Minden szentmisének központi része az evangélium. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy egyáltalán miből alakult ki, mi az a kettős vagy hármas hagyomány és milyen összefüggésben állhat egymással a négy evangélista.
Az evangélium szó az euangelion főnévből származik, amelynek szó szerinti jelentése jó hír, örömhír. A régi időkben leggyakrabban a csaták utáni győzelemre vonatkoztatták, de az uralkodóval kapcsolatos kijelentésekre is használatos volt. A Szentírásban eltérő a szó megemlítésének mennyisége; például a páli levelekben 46-szor, de mondjuk Jánosnál egyszer sem fordul elő.
Minden szentmisében találkozunk egy evangéliumi szakasszal, amit egy egyházi elöljáró – diakónus, pap vagy püspök olvashat fel. A tartalom mindig szorosan illeszkedik az adott ünnepkörhöz vagy annak mondanivalójához. (pl. Nagycsütörtökön azt hallhatjuk, hogy Jézus megmossa a tanítványai lábát, míg Nagyszombat éjjel az üres sír megtalálásáról kapunk egy rövid összefoglalót.)
Ezekben a sorokban Jézus szól hozzánk, ő oszt meg velünk életéből, tanításából egy-egy mozzanatot.
Az a célja, hogy merítsünk ebből és igyekezzünk az ő példájához élni és Őt méltón képviselni a mindennapjaink során. Olykor-olykor nem könnyű megérteni a pontos üzenetet, de a lelkipásztorok ezt általában ki szokták fejteni az utána következő prédikációban.
A hagyomány szerint négy evangélistát tartunk számon: Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost.
Előbbi hármat összefoglalóan szinoptikusoknak nevezzük; a szó a görög eredetű szünöpszisz kifejezésből ered, ami arra utal, hogy az említett evangélisták írásainak tartalma, formája, menete sok mindenben összefüggést, azonosságot mutat. Ezt más szóval traditio triplexként, azaz hármas hagyományként is szoktuk emlegetni. A traditio duplex (kettős hagyomány) szerint Máté és Lukács a nagyevangélisták, akik között még több egyezőség fedezhető fel (pl. Jézus gyermekségtörténetének említése). A szinoptikusokkal kapcsolatban rengeteg további elméletet is lehet említeni; például Szent Ágoston szerint Márk Máté rövidítése, de mára inkább már ennek fordítottja az elfogadottabb.
Érdemes tudni, hogy az evangéliumoknak nem ismert a szerzője, csak a 2. századtól kezdődően kezdték ezeket az írásokat személyekhez tulajdonítani.
Az biztos, hogy mindegyikben Jézus foglalja el a központi helyet.
Szenvedése, halála és feltámadása mindenhol említést nyer, bár a hangsúlyok ide-oda eltolódhatnak, pontosan úgy, ahogyan a többi részben is.
Az írások összegyűjtése és rendszerbe foglalása nem kicsi kanonizációs munka eredménye. Nem véletlen az egyes szakaszok elhelyezkedése a nagy egészen belül, tulajdonképpen a teljes írást egy hatalmas összefüggő egységként kell értelmezni.
Tanuljatok, merítsetek sokat az evangéliumokból és igyekezzetek ezeket a mindennapi gyakorlat idejére is átültetni! Máté evangéliumának 7. fejezetrészletével kívánok ehhez sok erőt és kegyelmet:
„Aki pedig hallja az én beszédemet és megcselekszi azokat, hasonló lesz a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.”