, toporzékol, mintha összedőlt volna a világ.” (147. levél)
Úgy tűnik, az én háromévesem is „kis szentté” válhat!
10) A szentek imái sem mindig találnak (azonnal) meghallgatásra.
„A Szűzanya nem gyógyított meg Lourdes-ban. Mit tehetnék – lejárt az időm, Isten máshol akar megnyugvást adni nekem, nem a földön.” (216. levél)
Zélie rákban haldoklott. Lourdes-ba ment gyógyulásért, de szinte csak a szenvedést élte meg. Amikor nem gyógyult meg, elfogadta Isten akaratát – akkor is, ha az nem esett egybe a kérésével.
11) A szent házastársaknak szükségük van egymásra.
„Nagyon vágyom utánad, kedves Louis. Teljes szívemből szeretlek, és sokkal jobban érzem ezt, amikor nem vagy velem. Képtelen lennék nélküled élni.” (108. levél)
Louis és Zélie egymás legnagyobb támaszai voltak. A házasság szentsége a kölcsönös odaadásban valósul meg: Isten és egymás iránt.
+1 – férjétől, Szent Louis Martintól:
12) A család Isten szeretetének tükre.
„Hamarosan ismét átélhetjük a családi intimitásban rejlő boldogságot – és ez a szépség visz minket közelebb Istenhez.” (229. levél)
Ez a levél részlet ugyan nem Zélie-től, hanem Louis-tól származik, de méltó zárása a tanúságtételüknek.
Louis ritkán írt levelet – csak ha utazott –, de mindegyikben visszaköszön a családi élet fontossága: az otthon mint az Istenhez vezető út.
Ezek a levelek megmutatták nekem, hogy az életszentség bárki számára elérhető, aki megnyitja magát Isten kegyelme előtt, és őszintén keresi Őt.
Szent Louis és Szent Zélie Martin számos szívfájdalmon és nehézségen ment keresztül, de mindhalálig hűségesek maradtak egymáshoz és Istenhez. Öt lányukat nevelték fel, akik közül egyik – Kis Szent Teréz – ma már hozzájuk hasonlóan szintén kanonizált szent, egy másik lányuk Léonie Martin szentté avatási eljárása pedig folyamatban van – ő jelenleg az Isten Szolgája címet viseli.