A feminizmus és az abortusz ellentmondása
A mai feminista mozgalmak sokszor azt állítják, hogy aki valóban „nőpárti”, annak szükségszerűen támogatnia kell az abortuszt.
Ez azért különösen ellentmondásos, mert az első hullám feminizmusának számos vezető alakja határozottan ellenezte az abortuszt. Sőt, több olyan 19. századi törvény, amelyet az Egyesült Államokban a Roe kontra Wade ítélet eltörölt, éppen olyan feminista kezdeményezésre született, akik az élet védelmének elkötelezett hívei voltak.
Számukra az abortusz nem a „felszabadítás eszköze” volt, hanem a férfiak által gyakorolt elnyomás egyik legsúlyosabb jele. Úgy látták: az abortusz nem a nő erejének, hanem éppen kiszolgáltatottságának bizonyítéka.
Nézzünk öt példát a legismertebbek közül – vajon hallottál már róluk?
1) Elizabeth Cady Stanton: a női jogok anyja és az élet védelmezője
Sokan a nőjogi mozgalom alapítójának tartják. Stanton maga is hétgyermekes édesanya volt, és határozottan kijelentette: az abortusz a gyermekgyilkosság egyik formája, ezért teljes egészében elutasítandó.
A férfiakat tette felelőssé érte, mert úgy vélte, az abortusz a nők elnyomásának következménye, nem pedig az önrendelkezésük jele.
Egy újságcikkben így írt:
„A gyermekek meggyilkolása – akár születésük előtt, akár után – a nők megalázásából fakad.”
Másutt így fogalmazott:
„Erőszak uralma alatt élünk: a férfias elem mindenhol elnyomja a nőit, és asszonyokat és gyermekeket tapos a lába alá. Ha a nő fel merne lépni eredendő tisztaságában, méltóságában és erejében, véget vethetne ennek a tömeges szenvedésnek és a védtelen gyermekek lemészárlásának.”
2) Susan B. Anthony: abortuszellenes szüfrazsett vezető
Elizabeth Stantonhoz hasonlóan Anthony is úgy tekintett az abortuszra, mint a férfiuralom egyik szörnyű következményére, és nem mint a nők felemelkedésének eszközére.
1875-ben elhangzott híres beszédében (Social Purity – „Társadalmi tisztaság”) az abortuszt az olyan bűnök közé sorolta, mint a házasságtörés, a nemi erőszak vagy a gyermekgyilkosság:
„A bíróságok tele vannak ígéretszegési perekkel, válásokkal, házasságtöréssel, bigámiával, csábítással, erőszakkal; naponta halljuk a botrányokat, a feleséggyilkosságokat, a szeretők elleni lövöldözéseket, az abortuszokat és a csecsemőgyilkosságokat – mindezek állandó emlékeztetők arra, hogy a férfitársadalom képtelen megbirkózni e szörnyűséggel.”
Anthony újságja, a The Revolution nem engedte, hogy abortív szereket áruló hirdetések megjelenjenek a lapban. Sőt, egyszer egy névtelen írást is közölt, amely „A” aláírással így fogalmazott:
„Mindegy, mi volt az indok: a kényelem szeretete, vagy a vágy, hogy megkímélje a születendő ártatlan szenvedésétől – a nő, aki megteszi ezt a lépést, rettenetesen bűnös. Életében lelkiismeretét, halálában lelkét terheli majd. De háromszorosan bűnös az a férfi, aki kétségbeesésbe taszította őt, és ezzel a bűn felé sodorta!”
3) Mary Wollstonecraft: a női méltóság filozófusa
Az írónő és filozófus – aki egyébként Mary Shelley, a Frankenstein szerzőjének édesanyja volt – szintén úgy tekintett az abortuszra, mint a férfiak által elnyomott nők tragikus következményére.
Fő művében, a Nők jogainak védelmében (Vindication of the Rights of Women) így írt:
„Mivel a nők nem részesülnek megfelelő nevelésben, nincs elég erejük ahhoz, hogy betöltsék anyai kötelességüket. Ezért vagy megsemmisítik a méhükben fejlődő életet, vagy eltaszítják maguktól a megszületett gyermeket. A természet mindenben tiszteletet követel… A férfiaknak kötelességük lenne gondoskodni azokról a nőkről, akiket elcsábítottak.”
