„Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef. 6,11-12)
„Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1Pt 5,8)
A spirituális valóság létezik, valós, és bizony kemény harc folyik azon a síkon.
Bár a Sátán és démonjai ritkán mutatkoznak meg az átlagemberek előtt, de úgy tűnik, hogy amikor olyanokról van szó, akik erősek az Úrban – például a szentek –, a démonok néha nyíltan támadásba lendülnek.
Természetesen Jézus már legyőzte a Sátánt és e világ összes gonosz erejét. Bár a Sátán továbbra is tombol és lelkeket keres, hogy magával rántsa őket a pokolba. Aki azonban Jézusban marad, az nem tud elszakadni Istentől.
Ne hagyd tehát, hogy ezek a történetek megrémítsenek! Inkább arra emlékeztessenek, hogy a Sátán és az ő bűnre való kísértése valóságos, még akkor is, ha nem úgy látod őt, mint ezek a szentek.
1) Remete (Nagy) Szent Antal: „Az oroszlán bömbölt, a bika mintha szarvával öklelt volna…”
A 3-4. századi sivatagi szerzetes Szent Antalról, az Alexandriai Szent Atanáz által írt Remete Szent Antal élete című életrajzi műből tudunk. Ebben az áll, hogy amikor az emberek meglátogatták Szent Antalt sivatagi otthonában, „tömeg tolongását, ricsajt és fegyverek zaját hallották. Éjszakánként látták, hogy a hegy tele van vadállatokkal, Antalt pedig velük szemben küzdeni és imádkozni látták”.
Egy történet szerint Szent Antal úgy döntött, hogy egy éjszakát egyedül tölt egy nagy sírban. Démonok hatalmas csoportja jött el hozzá, és megtámadta a testét. A démonok
„annyira ütlegelték, hogy a fájdalmaktól ájultan feküdt a földön. Később azt mondta, olyan fájdalmakat érzett, amilyeneket ember soha nem tud embernek okozni.”
Másnap egy rokona – aki kenyeret hozott neki –, talált rá, és visszavitte a közeli faluba. Aznap este azonban magához tért, és megkérte a rokonát, hogy vigye vissza a sírba. Miután ez az ember rázárta a sír ajtaját, Szent Antal felkiáltott:
„Itt vagyok én, Antal! Nem futok el csapásaitok elől, bármennyit mértek rám, semmi nem szakít el engem Krisztus szeretetétől!”
A démonok visszatértek, és így írja le Szent Atanáz azt, ami ezután történt:
„[…] most éjszaka olyan robajt támasztott, hogy úgy tűnt, minden összedől. Mintha a falakon át különböző vadállatok formájában rontanának be az ördögök: a helyet azonnal oroszlánok, medvék, leopárdok, bikák, kígyók, áspisok, skorpiók és farkasok töltötték be. Mindegyikük a maga módján mozgott. Az oroszlán bömbölt, a bika mintha szarvával öklelt volna, a tekergő kígyó ugyan nem közeledett, a farkast féken tartották. A vadállatok megjelenését rettenetes zaj kísérte.”
Bár szörnyű fájdalmak között volt, bátran válaszolt a démonoknak:
„Ha képesek vagytok rá, ha kaptatok valami hatalmat ellenem, ne késlekedjetek, rontsatok rám, de ha erre nem vagytok képesek, miért tomboltok feleslegesen? A mi pecsétünk és védfalunk a mi Urunkba vetett hit.”
Hirtelen megnyílt a sír teteje, és ragyogó fény töltötte be a sírkamrát. A démonok eltűntek, és a fájdalmai megszűntek. Felismerve, hogy Isten megmentette, így imádkozott:
„Hol voltál? Miért nem az elején jelentél meg, hogy könnyítsd a fájdalmaimat?” Isten így felelt: „Antal, én itt voltam, melletted voltam és láttam a küzdelmedet. Mivel tehát kitartottál, és nem győztek le, mindig segítőd leszek és híressé teszem a nevedet az egész földön.”
