Amikor Assisi Szent Ferenc és kis közössége 1209-ben Rómába érkezett, hogy pápai jóváhagyást kérjen, III. Ince pápa eleinte bizalmatlan volt. Az Egyház ugyanis az előző évtizedekben sok gondot szenvedett egy eretnek mozgalom, a valdensek miatt, akik – a ferencesekhez hasonlóan – radikális szegénységet hirdettek. A pápa attól tartott, hogy Ferenc mozgalma is hasonló problémákat fog okozni.
Isten gondviselése azonban közbelépett.
A ferencesek véletlenül összetalálkoztak a Sabinai bíborossal, aki a pápa gyóntatója volt, és azonnal megkedvelte őket. Meggyőzte a tétovázó pápát, hogy találkozzon Ferenccel és követőivel.
Körülbelül egy hét után III. Ince pápa ideiglenes, nem hivatalos engedélyt adott a közösségnek, mondván: ha tovább növekednek, térjenek vissza és kérjenek hivatalos elismerést.
De Istennek más terve volt.
Még abban az évben III. Ince különös, természetfölötti álmot látott: álmában a római Lateráni Szent János-bazilika – a pápa székesegyháza – omladozni kezdett. Valaki azonban ott állt a romok között, és megtámasztotta az épületet: Ferenc volt az, egy fiatal, egyszerű szerzetes, aki karjával tartotta meg a templomot.
Az üzenet világos volt:
a ferencesek kulcsszerepet kapnak majd a pápaság és az egész Egyház megerősítésében.
Az álom hatására alig egy évvel később III. Ince pápa hivatalosan is elismerte az új rendet – a Kisebb Testvérek Rendjét, vagyis a ferenceseket.
A többi már történelem...