Szeretettel adjuk közzé XIV. Leó pápa aug. 24-i elmélkedésének teljes szövegét, mellyel bevezette a vasárnapi Angelus imádságot.
Kedves testvéreim, szép vasárnapot!
A mai evangélium (Lk 13,22–30) középpontjában a „szűk kapu” képét találjuk, amit Jézus arra használ, hogy válaszoljon valakinek, aki azt kérdezi tőle, hogy kevesen lesznek-e azok, akik üdvözülnek. Jézus így válaszol:
„Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni.” (v. 24).
Első pillantásra ez a kép felvet bennünk néhány kérdést: ha Isten a szeretet és az irgalom Atyja, aki mindig tárt karokkal vár minket, hogy befogadjon, akkor miért mondja Jézus, hogy a megváltás kapuja szűk?
Természetesen az Úr nem akar minket elbátortalanítani. Szavai inkább azt szolgálják, hogy megingassa azok elbizakodottságát, akik azt hiszik, hogy már meg vannak váltva, akik gyakorolják ugyan a vallást, és emiatt úgy gondolják, hogy rendben vannak. De valójában nem értették meg, hogy nem elég vallásos cselekedeteket tenni, ha azok nem alakítják át a szívet: az Úr nem akarja, hogy a kultusz elszakadjon az élettől, és nem kedveli az áldozatokat és az imákat, ha azok nem vezetnek el minket a testvéreink iránti szeretethez és az igazságosság gyakorlásához. Ezért, amikor ők az Úr elé állnak, és azzal dicsekednek, hogy vele ettek és ittak, s hallgatták tanításait, ezt a választ fogják hallani:
„Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok tőlem, ti mindnyájan, gonosztevők!” (v. 27).
Testvéreim, milyen csodás ez a provokáció, amit ma az evangélium hozzánk intéz: miközben mi néha ítélkezünk azok felett, akik távol állnak a hittől, Jézus megingatja „a hívők biztonságát”. Valójában azt mondja nekünk, hogy nem elég szavakkal megvallani a hitünket, nem elég vele együtt enni és inni, amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, vagy az, ha jól ismerjük a keresztény tanításokat. Hitünk akkor hiteles, ha egész életünket átfogja, ha döntéseink kritériumává válik, ha olyan nőkké és férfiakká tesz bennünket, akik elkötelezik magukat a jó iránt, és kockáztatnak a szeretetben, épp úgy, ahogyan Jézus is tette; Ő nem a siker vagy a hatalom könnyű útját választotta, hanem hogy megváltson minket, és annyira szeretett bennünket, hogy átkelt a kereszt „szűk kapuján”. Ő hitünk mércéje, Ő az a kapu, amin át kell lépnünk, hogy üdvözüljünk (vö. Jn 10,9), megélve az Ő szeretetét, azáltal, hogy életünk során az igazságosság és a béke eszközeivé válunk.
Ez néha azt jelenti, hogy nehéz és népszerűtlen döntéseket kell hoznunk, küzdenünk kell az egoizmus ellen, és másokért áldozatot kell hoznunk, ki kell tartanunk a jó mellett ott, ahol úgy tűnik, hogy a gonosz logikája uralkodik, és így tovább. De, ha átlépjük ezt a küszöböt, felfedezzük, hogy az élet új módon tárul fel előttünk, és attól a pillanattól kezdve, már most beléphetünk Isten tágas szívébe és abba az örök ünnepbe, amit Ő készített számunkra.
Hívjuk segítségül Szűz Máriát, hogy segítsen nekünk bátran átlépni az evangélium „szűk kapuján”, hogy örömmel nyílhassunk meg az Atyaisten szeretetének szépsége előtt.
A Szentatya a közös imádság után köszöntötte a budapesti híveket is.