Ahogy a sorozatunk bevezetőjében megbeszéltük, János evangélista nem „csodaként”, hanem első jelként (Jn 2,11) hivatkozik erre az eseményre. De mit akar ezzel üzenni nekünk ma?
A legtöbb esküvőn a legnagyobb katasztrófát jelentheti, ha elfogy az étel vagy az ital. A bibliai Kánában pontosan ez történt: a menyegző közepén döbbentek rá, hogy elfogyott a bor. De éppen ez a „hétköznapi krízis” lett a helyszíne Jézus első nyilvános fellépésének.
„Még nem jött el az én órám” – Vagy mégis?
Amikor Mária jelzi a problémát, Jézus válasza elsőre ridegnek tűnhet: „Még nem jött el az én órám.” János evangéliumában az „óra” mindig a keresztrefeszítésre és a megdicsőülésre utal. Jézus tudja, hogy ha elkezdi a jeleket, az egy megállíthatatlan folyamat, ami a Kálváriához vezet.
Mária azonban nem vitatkozik. Ő tudja, hogy a fia szíve nem marad érzéketlen az emberek problémáira. Mária utolsó mondata a Bibliában ebben a történetben hangzik el, és ez a keresztény élet legegyszerűbb receptje:
„Bármit mond nektek, tegyétek meg!”
Ez az abszolút bizalom az, ami megnyitja az utat az isteni beavatkozás előtt.
A víz és a bor: A régi és az új találkozása
Jézus hat kőhordót töltetett meg vízzel. Fontos részlet: ezeket a zsidó tisztulási szertartásokhoz használták. A víz a „régit”, a törvényt, a külsőséges előírásokat jelképezte. Jézus azonban ebből a vízből teremtett valami egészen újat: bort, méghozzá a legjobb minőségűt.
Ez az első jel azt üzeni: Jézus nem azért jött, hogy csak „kijavítsa” vagy „megfoltozza” a vallásosságunkat, hanem hogy teljesen átalakítsa azt. A víz és a bor közötti különbség a puszta szabálykövetés és az Istennel való élő, örömteli kapcsolat közötti különbség.
Isten nem spórol: A bőség zavara
Érdemes megállni egy pillanatra a mennyiségeknél. Hat hordó, egyenként két-három mérős… ez összesen körülbelül 500-700 liter bort jelent! Ez nem csak „elég” volt a menyegző végére; ez abszurd, túláradó bőség.
János ezzel azt akarja mondani: Isten kegyelme nem patikamérlegen érkezik. Ő nem csak éppen annyit ad, hogy ne maradjunk szomjasak, hanem elhalmoz minket az ajándékaival.
Amikor a násznagy megkóstolja a bort, elképed:
„Minden ember a jó bort adja fel először… te pedig mostanáig tartogattad a jó bort!” (Jn 2,10)
Ez a spirituális élet törvénye is: a világ a mézesmadzagot adja először, ami után jön az üresség. Jézusnál a java mindig a végén jön.
Nagyböjti útravaló: Ürítsd ki a hordókat!
Tegnap, amikor Hamvazószerdával megkezdtük a nagyböjti utunkat, Kána üzenete hirtelen nagyon aktuálissá válik. A Nagyböjt gyakran tűnik a „hiány” idejének: lemondunk dolgokról, megvonunk magunktól kényelmet, és szembesülünk saját lelki szomjúságunkkal.
De ne feledd: a kánai hordóknak is először ki kellett ürülniük ahhoz, hogy Jézus csordultig tölthesse őket valami jobbal.
Ez a negyven nap ne a kényszeredett önsanyargatásról szóljon, hanem a „helycsinálásról”. Merd bevallani Istennek, ha a türelmed, az örömöd vagy a szereteted „elfogyott”. Engedd, hogy a böjt kiürítse belőled a hétköznapit, a feleslegest.
Induljunk el ezen az úton azzal a bizalommal, amivel Mária fordult a szolgákhoz: „bármit mond nektek, tegyétek meg!” Ha hűséggel kitartasz mellette a pusztában is, biztos lehetsz benne, hogy a Húsvét hajnalán Ő a „legjobb borral”, a feltámadás örömével vár majd rád.
Mit üzen ez neked ma?
Gyakran érezzük úgy, hogy a mi „borunk” is elfogyott. Elfogyott a türelmünk a tanuláshoz, a reményünk a betegségben, vagy a lelkesedésünk a hitünkben. Úgy érezzük, csak a „tisztulási víz” maradt: a száraz kötelességteljesítés.
Kána üzenete az, hogy Jézus nem nézi le a te kicsinyesnek tűnő hiányaidat. Ő ott van a te „lagzidban” is, és csak arra vár, hogy odaadd neki a vizeshordóidat. Ő kész arra, hogy a kőhideg, kiüresedett hétköznapjaidba beleöntse az Ő új borát – azt az örömöt, amit a világ nem tud megadni.
A kánai jel nem a borról szólt, hanem Jézus dicsőségéről. Ez az a pont, ahol a nézőkből tanítványok lesznek.