Az idei jubileumi szentév bodajki búcsúja különleges alkalom: a hívők számára lehetőség nyílik a kegyhelyre való zarándoklással teljes búcsút nyerni, lelkileg megújulni, imádkozni és Máriával együtt Jézus felé fordulni.

Azok számára, akik nem tudnak személyesen ott lenni, az EWTN Katolikus Televízió élő közvetítések révén biztosítja, hogy otthonról is bekapcsolódhassanak a liturgiákba és az ünnepi eseményekbe.

A kegyhely múltja: legenda, régészet és hit

Bodajk ezeréves tradíciókkal bíró kegyhelye messze túlmutat egy egyszerű búcsún.

A hagyomány szerint a magyar szent család,  Szent István király már feleségével, Boldog Gizellával és gyermekével, Imre herceggel együtt járt itt, hogy Máriához fohászkodjon. Ezt egy különleges szobor – Pintér Balázs szobrászművész alkotása – örökíti meg a kegytemplom bejáratánál 2016 óta.

Régészeti feltárások is megerősítették, hogy Bodajk területén korai keresztény emlékek és templommaradványok találhatók, jelezve, hogy a hely már a középkorban is jelentős zarándokpont volt.

A felújított kegyhely ma méltó szépségében várja a családokat és közösségeket, hogy együtt ünnepeljenek, imádkozzanak és erőt merítsenek.

A hétvégi búcsú

A bodajki búcsú évek hagyományaihoz híven gazdag liturgikus és közösségi programot kínál:

  • Szombat, 17 órakor a Magyar Szent Család ereklyék megérkezésével veszi kezdetét az ünnep, 19 órakor Spányi Antal megyéspüspök mutat be szentmisét a zarándokudvaron, ezután éjfélig virrasztás, majd éjféli szentmise következik.  
  • Vasárnap, 10:30 – Ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa Michael Wallace Banach érsek, apostoli nuncius lesz. 
  • A délután folyamán keresztút, koncert is várja a zarándokokat.

A szentévben a bodajki kegyhely különleges ajándékokat tartogat: a búcsú idején a kegyhelyre látogatók teljes búcsút nyerhetnek az egyház szabályai szerint. A három atya – Mórocz Tamás, Oravecki Attila és Horváth József – szolgálata biztosítja, hogy minden résztvevő – legyen az rendszeres zarándok vagy első látogató – otthonosan érezze magát, és lelkileg gazdagodva térhessen haza.

Egy fiatal lehet azt érzi, hogy a búcsú valami régi, „nagyszülős” hagyomány. De Bodajkon ennél sokkal többről van szó. Ez a hely csendet és nyugalmat ad a zajos hétköznapokban, és segít új szemmel ránézni az életünkre.

Itt megtapasztalható, hogy a közösség élménye, és hogy van Valaki, aki mindig figyel ránk. Itt nem csak egy történelmi helyet látunk, hanem lehetőséget arra, hogy találkozzunk Istennel – személyesen, közelről. Ez az élmény velünk marad akkor is, amikor visszatérünk a hétköznapokba. 

Oszd meg ezt a cikket!