Katolikus hitre tért protestánsként, akinek hitbéli utazása a húsvéti vigílián ért el a tetőpontjára, úgymond van némi tapasztalatom arról, hogyan lehet katolikussá válni.
Számomra ez egy csodálatos utazás volt, amiről már hónapok óta írok. Pontról-pontra le tudom követni ennek a közel egy évtizedes utazásnak a forgatókönyvét. Kipipálhatok bizonyos négyzeteket, és határozottan kijelenthetem: igen, ettől lettem katolikus.
Így, természetesen, segíteni akarok másoknak, nehogy hasonló sorsra jussanak.
Nekem már túl késő, de számodra még van remény. Ha teheted az Úr, a legközelebbi barátaid és családtagjaid segítségével el tudod kerülni ezeket a bizonyos buktatókat, és bár biztosra nem tudom mondani, de afelől biztosíthatlak, hogy sokkal könnyebben elkerülheted azt a csapdát, amelybe én is beleestem.
Barátom! Adok néhány kéretlen tanácsot: íme, hogyan NE legyél katolikus. 😱
1) Ne olvass Scott Hahnt!
Az egyik első hiba, amelyet protestánsként elkövettem az volt, hogy Scott Hahnt olvastam.
Dr. Scott Hahn neves bibliatudós, aki katolikus hitre tért. A 80-as években Scott és felesége, Kimberly része volt azon protestánsok tömegének, akik katolikus hitre tértek. A szabadkeresztény lelkész, dr. Hahn életében gyökeres változást hozott katolizálása. Nem sokkal később elkezdték terjeszteni a kazettára rögzített „megtéréstörténetét.” Scott, majd Kimberly története emberek tömegeit ragadta magával, akik hatására áttértek a katolikus hitre, és ez arra ösztönözte a párost, hogy könyvet írjanak élményeikről Minden érv Rómába vezet címmel.
Ne olvasd el a Minden érv Rómába vezet című könyvet!
Ugyanis rá fogsz jönni, hogy Scott és Kimberly intelligens, olvasott és jó szándékú emberek. Dr. Hahn ma már egy igen elismert bibliai teológus, termékeny szerző, és a tekintély, az együttérzés és a szakértelem hangja a Katolikus Egyházban. Szabadkeresztény buzgalmát átültette a katolicizmusba, és nem vett vissza belőle. És te, szegény szabadkeresztény, azt hitted, hogy a katolikusok nem ismerik a Bibliát, és biztosan nem karizmatikusak.
Veszélyes egy olyan mindenre kiterjedő megtéréstörténetet olvasni, mint a Minden érv Rómába vezet. Scott és Kimberley, valamint a katolikus hitre áttértek történeteiben saját hitbeli utazásod köszön majd vissza. Olyan kérdésekkel fogsz találkozni, amelyek lehet, hogy már tebenned is felmerültek, de most biztosan fel fognak.
És ha nem vigyázol, az utad élesen elkanyarodik és lehet, hogy a Rómába vezető út elején találod magad.
2) Ne olvass egyháztörténelmet!
A második hatalmas hiba, amit elkövettem az volt, hogy egyháztörténelmet olvastam, a kereszténység történetét.
Mindent megtettem, ami tőlem telik. Igyekeztem egy valóban tudományos, történelmi áttekintést választani a lehető legszekulárisabb forrásból. Nem akartam, hogy a történelmet beszennyezze a túlságosan katolikus szemlélet, az erősen protestáns nézőpont, vagy egy áltörténelmi mű. Igazi, tudományos művet akartam olvasni. Végtére is történelem szakos vagyok, úgyhogy gondoltam, meg tudom oldani. A Diarmaid MacCulloch által írt, 800 oldalas, A reformáció története című könyvre esett a választásom (más források mellett, amelyeket azóta olvastam).
Ne olvasd el Diarmaid MacCulloch A reformáció története című könyvét.
MacCulloch, aki saját bevallása szerint hitehagyott anglikán, néha észbontó aprólékossággal mutatja be a reformáció korát. Ez, valóban nehéz olvasmánnyá teszi, és MacCulloch bármelyik kis alfejezetére alapozni lehetne egy szakdolgozatot. A lényeg, hogy vaskos kötetéből elég intenzív áttekintést kapunk arról, hogy a protestáns reformátorok miért szakadtak el a katolikus egyháztól a 16. században, és hogy mi is zajlott a kulturális térben és a társadalomban egy ilyen korszakalkotó időben és helyen.
De egyháztörténelmet olvasni veszélyes.
Ha figyelmesen olvassuk kiderül, hogy milyen kétes is volt a korai reformátorok némely döntése és hozzáállása. Hogy mennyire túlzó Luther Márton személyes megvilágosodásának története. Hogy megigazulás-tana és azok a dolgok, amelyek miatt elszakadt az Egyháztól, mekkora részben köszönhetőek mániákus személyiségének. Hogy a reformációt mennyi mindenben kulturális, nem pedig vallási tényezők lendítették előre. Hogy a politika, a háborúk és az európai dinasztiák milyen szinten burjánzottak el és élezték ki a feszültségeket.