Szent Atanáz azt írja:
„Ezek hallatára Antal felállt és imádkozott; akkora erőt kapott, hogy a testében sokkal nagyobb erőt érzett, mint előtte bármikor. Ekkor mintegy harmincöt éves volt.”
2) Szent Pio atya: „Ezek az ördögök szüntelenül ütlegelnek”
A 19. század végén született Szent Pio atya Olaszországban élt és halt meg, de 1968-ban bekövetkezett halálakor már az egész világon ismerték és tisztelték. A szentéletű papot, a csodatevő és stigmatikus Szent Pio atyát a démonok is rendszeresen támadták.
Don Gabriele Amorth atya, a Vatikán egyik vezető ördögűzője szerint
„Pio atya igazi ellenségei a démonok voltak, akik ostromolták őt. […] A szent életében a nagy és állandó harc Isten és a lelkek ellenségei ellen folyt, azok ellen a démonok ellen, akik megpróbálták elragadni a lelkét.”
Szent Pio atya már fiatalkorában hihetetlen mennyei látomásokban részesült, de démoni támadások is érték. Amorth atya elmagyarázta:
„Az ördög nagy fekete macskaként jelent meg neki, vadul és fenyegetően, vagy visszataszító állatként, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy megijessze őt; meztelen és kihívó fiatal lányok alakjában, akik obszcén táncot jártak, nyilvánvalóan azért, hogy próbára tegyék a fiatal pap tisztaságát. De Pio atya akkor érezte a legnagyobb veszélyt, amikor az ördög megpróbálta megtéveszteni őt azzal, hogy felvette valamelyik elöljárója alakját (tartományfőnöke vagy lelki vezetője), vagy az Úrnak, a Szűzanyának vagy Szent Ferencnek adta ki magát.”
Ez utóbbi taktika, hogy az ördög jó és szent emberként jelenik meg, különösen nagy problémát jelentett. Szent Pio atya a következőképp mérlegelte a látomásokat:
„Észrevett egy bizonyos félénkséget, amikor a Szűzanya vagy az Úr először megjelent, amit a látomás távozásakor egyfajta békeérzet követett. Másrészt egy szent alakban megjelenő ördög azonnali öröm és vonzalom érzését váltotta ki, amit utána lelkiismeret-furdalás és szomorúság váltott fel.”
A sátán néha még fizikailag is megtámadta Szent Pio atyát. Ezt egyik levelében írja le, amelyet egy papi bizalmasának írt:
„Ezek az ördögök szüntelenül ütlegelnek, még az ágyról is leesem. Még az ingemet is letépik, hogy megverjenek! De most már nem ijedek meg tőlük. Jézus szeret engem, gyakran felemel, és visszahelyez az ágyra.”
Valóban, ha közel vagyunk az Úrhoz, nem kell félnünk a démonoktól.
3) Galgani Szent Gemma: „Brutális karmai”
Galgani Szent Gemma egy 19. század végi olasz misztikus volt, akinek hihetetlen spirituális élményei voltak.
Egy papnak írt levelében azt írta:
„Az elmúlt két napban Jézus azt mondta nekem szentáldozás után: »Leányom, az ördög hamarosan nagy háborút fog vívni ellened.« Folyton ezeket a szavakat hallom a szívemben. Kérlek, imádkozz értem…”
Hamar rájött, hogy az ima a legjobb védekezés. Válaszul a Sátán heves fejfájással ajándékozta meg, hogy megnehezítse számára az alvást. A kimerültsége aztán még nehezebbé tette az alvást, de ő kitartott:
„Meddig erőlködik még az a nyomorult, hogy lehetetlenné tegye számomra az imádkozást! Tegnap este megpróbált megölni, és sikerült is volna neki, ha Jézus nem siet segítségemre. Megrémültem, és állandóan Jézus képére gondoltam…”
Egyszer, miközben levelet írt, az ördög
„kikapta a kezéből a tollat, széttépte a papírt, majd elráncigálta az asztaltól, hajánál fogva olyan erőszakosan ragadta meg, hogy brutális karmai között elszakadt.”