Befejezetlen regényében (The Wrongs of Woman: Or, Maria) egy olyan nőt ábrázol, akit főnöke megerőszakol, majd teherbe ejt. A férfi abortív szert akar vele bevetetni, amit a nő először „ördögi főzetként” utasít el. Csak akkor nyúl hozzá, amikor az utcára taszítják, és így ír:
„Azt kívántam, bárcsak engem is elpusztítana, miközben megszünteti a bennem lüktető új élet érzését, amely leírhatatlan indulatokat kavart bennem.”
4) Sarah F. Norton: bátor hang a születendők jogaiért
Sarah Norton szüfrazsett volt, aki Susan B. Anthony-val együtt elérte, hogy a Cornell Egyetem nőket is felvegyen hallgatónak. Ő maga is határozottan ellenezte az abortuszt.
Egy írásában az „infantícidum” (csecsemőgyilkosság) és a „foeticidum” (magzatgyilkosság) társadalmi tragédiájáról írt, mindkettőt nyíltan „gyermekgyilkosságnak” és „csecsemők lemészárlásának” nevezve. Vágyott arra a napra, amikor a születendő gyermekek jogát nem tagadják és nem korlátozzák. Így fogalmazott:
„A gyermekgyilkosság könnyed, mindennapi ügy lett… A gyilkosok szabadon űzik mesterségüket, kérdés nélkül nyitják meg csecsemővágóhidjaikat, olyan szabadsággal, amely még a marhák mészárosainak sem engedtetik meg. Százával hirdetik napilapokban, hogy készek elkövetni e fajta gyilkosságot, és arcátlanul megadják nevüket és címüket. Senki sem döbben meg ezen… Szórólapokon ajánlják a különféle pirulákat és főzeteket, s így ezek az életpusztító módszerek annyira megszokottá váltak, hogy szinte a mindennapi beszéd részei lettek… Lesz-e valaha orvosság erre a születés előtti gyermekgyilkosságra? Talán eljön az idő, amikor egy hajadon anyát nem vetnek meg anyasága miatt, és amikor a születendő gyermek jogát az élethez nem tagadják és nem korlátozzák.”
5) Elizabeth Blackwell: az első női orvos, aki nemet mondott az abortuszra
Elizabeth Blackwell volt az első nő az Egyesült Államokban, aki orvosi diplomát szerzett amerikai egyetemen. Pályafutását többek között azért kezdte el, mert mélyen felháborította, hogy a „női orvos” kifejezést sokan az abortusz végzőkre használták.
Egy női abortőr cikkének olvasása után naplójában így írt:
„Az anyaság ily durva eltorzítása és megsemmisítése felháborodással töltött el, és harcra indított. Szörnyűségnek tartottam, hogy a tiszteletreméltó ’női orvos’ kifejezést kizárólag azok viselik, akik ezt a rettenetes mesterséget űzik. Ez a nők hivatásának teljes meggyalázása volt. Elhatároztam, hogy amennyire rajtam múlik, ’megváltom a poklokat’ – különösen ezt az egy formáját, amely így került a látóterembe.”
Blackwell 1847-ben felvételt nyert a New York állambeli Geneva Orvosi Főiskolára, ahol évfolyama élén végzett. Élete végéig nőgyógyászként dolgozott, sőt orvosi iskolát is alapított nők számára.
A feminizmus első hullámának nagy alakjai közül sokan az abortuszt nem a szabadság jelképének, hanem az elnyomás legsúlyosabb következményének tartották. Elizabeth Stanton, Susan B. Anthony, Mary Wollstonecraft, Sarah F. Norton és Elizabeth Blackwell egyaránt hangsúlyozták: a gyermek védelme a nő méltóságának szerves része. A mai vitákban gyakran feledésbe merül, hogy a nők jogaiért küzdő úttörők közül többen éppen az élet pártján álltak.