„Vigyázzatok – Tisztelendő Testvérek – figyelmeztetett XI. Piusz pápa 1937-es Divini Redemptoris kezdetű enciklikájában –, hogy a hívők meg ne csalódjanak.
A kommunizmus magja rossz. Semmiféle téren nem szabad vele közreműködni, ha a keresztény kultúrát megmenteni akarjuk. Épen az elámítottak lesznek a kommunizmus első áldozatai, miután azt saját országukban uralomra segítették.”
XI. Piusz ezzel tulajdonképpen megismételte azt, amit az Egyház már a 19. század óta tanított a kommunizmusról: hogy tele van tévedésekkel, ellentétes a társadalmi rend javával, és összeegyeztethetetlen a keresztény vallással.
Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – 5 okot sorolunk fel, amiért az Egyház elutasítja a kommunizmust:
1) A magántulajdon természetes emberi jog
A magántulajdon nem pusztán társadalmi konstrukció, amit kedv szerint el lehet törölni. A természetes társadalmi rend szerves része, és elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberi közösség igazságos és egészséges legyen.
A magántulajdon a munkavégzés természetes gyümölcse, és védi az emberi méltóságot, mivel „A magántulajdon és a javak magánbirtoklásának egyéb formái biztosítják mindenki számára a személyes és családi autonómiához szükséges teret”. Ezért a magántulajdon „a ténylegesen közösségi és demokratikus gazdaságpolitika lényegi eleme és a helyes társadalmi rend biztosítéka”. (Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 176. pont)
XIII. Leó pápa Rerum Novarum (1891) kezdetű enciklikájában figyelmeztetett: azok a törekvések, amelyek a magántulajdon megszüntetését célozzák,
„ezen kívül pedig felettébb igazságtalan is, mivel erőszakot alkalmaz a jogos birtokosok ellen, megzavarja az államrendet, alapjaiban felforgatja a társadalmat”.
2) A kommunizmus megsérti a szubszidiaritás elvét
A kommunizmus lényege a társadalmi élet kulcsterületeinek központosított irányítása. Ez súlyosan sérti a szubszidiaritás elvét, amely a katolikus társadalmi tanítás egyik legalapvetőbb pillére.
Mi az a szubszidiaritás?
XI. Piusz szerint „a társadalomelmélet szilárd és örökérvényű elve az a rendkívülien fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges”, amelyet így határoz meg: „amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így
mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és bennerejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.” (Quadragesimo Anno, 79)
3) Az Egyház üldözése
Mivel az Egyház elutasítja a kommunizmust, elutasítja a földi utópiákat, hisz Istenben, és a kormánytól független hatalmi központot képez, a kommunista rezsimek mindig is ellenségként tekintettek rá. A Szovjetunióban például keresztények millióit ölték meg.
Mivel az Egyház Istentől alapított intézmény az emberek üdvösségére, ezen üldözések súlyos gonoszságot jelentenek.
4) Ateizmus
A kommunizmus rendszerint kifejezetten tagadja Isten létét, és a társadalom építését erre a tagadásra alapozza. Az ateizmus azonban hamis, és bármilyen világnézet, amely erre épül, szükségszerűen kudarcra, igazságtalanságra és pusztulásra van ítélve.
5) Az osztályharc helytelen és nem elkerülhetetlen
Az osztályharc irigységet szít – amely halálos bűn –, és romboló „mi–ők” szemléletet alakít ki. Ezzel szemben minden embert, társadalmi helyzetétől függetlenül, az együttműködésre és szeretetre hív az Egyház.
„Alapvető hibát követnek el a társadalmi kérdés tárgyalásában azok is – tanítja XIII. Leó pápa a Rerum Novarum enciklikájában –, akik a két társadalmi osztályt eleve egymás ellenségének tartják, mintha a természet a gazdagokat és a szegényeket arra teremtette volna, hogy állandó harcban egymást irtsák. Ez annyira ellenkezik a józan ésszel és az igazsággal, hogy pontosan az ellenkezője igaz. […]
Hiszen teljes mértékben egymásra vannak utalva: sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül nem lehet meg. Az egyetértés a dolgokban szépséget, azaz rendet hoz létre, míg ezzel szemben az örökös harcból szükségszerűen kezelhetetlen zűrzavar keletkezik.”