Május 28-án, szerda délelőtt a Szentatya, Leó pápa második általános kihallgatásán folytatta az április 21-én elhunyt Ferenc pápa által megkezdett katekézissorozatot. A 2025-ös szentév egyik fő mottója – „Jézus Krisztus, a reményünk” – továbbra is meghatározza a katekézisek irányát. Ezúttal az irgalmas szamaritánus példabeszéde került a katekézissorozat 7. részének középpontjába.
A Szent Péter téren összegyűlt zarándokok előtt Leó pápa az evangéliumi példabeszédek reményt formáló erejére hívta fel a figyelmet. „A példabeszédek segítenek más szemszögből nézni a dolgokat” – hangsúlyozta Leó pápa, majd hozzátette:
„A remény hiánya gyakran abból ered, hogy megragadunk egy merev, zárt szemléletmódban.”
A pápa egy törvénytudó alakján keresztül mutatta be, miként szorulunk rá mi is a szemléletváltásra. A történet kulcsmotívuma, hogy a törvénytudó nem az örök élet mély értelmét keresi, hanem jogként tekint rá, majd csupán egyetlen szót kér, kérdez Jézustól: ki az ő „felebarátja”?
Leó pápa szerint azonban Jézus példabeszéde átalakítja a kérdésünket: „Ki szeret engem?” helyett azt kérdezzük: „Ki volt az, aki szeretett engem?” Ez a váltás – hangsúlyozta – gyermeki önközpontúságból vezet át a felnőtt, önátadó, áldozatkész életfelfogásba.
A példázat egy lefelé vezető úton játszódik – Jeruzsálemből Jerikóba –, mely a pápa szerint „az élet nehézségeinek jelképe”. Az úton haladó emberre rátámadnak, kifosztják, félholtra verik. „Ez ismerős élmény: amikor emberek vagy helyzetek mindent elvesznek tőlünk, és ott maradunk az út szélén.”
A történet fordulópontját nem a pap vagy a levita hozza el – akik a templomi szolgálatból jönnek, de közömbösek maradnak –, hanem egy szamaritánus, akit a társadalom megvetett.
„Az együttérzés nem vallási, hanem emberi kérdés! Mielőtt hívők lennénk, embereknek kell lennünk”
– emelte ki a pápa.
A szamaritánus nem csak megáll – ő „beavatkozik, bekoszolódik, talán meg is fertőződik”, hogy megmentse a bajbajutottat. Leó pápa részletesen ismertette Lukács evangélista leírását: „Bekötözi a sebeit, olajjal és borral tisztítja meg, saját állatára teszi, fogadóba viszi, pénzt ad érte, sőt megígéri, hogy visszatér és ha kell, még többet fizet.”
E tettek mögött mély emberi odafordulás húzódik meg:
„A másik ember nem csomag, hanem valaki, akit gondozni kell.”
A pápa végül arra hívta a híveket, hogy legyenek nyitottak az irgalomra a mindennapokban:
„Mikor leszünk képesek mi is megállni, és együtt érezni? Akkor, amikor felismerjük: az út szélén fekvő ember – mi magunk vagyunk.”
Zárásként Leó pápa Jézus Szentséges Szívéhez fordult fohásszal:
„Imádkozzunk tehát, hogy növekedjünk emberségben – hogy kapcsolataink őszintébbek és irgalmasabbak legyenek. Kérjük Jézus Szentséges Szívétől, hogy szívünk egyre jobban hasonlítson az övéhez.”
Az audienciát megható fohásszal zárta az Ukrajnában szenvedő népért, ismét felszólítva a nemzetközi közösséget:
„Szüntessék be a harcokat, engedjék szabadon a túszokat, és tartsák tiszteletben a humanitárius jogot.”