Szeptember 21-én XIV. Leó pápa megtartotta a vasárnapi Angelust, melynek keretében a hamis mammonról elmélkedett.
Gazsó Boglárka, aki jelen volt velünk a Szent Péter téren a mai Úrangyala imádság során, így foglalta össze mai élményeit:
„A mai Angelusban arra kaptam meghívást, hogy újra tudatosítsam: az életünk nem a saját tulajdonunk, hanem Isten ajándéka. Minden, amink van, Tőle kaptuk, és egyszer számot kell adnunk arról, hogyan éltünk ezekkel az ajándékokkal. A földi gazdagság múlandó, ezért érdemes inkább a maradandóra, a valódi kincsre törekedni: az Úrral és egymással való barátságra. Ezért fontos, hogy keressük, hogyan tudunk igazi kapcsolatokat, barátokat szerezni, és hogyan gazdálkodhatunk felelősen azzal, amit Isten ránk bízott. A Szentatya felhívta a figyelmünket arra, hogy kérjük a Szűzanya közbenjárását, hogy ebben vezessen bennünket, és segítsen igazságosan élni.”
Az alábbiakban a Szentatya katekézisének egészét közöljük:
Kedves testvéreim, szép vasárnapot!
A példabeszéd, amit a mai evangéliumban hallottunk (Lk 16,1–13), elgondolkodtat az anyagi javak használatáról, és általában arról, hogyan kezeljük a legértékesebb javunkat, ami a saját életünk.
A történetben látjuk, hogy egy gazda odahívja a vagyonkezelőjét, hogy „számoljon el”. Ez a kép valami fontosat közvetít nekünk: nem vagyunk urai saját életünknek és az általunk élvezett javaknak:
mindent az Úrtól kaptunk ajándékba, és Ő a mi gondoskodásunkra, szabadságunkra és felelősségünkre bízta ezt az örökséget.
Egy napon számot kell adnunk arról, hogyan kezeltük önmagunk életét, vagyonunkat és a föld erőforrásait, mind Isten, mind az emberek, a társadalom és főleg azok előtt, akik majd utánunk jönnek.
A példabeszédben szereplő gazda egyszerűen csak a saját hasznát kereste, és amikor eljön a nap, amikor számot kell adnia, és elveszik tőle a gazdálkodás jogát, el kell gondolkodnia azon, hogy mit tegyen a jövőjével. Ebben a nehéz helyzetben megérti, hogy nem az anyagi javak felhalmozása a legfontosabb érték, hiszen a földi gazdagság elmúlik; és akkor egy zseniális ötlet jut az eszébe: összehívja az adósokat, és „lecsökkenti” tartozásukat, lemondva ezzel arról a részesedésről, ami őt illette volna. Így elveszíti anyagi gazdagságát, viszont barátokat szerez, akik készek lesznek arra, hogy majd segítsék és támogassák őt.
A történetből kiindulva Jézus így buzdít minket: „Szerezzetek barátokat a tisztességtelen gazdagságból, hogy amikor az elfogy, befogadjanak titeket az örök lakóhelyekre” (9. v.).
Valóban, a példabeszédben szereplő gazda, bár a világ tisztességtelen gazdagságát kezeli, mégis megtalálja a módját, hogy barátokat szerezzen, kilépve önzőségének magányából; mi pedig, akik tanítványok vagyunk és az evangélium fényében élünk, még inkább kötelesek vagyunk a világ javait és saját életünket a valódi gazdagságra összpontosítva használni, ami az Úrral és testvéreinkkel való barátság.
Kedveseim, a példabeszéd arra hív minket, hogy feltegyük magunknak a kérdést: hogyan kezeljük az anyagi javakat, a föld erőforrásait és saját életünket, amit Isten ránk bízott.
Követhetjük az önzés kritériumát, vagyis az első helyre helyezhetjük a gazdagságot, úgy, hogy csak magunkra gondolunk; de ez elszigetel minket másoktól, és a versengés mérgét terjeszti, ami gyakran konfliktusokat szül. Vagy elismerhetjük mindazt, amink van, mint Isten ajándéka, amivel gazdálkodnunk kell, és felhasználhatjuk azt a megosztás eszközeként, hogy baráti és szolidáris hálózatokat hozzunk létre, hogy jót cselekedjünk, hogy igazságosabb, egyenlőbb és testvéribb világot építsünk.
Kérjük Szűz Máriát, hogy járjon közben értünk, és segítsen nekünk, hogy igazságosan és felelősséggel gazdálkodjunk azzal, amit az Úr ránk bízott.