Tizenöt éves koromban találkoztam először Jézussal. Tinédzserként „elfogadtam Krisztust”, és elkezdtem a lehető legjobb keresztény életet élni. És ez nagyszerű volt. Boldog voltam szabadkeresztényként. Nem utasítottam el a katolicizmust, nem sokat tudtam róla, és amit tudtam, az sajnos meglehetősen hiányos forrásokból származott. Olyan katolikusoktól, akik maguk sem tudtak sokat a hitükről.
Rossz katolikusoktól.
De amikor egy szabadkeresztény lelkész és jó barátom megkérdezte tőlem:
„Mi a fontosabb, a Biblia vagy a hagyomány?”
Elakadt a szavam.
Ezen kérdés megválaszolásához vezető utam során elkezdtem olvasni a katolicizmusról. Végzetes hibát követtem el azzal, hogy mint később megtudtam, elkezdtem „méltányosan kezelni” a katolikus egyházat. Ez egy olyan hiba, amelyet a híres, katolikus hitre tért G. K. Chesterton, „a megtérés felé vezető első lépésnek” nevez.
Ha az volt az első lépés, hogy „méltányosan kezeltem” az egyházat, akkor a korai egyházatyák műveinek olvasása, legalábbis számomra, valahol az utolsó lépések között kellett, hogy legyen.
Miután elolvastam ezeket, a közvetlenül az Újszövetség után keletkezett keresztény forrásokat, végleg meggyőződtem a Katolikus Egyház időtálló igazságáról. Az egyházatyák és – legfőbbképpen – egy mindent átfogó idézet volt az, ami meggyőzött arról, hogy katolikus legyek.
Szent Ignác, Antiochia püspöke
Antiochiai Szent Ignác körülbelül Kr. u. 35 és 107 között élt és írt. Minden jel szerint Szent János apostol tanítványa volt. Azé a Szent Jánosé. Szent Jánosé, aki az Újszövetség számos fontos részének, köztük az egyik evangéliumnak és a Jelenések könyvének szerzője. Azé a Szent Jánosé, akire Jézus Máriát, az édesanyját bízta. Pontosan azé a Szent Jánosé.
Ignác az ő tanítványa volt, és amit tudott Krisztusról és az Ő tanításairól, azt olyasvalakitől tanulta, aki az Ő lábainál ült és tanult.
Antiochiai Szent Ignác írásai nem átfogóak, de – mint megtudtam – elképesztően mélyek.
Ignác főleg a börtönből írt számos keresztény közösségnek, mint az Egyház szabályszerűen kinevezett püspöke. Tanítója, Szent János, illetve Szent Péter vagy Szent Pál újszövetségi leveleihez hasonlóan Ignác apostoli tekintéllyel tanít, korrigál és bátorít.
Összességében azt tapasztaltam, hogy nehéz úgy olvasni a korai egyházatyákat, hogy ne lássuk meg a Katolikus Egyház valóságát. De Szent Ignácnak a filadelfiaiaknak írt levelében olyan egyedülálló, meggyőző idézetet találtam, hogy nem tehettem mást, mint hogy megvallottam a Katolikus Egyház igazságát, tekintélyét és szépségét.
Ez az egyetlen idézet győzött meg arról, hogy katolikus legyek.
Szent Ignác a következőket írja:
„Ne essetek tévedésbe, testvéreim; akik a szakadást szítók után mennek, az Isten országának örökösei nem lesznek; aki idegen tanítás után jár, az nem hisz Krisztus szenvedésében. Legyetek rajta, hogy egy legyen Eucharisztiátok. Mert egy a mi Urunk, Jézus Krisztus teste, egy a kehely az Ő vérének egységére, egy az oltár, miként egy a püspök a presbyteriummal és a diakonusokkal, az én szolgatársaimmal; hogy amit tesztek, Isten szerint tegyétek.”
Látod már, hogy miért volt Szent Ignác olyannyira meggyőző?
Egyházszakadások és eretnekségek
Mint előtte Szent Pál, Szent Ignác is tekintélyt parancsolóan ír, antiochiai püspökként, azok ellen, akik elszakadnak a Krisztus által alapított Egyháztól.
Aki, mondja Szent Ignác, idegen tanítás után jár – vagyis Ignác és a többi kinevezett püspök tanításától eltérően – az, riasztó módon:
„nem hisz Krisztus szenvedésében.”
Valóban hihetetlenül határozott kép, és elképesztő tekintélyről árulkodik, ami egy dolgot nagyon is világossá tett számomra: a püspökök az ősegyházban Krisztustól származó tekintéllyel rendelkeztek.
Mi több, az ezzel a tekintélyelvű rendszerből való közösségből való kiszakadást, a magunk útjára lépését és az Egyház tanításaitól való eltérést, Ignác kifejezetten elítélte.
