Boldog Pier Giorgio Frassati jól ismert a Szűzanya iránti odaadásáról és a szegények szolgálatáról. Azonban ő is szenvedett a szeretetért. 

Története a valódi keresztény szeretet értékes üzenete. 

„Ő az, akit tiszta szeretettel szerettem.” 

Frassati 1924-1925 között több, barátainak írt levelében mesélte el csalódásait, amelyekben Laura Hidalgo, egy fiatal nő iránti szerelméről számol be, aki elvesztette szüleit és gondoskodott öccséről. 

A FrassatiUSA, a Boldog Pier Giorgio szentté avatását elősegítő csoport szerint a fiatalember 1923 tavaszán találkozott Laurával a Kis Szent Bernát-hágónál, ahová síelni járt. 

A lány tagja volt a „Gaetana Agnesi” nevű katolikus női egyetemi hallgatók klubjának, és hamar összebarátkozott Frassatival. 

1924-ben beszélt Laura iránti érzéseiről húgának, Lucianának. „Eljött hozzám nagy fekete szemeivel, és elmondta, hogy szerelmes egy lányba, akit ismerek” – emlékezett vissza Luciana. 

Sajnos Frassatinak bonyolult kapcsolata volt a szüleivel, akik a szakítás szélén álltak. Ekkor úgy döntött, hogy nem fedi fel az érzéseit, hogy ne okozzon még több családi drámát.  

Frassati jómódú családból származott, és attól tartott, hogy szülei nem fogadnák el Laurát, mivel alacsonyabb társadalmi státusza volt.  

„Épp Italo Mario Angeloni »Így szerettem« című romantikus regényét olvasom, amelynek első részében egy andalúziai hölgy iránt érzett szerelméről ír, és higgy nekem, eltöltenek az érzések, mert olyan ez mint az én szerelmemnek a története.” 
„Én is szerettem így, viszont a regényben az andalúziai lány hoz áldozatot, de az én esetemben én vagyok az áldozat, mert ez Isten akarata.”

– írta Frassati barátjának, Isidore Bonininek. 

A FrassatiUSA szerint Frassati „nemhogy nem mondott semmit Laurának az érzéseiről, de még csak nem is utalt rá.” 

Barátainak írt leveleiben azonban leírta, mennyire fájdalmas volt meghozni ezt a döntést, különösen azután, hogy húga 1925-ben férjhez ment, miközben ő „feláldozta egy olyan kapcsolat gondolatát, amely oly sok örömet hozhatott volna neki.” 

„...ő az, akit tiszta szerelemmel szerettem, és ma lemondva róla, azt kívánom, hogy boldog legyen. Arra kérlek, imádkozz, hogy Isten adjon nekem keresztényi erőt, hogy higgadtan viseljem ezt, neki pedig adjon meg minden földi boldogságot és erőt, hogy elérje azt a célt, amelyre teremtettünk”

– mondta Frassati.   

„Ezáltal mindig jó barátom lesz, aki, mivel ismertem őt életem legveszélyesebb éveiben, segített nekem, hogy a jó úton maradjak a cél felé haladva.” 

Boldog Pier Giorgio Frassati, könyörögj érettünk!

Oszd meg ezt a cikket!