És ha nem vigyázol, rájöhetsz, – ahogy én is rájöttem – hogy mennyire ingatag is volt valójában protestáns hitem alapja, eredete. És hogy a katolikus ellenreformáció mennyire időben és megfelelő módon tisztította meg azokat a pontokat, ahol az 1500 éve fennálló Egyház elrontott valamit.
3) Ne olvasd a korai egyházatyákat!
A harmadik hiba, amit elkövettem, majdnem végzetes volt: elkezdtem olvasni a korai egyházatyákat.
Ne feledd, hogy ők az apostolok apostolai, azok a keresztények, akiket azok a legelső keresztények tanítottak, akiket Jézus tanított. Ők a kereszténység óriásai, akik közvetlen kapcsolatban álltak azokkal, akik hallották Jézus szavait, és érintették Őt. Szabadkeresztényként fogalmam sem volt ezeknek a műveknek a létezéséről, de amikor felfedeztem, nem tudtam letenni őket.
Ne olvasd a korai egyházatyákat!
Naiv, kíváncsi keresztényként elkezdtem olvasni a korai egyházatyákat, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megdöbbentően katolikusok. Arról írtak, hogy Jézus valóban jelen van a szentáldozáskor – nem csupán szimbólumként. Végtelenül sokat írtak a püspököknek való alávetettség és az egyház tekintélyének tiszteletben tartásának fontosságáról, egy olyan egyházról, amelyet szerintük Jézus kezdett, az apostolok folytattak, majd továbbadtak nekik, kinevezve őket a hatalmi pozíciókba.
Amikor kezdtem rájönni, hogy az ősegyház nem úgy nézett ki, mint a szabadkeresztény hagyomány, amelyben felnőttem, megdöbbentem, majd dühös lettem. Szabadkeresztényként mindig azt mondták nekem, hogy a „házi gyülekezetek” a bibliaiak, és hogy a kereszténység első századaiban az volt a jellemző, hogy a keresztények független, kis csoportokban találkoztak egy „emeleti teremben.”
Ehelyett az ősegyház tanításában és hierarchikus felépítésében határozottan katolikus, és ha nem vigyázol, hasonlóan megdöbbentő következtetésre juthatsz, mint én. És akkor mi lesz?
4) Ne találkozz egyetlen nagy katolikussal sem!
A következő hiba, amelyet elkövethetsz az az, hogy találkozol néhány nagy katolikussal. Ne tedd ezt!
Lehet, hogy utazásodnak ezen a pontján már rájöttél – különösen, ha nem fogadtad meg a korábbi tanácsaimat –, hogy vannak egészen elképesztő katolikusok. Talán olvastál már olyanokat, mint Scott Hahn, Stephen Ray, G.K. Chesterton, Frank Sheed vagy Robert Barron. Persze, ők nagyszerűek és energetikus, lelkes keresztények (akik ráadásul katolikusok), de még nem találkoztál velük, így még viszonylag biztonságban vagy.
Azonban vigyázz, nehogy személyesen találkozz nagy katolikusokkal.
Amint találkozol nagy katolikusokkal rá fogsz jönni, hogy a saját szomszédságodban, a munkahelyeden, a közösségi házadban vagy – ne adj' isten – a helyi katolikus plébániádon is vannak igazi katolikusok. Katolikusok, akik talán ténylegesen próbálják megélni a keresztény életet. Katolikusok, akik igyekeznek Jézust képviselni a körülöttük élő emberek számára.
Jámbor katolikusok.
És ők azok, akiket mindenképpen, bármi áron el kell kerülnöd.
5) Ne kezdj el úgy élni, mint egy katolikus!
Akkor sincs minden veszve, ha már találkoztál hívő katolikusokkal, ugyanis még az út ezen a késői szakaszán is szolgálhatok egy jó tanáccsal: Ne kezdj el úgy élni, mint egy katolikus.
Ezt vedd figyelmeztetésnek.
Ugyanis a katolicizmus felé vezető utam egy bizonyos pontján rájöttem, hogy a sok elolvasott könyv, az összes meghallgatott előadás és történet, illetve minden (főleg magammal) lefolytatott beszélgetés hatására, egyszerűen el kell kezdenem katolikusként élni. Ki kellett próbálnom, hogy meggyőződjek arról, hogy valóban van-e értelme.
Ne élj úgy, mint egy katolikus!
Ne kezdj el misére járni vagy a szentek közbenjárását kérni, mert a végén meg is kapod! Ne próbáld meg imádkozni a rózsafüzért – megdöbbentően könnyű megtanulni! Ne foglalkozz a zsolozsmával vagy a szentségimádással, mert lehet, hogy beleszeretsz ezekbe a kimondottan katolikus gyakorlatokba, és akkor már nem sokat tudok tenni érted én, vagy bárki más.
Lehet, hogy ezen a ponton már túl késő.
6) Egy tapodtat se engedj Istennek!
