Az első diakónus
Szent István egyike az első diakónusoknak, akiket az apostolok azért választottak, hogy segítsék őket a karitatív munkában, az adományok szétosztásában, hogy ők az igehirdetésre fókuszálhassanak.
Ma így imádkoznak a diakónusszentelés alatt:
„Mindenható Isten, Te Egyházadat az új templom nagyobbodására növeled és gyarapítod, a szent teendők ellátására a szolgálattevők hármas fokozatát alapítottad, hogy nevednek szolgáljanak, mint már kezdetben kiválasztottad Lévi fiait az első sátor szolgálatára.”
Ez feltárja az ószövetségi papi fokozatok és az Egyház papi fokozatainak párhuzamait.
A Katekizmus pedig így fejti ki a diakonátus lényegét.
1569 „A hierarchia alsóbb fokán állnak a diákonusok, akik »nem papságra, hanem szolgálatra« kapják a kézfeltételt.” A szentelendő diákonus fejére egyedül a püspök teszi rá a kezét, így jelezvén, hogy a diákonus szolgálata feladataiban kapcsolódik sajátosan a püspökhöz.
1570 A diákonusok sajátos módon részesednek Krisztus küldetésében és kegyelmében. A fölszentelés szentségi pecséttel (character) látja el őket, mely eltörölhetetlen, és Krisztushoz tesz hasonlóvá, aki „diákonus”, azaz mindenki szolgája lett. A diákonusok föladata többek között, hogy a püspöknek és a papoknak szolgáljanak az isteni misztériumoknál, elsősorban az Eucharisztia ünneplése során, áldoztassanak, eskessenek és megáldják a házaspárt, hirdessék az evangéliumot és prédikáljanak, temessenek és végezzék a szeretet különféle szolgálatait.
Az első vértanú
Emellett Szent István az első vértanú szent, vagyis ő az első, akiről tudjuk, hogy Krisztus nevéért kövezték meg, ahogy azt az ApCsel 7. fejezete is beszámol róla.
„István a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: »Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.« Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: »Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!« Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: »Uram, ne ródd fel nekik bűnül!« Ezekkel a szavakkal elszenderült.”