Egy másik támadásról pedig így ír:
„A démon nagy magas óriásként állt elém, és azt mondta nekem: »Számodra nincs többé remény az üdvösségre. A kezemben vagy!« Azt válaszoltam, hogy Isten irgalmas, így hát én nem félek semmitől. Ekkor dühében keményen fejbe vágott, és azt mondta: »„Átok reád!«, majd eltűnt.”
„Ezután a szobámba mentem pihenni, és ott találtam őt. Ismét ütlegelni kezdett egy csomózott kötéllel, és azt akarta, hogy hallgassam, miközben gonoszságokat sugallt. Nemet mondtam, mire ő még erősebben ütött, és a fejemet hevesen a földhöz verte. Egy ponton eszembe jutott, hogy Jézus Atyját hívjam segítségül: »Örök Atyám, Jézus legdrágább vére által szabadíts meg engem!«”
„Nem igazán tudom, hogy mi történt ezután. Az a hitvány fenevad kirángatott az ágyamból, és olyan erővel dobott le a padlóra, hogy beütöttem a fejemet, amely még most is fáj. Elvesztettem az eszméletem, és ott maradtam fekve, amíg sok idő múlva magamhoz nem tértem. Jézusnak legyen hála!”
De ő megtartotta a Jézusba vetett hitét. Még humorizálni is képes volt az ördöggel szemben. Ezt írta egy papnak:
„Ha láttad volna őt, amikor grimaszolva menekült, nevetésben törtél volna ki! Olyan ronda! (…) De Jézus azt mondta nekem, hogy ne féljek tőle.”
4) Vianney Szent János: „Mindezt azért, mert lelkeket térítek meg a Jóistenhez”
Vianney Szent János a 19. század elején élt Franciaországban. Olyan nagy tisztelet övezi papként végzett szent szolgálatáért, hogy ő a papok védőszentje. És úgy tűnik, rendszeresen harcolt a Gonosszal.
Egyszer a nővére a paplakban töltötte az éjszakát. Arra ébredt, hogy furcsa kopogtatást hall a szobájában a falon és az asztalon. Megkereste Vianney Szent Jánost, aki még késő éjjel is gyóntatott, és ő elmagyarázta:
„Ó, gyermekem, nem kellett volna megijedned: Ez a Grappin (‘vasvilla’; így nevezte a Sátánt). Téged nem bánthat. Engem azonban különböző módon kínoz. Néha a lábamnál fogva ráncigál a szobában. Mindezt azért, mert lelkeket térítek meg a Jóistenhez.”
Egy másik esetben Vianney Szent János a plébániatemplomában gyóntatott, amikor valaki jelentette neki, hogy kigyulladt a hálószobája. Hogy mit mondott erre?
„A Grappin nagyon dühös. Nem tudta elkapni a kismadarat, ezért felgyújtotta a kalitkát. Ez jó jel. Ma sok bűnös jön majd el.”
5) Avilai Nagy Szent Teréz: „Szarvaikkal egy pap torkát szorongatták, miközben misézett”
Avilai Nagy Szent Teréz egy 16. századi spanyol misztikus volt, akit ma egyháztanítóként tisztelnek a lelki életre vonatkozó hihetetlen meglátásai miatt. Imái és elmélkedései során pedig rendszeresen kapcsolatba került az ördöggel.
„Förtelmes alak; a szája iszonyatos volt. Úgy tűnt, mintha testéből nagy láng csapott volna ki, amely nem vetett árnyékot.” Egyszer „lelki szemeivel két ocsmány külsejű ördögöt látott, akik mintha egy pap torkát szorongatták volna szarvukkal, miközben misézett.”
Mégis, még számára is ritkák voltak ezek a látható megnyilvánulások.
„Ritkán láttam őt testi alakban, de gyakran láttam őt alaktalanul, mint az általam leírt látomásokban, amelyekben nem látszik az alakja, de tudjuk, hogy ott van.”
Milyen fegyverekkel küzdött ő a gonosz erők ellen? Imádsággal, alázattal és – érdekes módon – szenteltvízzel, amely tapasztalatai szerint különösen hatékony fegyver volt.