Az ősegyháztól elszakadó keresztényekre úgy tekintettek, mint akik „nem hisznek Krisztusban” és az általa létrehozott tekintélyelvű rendszerben.
Ez egyértelmű volt.
Az Eucharisztia Krisztus vére és teste
Ezután Szent Ignác egyértelműen ír az Eucharisztiáról:
„egy a mi Urunk, Jézus Krisztus teste, egy a kehely az Ő vérének egységére.”
Ezt nem lehet félreérteni.
Sok más apostoli egyházatyához hasonlóan, akik ebben a kérdésben egyöntetűen fogalmaznak, Ignác is arról ír, amit a katolikus teológia „valóságos jelenlétnek” nevez.
Vagyis Jézus ténylegesen és csodálatos módon jelen van a Szentáldozáskor, és ez ellentétben áll azzal, amit szabadkeresztényként az Úrvacsora szimbolikus természetéről hittem.
Jézus valóban ott van; a cselekvés nem pusztán szimbolikus.
Más szóval, ez is egy olyan katolikus tanítás, amiről a napnál is világosabban látszik, hogy a kereszténység kezdetétől fogva jelen van.
Egy püspök
Korábban már írtam arról, hogy az ősegyházról alkotott elképzeléseim az Apostolok Cselekedeteinek egyfajta fantasztikus olvasatán alapultak.
Azt hittem, és azt tanították nekem, hogy az ősegyház „házi gyülekezetek” laza csoportosulása volt, ahol a keresztények összejöttek, hogy együtt tanulmányozzák a Bibliát és együtt legyenek.
Bár ez részben igaz, de ahogy olvastam a korai egyházatyák, a közvetlenül az apostolok után élt keresztények műveit, sok tekintetben merőben más kép tárult elém.
Az ősegyháznak volt egy tekintélyelvű rendszere, és itt, Ignácnak a filadelfiaiaknak írt levelében van erre egy másik, a napnál is világosabb példa.
Ignác azt írja, hogy keresztényként egy olyan tekintélyelvű rendszerben kell egyesülnünk, amely végső soron Krisztuson keresztül valósul meg.
Határozott képet tár elénk: Ahogyan egy az Eucharisztia – azaz Krisztus teste és vére –, és ahogyan egy az oltár, úgy egy a püspök, és alatta az általa kijelölt tanítók és segítők. Egységben kell lennünk e püspök alatt, mint Krisztus alatt. Vagy Krisztus által a püspökkel egyesülve.
Hihetetlen.
Nem győzött meg? Olvass tovább!
Antiochiai Szent Ignác elképesztően meggyőző volt számomra.
Itt van Szent János tanítványa, aki a saját, a Krisztus által alapított Egyház tekintélyén kívüli útra lépés ellen beszélt. Hasonlóképpen fogalmaz a püspököknek és az általuk kijelölt tekintélyeknek való alávetettség fontosságáról, és arról, hogy figyelemre méltó módon mindez az Eucharisztia szépsége és Krisztus egyszer s mindenkorra szóló áldozata körül összpontosul.
Ahol Jézus valóban jelen van a Szentáldozáskor.
De ha még ezzel sem sikerült meggyőzzelek, akkor, ahogy mondani szokás ne nekem higgy, hanem a saját szemednek!
Olvass!
Egy egyszerű Google-keresés a „egyházatyák művei” kifejezésre, és máris megtalálhatod őket online. Vagy megveheted őket könyv formájában is. Én 2 dollárért vettem meg a teljes Apostoli Atyák gyűjteményt e-könyvként.
Olvass!
Szabadkeresztényként még csak nem is hallottam az egyházatyákról, de még történelem szakos egyetemi hallgatóként sem. Az ősegyházról alkotott képem az Apostolok Cselekedeteinek nagyon kevés dologra kitérő olvasatán és a levelekben található apróságokra épült. Nem ismertem az Egyház folyamatos és tekintélyelvű struktúráját, amelyet Ignác írásaiban alaposan ismertet, valamint az Eucharisztiáról szóló világos nyelvezetet és hitet.
Lemaradtam róla, mert nem olvastam.
Amikor olvastam róla, amikor felfedeztem, hogy az olyan egyházatyák, mint Szent Ignác, valójában miről is írtak, az meggyőzött. Meg voltam győződve arról, hogy Jézus egy olyan Egyházat alapított, amely tekintélyelvű, és amely az idők végezetéig fennmarad. Meg voltam győződve arról is, hogy a katolikus tanítás a valóságos jelenlétről szól, mert ez már Antiochiai Szent Ignác idején is jelen volt, ahogy az őt követő kétezer évben is.
Meg voltam győződve, és bár alternatívákat keresve megvizsgáltam az anglikán és az ortodox egyházakat is, de legvilágosabban a Katolikus Egyházban láttam tükröződni a korai egyházatyák tanítását.