De talán van még remény, talán még nem túl csúszós a lejtő. Talán megállítható alászállásod a katolicizmusba, és azt hiszem, van is néhány javaslatom, amelyek még ezekben az utolsó előtti pillanatokban is segíthetnek megakadályozni elkerülhetetlennek tűnő katolizálásodat.
Íme az egyik: Egy tapodtat se engedj Istennek!
Bármit is teszel, életed legkisebb szeletének irányítását se engedd át Istennek. Ő élni fog a lehetőséggel, és ez az utolsó, amit szeretnél.
Ne engedj abból, amit akarsz. Tarts ki, és ne hagyd magad megingatni. Tudom, hogy a múltban már átsegített téged néhány nehéz időszakon és helyzeten. Tudom, azt hiszed, bízhatsz benne, aki Örökkévaló és Mindentudó, hogy biztonságban átvisz téged a túloldalra.
De tévedsz!
Abban a pillanatban, hogy egy centit is engedsz Istennek, Ő sokkal többet vesz majd el és könnyen lehet, hogy olyan helyre visz, ahová nem akarsz menni. Egy olyan helyre, ahol mélységes tisztelet, áhítat, szépség és – ha jókor vagy jó helyen – édes illatú tömjén van.
7) Ne imádkozz!
Továbbá, bármit is teszel, ne imádkozz!
Végső soron ez lehet a legnagyobb hiba, amelyet elkövethetsz. Egyszerűen végleg abba kell hagynod az imádkozást. Ha ragaszkodsz hozzá, és továbbra is imádkozol, akkor véletlenül előfordulhat, hogy úgy imádkozol, ahogy nem akarnál. A gondolatok, a kérések vagy a hálaadás mind szép és jó, de valami más is belophatja magát az imáidba, és előfordulhat, hogy önhibádon kívül útmutatásért imádkozol.
Előfordulhat, hogy segítségért imádkozol, és akkor véged van barátom. Vége a dalnak!
Imádkozhatsz, ahogy én is tettem, hogy Isten vezessen és irányítson téged, és akkor előfordulhat, hogy hirtelen minden akadály leomolik a Katolikus Egyházba vezető utadon, mint Jerikó hatalmas falai. És lehet, hogy azon kapod magad, hogy egyszerűen belépsz.
Ugyanis Isten válaszol az imákra, ebben (egészen) biztos lehetsz. Ebben a kérdésben teljesen ébernek kell lenned, és szem előtt kell tartanod a régi mondást: Vigyázz miért imádkozol!
Isten nagyon jó ajándékokat ad, és nagyon szeret minket. Pontosan ezért kell aggódnod.
8) Ne hagyd, hogy kérdések merüljenek fel benned a hiteddel kapcsolatban!
Végezetül, barátom, ha idáig eljutottál akkor nem tudom, mit lehet még tenni, de azért megpróbálom.
Elolvastál néhány megtéréstörténetet és a kereszténység történetét, illetve elolvastad a megdöbbentően katolikus egyházatyák műveit. Találkoztál néhány nagyszerű katolikussal az interneten és a való világban, és elkezdtél apró lépéseket tenni a katolikus élet megélése felé. Feladtad és átengedted makacs akaratod egy részét Istennek, és kérted, hogy vezessen az utadon. És most itt vagy.
Hogyan állhatnánk ki ezt a végső összecsapást itt, a józan ész utolsó bástyáján, a végső csatatéren, az értelem és az épelméjűség nagy bazilikájában?
Ezen a ponton teljesen el kell utasítanunk, hogy kérdések merüljenek fel bennünk a hitünkkel kapcsolatban.
Én azt javaslom, hogy dugjuk homokba a fejünket, bár más, ettől eltérő sikeres módszerek is lehetségesek.
Mindenesetre el kell utasítanunk a változást. Ragaszkodnunk kell az igazunkhoz, barátom, méghozzá foggal körömmel.
El kell olvasnunk az összes olyan szerző könyvét, akiktől mindig is olvastunk. Meg kell látogatnunk az összes weboldalt, amelyeket mindig is látogattunk. Sokat kell beszélgetnünk azokkal a barátainkkal, akik kizárólag a mi álláspontunkkal értenek egyet, és határozottan elutasítják, hogy kérdéseket tegyenek fel azzal a hittel kapcsolatban, amelyet mindig is ismertünk.
Nem lettünk önelégültek – ugyan már! – egyszerűen magabiztosak lettünk a hitünk kérdésében. Tudjuk, hogy miben hiszünk! Nem félünk új módon gondolkodni a Bibliáról, a szentségekről vagy a keresztény egyházról. Semmitől se ijedünk meg, egyszerűen csak túlságosan sok a tennivalónk, esetleg boldogok vagyunk azzal, ahogy a dolgok most állnak. Nem teszünk fel kérdéseket, hiszen nincs rá szükségünk.
Végül is Jézus azt tanította, hogy a változás rossz, az önelégültség jó, és úgy juthatunk a mennybe, ha azt tesszük, amit mindig is tettünk.
Bár, ha már idáig eljutottál, és semmi sem használt, akkor akár lehetnél katolikus is. Én tudom, hogy az vagyok.