Ma a festészet, a hit és az öröm világbajnokára emlékezünk.
Ki volt Fra Angelico? – Az újdonságokra nyitott művész
Ő Beato Angelico, más néven Giovanni da Fiesole, domonkos szerzetes és reneszánsz festő. Giovanni 1395 és 1400 között született a mugellói Vicchióban, és már fiatal korában nyilvánvalóvá vált tehetsége a festészetben. Hogy kövesse e hivatását, Firenzébe költözött, hogy kitanulhassa a mesterséget, s valószínűleg Lorenzo Monaco, a Santa Maria degli Angeli kamalduli apátság egyik szerzetesének vezetése alatt állt. Ez idő során Giovanni, mestere felügyelete alatt, megfigyelhette a különböző technikákat, pl. a miniatúra-, tábla- és freskófestés művészetét.
Beato Angelico – ekkor még Giovanni – művei követték a bizánci ikonográfiai hagyomány szigorú szabályait: a méretek és a karakterek pozíciójának hierarchiáját, valamint a színek hagyományos sémáit, s az alakok elhelyezésének rendszerét. Giovanninak azonban sikerült e szigorú szabályok keretén belül is kifejeznie művészi zsenialitását, olyan mesterektől tanulva, mint Duccio da Buoninsegna, Simone Martini, a Lorenzetti testvérek, Cimabue és Giotto. Mestere, Lorenzo Monaco festészete mintegy hidat képzett a gótika és a reneszánsz humanizmus között, aminek köszönhetően Giovanni korának újdonságait tanulmányozva „túllépett” a hagyományokon, gazdagítva azt.
Az első dokumentum, amely Giovanni nevét említi, 1417-ből származik, amikor beiratkozott a firenzei Kármin-templomban működő San Nicolò társaságba, ami fémjelzi spirituális útjának kezdetét.
Nem sokkal később, 1420 és 1422 között belépett a fiesolei református domonkos kolostorba, és csatlakozott a prédikátorok rendjéhez. Szerzetesi képzése jelentős hatással volt életére és művészetére. Giovanni a papi-szerzetesi pályát választotta, s elöljárói úgy ítélték meg, hogy a művészet által képes lehet hiteles szerzetessé, pappá és prédikátorrá válni. Firenzei Szent Antonino felismerte tehetségét, s mindent megtett azért, hogy Beato Angelico művészi zsenialitása kibontakozhasson és kiteljesedhessen a Rend missziójának keretein belül.
Mit festett?
Beato Angelico műveinek fő témája Jézus Krisztus életének titkai, a Szentírás ismerete, a szentek példamutatása, de mindemellett figyelembe vette az egyház tanítóhivatalának tekintélyét, vászonra vitte Szent Tamás teológiai súlypontjait, miközben a nép igényeire is odafigyelt. Így a bonyolultnak tűnő tamási teológia a művészet révén az egyszerűbb emberekhez is eljuthatott.
Számos megbízása közül az egyik legjelentősebb Szent Antonin perjel megbízása volt, aki felkérte Angelico-t, hogy készítsen egy sor falfestményt a firenzei San Marco kolostorban. Fra Angelico, mindössze 6 év leforgása alatt (1439–1445) 54 kompozíciót festett meg, amiken több mint 320 emberi alak szerepel. Olyan technikákat alkalmazott, melyekhez egyszerű és szerény anyagokra volt szükség, mint például mészre, homokra és földre.
Beato Angelico freskói azért is érdekesek, mert összekapcsolta a helyeket a festmények témáival.
Így a kolostor vendégszobáinak bejárata előtt a zarándok Krisztust festette meg, akit éppen két domonkos fogad. Ez nyilvánvalóan buzdítás arra, hogy a betérő vendégekben, zarándokokban is Krisztust lássuk. A noviciátus lakrészében a keresztre feszített Krisztust láthatjuk, aki mindazok számára, akik a szerzetesi életbe lépnek, támaszt nyújt. És így tovább…
Emellett láthatjuk, hogy a festményeken sokszor megjelenik Szent Domonkos (pl. ott van a kereszt alatt, szemléli az Úr megcsúfolásának eseményét, a feltámadást, s imádságosan olvassa a Bibliát stb.), vagy egy tetszőleges domonkos testvér, aki mintegy „kívülről” nézi Krisztus életének megfestett titkait. Ez pedig jelzés arra, hogy ezek a misztériumok a jelenben is megvalósulnak köztünk (bármelyikünk lehet a szemlélődő alak), valamint kifejezi a domonkos hagyomány egyik alappillérét, a szemlélődés jelentőségét.
E festmények célja tehát az volt, hogy a testvérek gondolatait mindenkor Isten felé irányítsák, és fenntartsák a belső csend szemlélődő légkörét, ami az apostoli élet forrásához, Krisztushoz kapcsol.
Egy domonkos, aki egész szívével festett
Vasari elmondja, hogy Beato Angelico soha nem vette kezébe az ecsetjét anélkül, hogy előtte ne imádkozott volna, és hogy nem tudod úgy feszületet festeni, hogy munkája közben ne ejtett volna néhány könnyet.
Ez elárulja, hogy Beato Angelico és művészete milyen mély elmélyült szemlélődésből fakadt.
Egyes szerzők arról számolnak be, hogy olykor az „elragadtatás” állapotában festett, amely arra késztette, hogy teljesen elmerüljön a misztériumban, amit éppen ecsetvonásaival kívánt megünnepelni.
Fra Angelico alkotásai tehát az igazságot és az ingyenes szeretetet is feltárják. Könnyei a szeretet és az elkötelezettség kifejezései. Beato Angelico művészete lelkiségének tükörképe, egy olyan valóságé, amit már megváltott és átalakított Isten világossága, s ezáltal lehetséges, hogy festményei által maga a Világosság szólhat a szívekhez.
Fra Angelico feltárja, hogy a szépség a kegyelem és a megváltás a prédikáció eszközévé válhat, s arra hív, hogy nézzünk a látszat mögé, és hogy felfedezzük azt a szépséget, ami életünk minden szegletében el van rejtve.
Fra Angelico művészetével útmutatót ad nekünk életünk útján, lehetőséget adva, hogy a szépség és a fény megvilágítsa életünk egészét, akár a legsötétebb ösvényeket is.
A mai ünnep az újjászületés pillanata lehet mindannyiunk számára.