Ma ünnepeljük Szent Domonkos (1170 – 1221), a Prédikátorok Rendje alapítójának ünnepét.
Az alapító egy fáradhatatlan vándor és prédikátor volt. Így jellemzik Guzmán Szent Domonkos atyát a források. A Domonkos Rendet alapító szent atyánk ünnepe alkalmából folytatott sokéves töprengések és elmélkedések során eddig nem tudatosult bennem igazán Szent Domonkos apostoli bátorsága és rendkívüli mozgékonysága - mondja Gabriele Scardocci OP.
A spanyol szent már fiatalom elkezdte a vándor életet: 14 éves korában szülőföldjéről, Kasztíliából Palenciába költözött tanulmányai végett, majd pedig Osma kanonokja lett.
Később Alfonz kasztíliai királlyal misszionáriusként Dániába indult. Ezt követően bejárta egész Európát, érintve Toulouse-t és Languedoc területét. Majd következett Bologna, Perugia és sok más úticél, amikor a pápa és az egyház már elismerte a Prédikátorok Rendjét, amelyre Szent Domonkos buzgón vágyott.
A Rend 1216-ban nyerte el a pápai jóváhagyást. A Rend célját e szavakkal fejtette ki III. Honorius pápa:
“Isten sugallta nektek azt a szent vágyat, hogy szegényen és szerzetesi életet folytatva egyedül Isten Szavát és a mi Urunk Jézus Krisztus nevét hirdessétek a világon”. (vö. Alapkonstitúció 1)
A Rendet jellemző domonkos lelkiséget Szent Tamás így fogalmazta meg: “szemlélődni, és a szemlélt igazságot továbbadni”. A domonkos szemlélődés nem csak az imádságban, hanem a stúdiumban (tanulás) is megvalósul, mert a stúdium az Isten igazságában való megerítkezés az intellektuális esközök segítségével. Az értelem ugyanis képes megismerni Istent tevékenységének hatása által, mint pl. a világ (ami az Ő teremtő tevékenységének hatására jött létre), a szép és az igaz.
A Rend megalapítását követően néhány évvel a szent vándorprédikátor szerzetestársai szeretetétől körülvéve Bolognába visszatérve fejezte be földi útját.
Gabriele atya így fogalmazta meg saját tapasztalatát:
“Domonkos szerzetesként és teológusként talán éppen ezért nyűgözött le mindig is az utazás témája. Az irodalmi utazások közül sokat olvastam és megszerettem: pl. Homérosz Odüsszeiáját, Dante utazását a természetfeletti eszkatologikus birodalmakba az Isteni komédiában, James Hawkins utazását Robert Louis Stevenson Kincses szigetére, Frodó, Samu és a Gyűrű Szövetségének vándorlását a Végzet hegyére, hogy legyőzzék Szauront John Roald Reuel Tolkien A Gyűrűk Ura c. eposzában... hogy csak néhányat említsek.
Természetesen, amikor domonkosként mi is útra kelünk, azért tesszük ezt, mert az első vándorprédikátor Jézus Krisztus volt. Őt követték apostolai, majd Pál és az első keresztények.
Jézus vándorolt, prédikált és bejárta a Szentföldet, magában hordozva Isten mélységes Igazságát és hiteles Szeretetét. Így tuda meghozni szilárd döntését, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, és szembenézzen földi útjának utolsó napjaival (Lk 9:51 - 52). Ez az út a szenvedés napjai után a dicsőséges feltámadás célja felé vezető úttá válik, megnyitva az örök élet kapujának célját.
Ha tehát Domonkoshoz hasonlóan elindulunk a hit rögös útjain, az azt is jelenti, hogy folyamatosan ki kell lépünk a komfortzónánkból, hogy befogadjuk a Szentháromság tevékenységének folyamatos újdonságát, amely kegyelmet, örömöt és megelégedettséget ad nekünk, ahogy azt Szent Domonkos is megélte.”
Domonkos atyánkról így írnak szenttéavatási perében:
“Domonkos testvér útközben böjtölt, társainak viszont, akik vele tartottak, meghagyta, hogy egyenek az út fáradalmai miatt [...] Domonkos testvér áhítatos és kitartó volt az imádságban, akkor is, amikor úton volt. És minden nap be akarta mutatni a szentmisét, ha talált egy erre alkalmas templomot.”
“...Soha nem látta Domonkos testvért haragosnak, indulatosnak és zaklatottnak, sem az úti fáradalmak közepette, sem a viszontagságok hevében, sem más helyzetben, hanem úgy látta, hogy a szorongattatásokban örvendezett, a kedvezőtlenségek közepette pedig türelmes volt...” (Velencei Pál testvér tanúsága)
“Annak pedig, aki mellé szegődött az úton, Istenről prédikált, és erre buzdította testvéreit is. És ezt a Prédikátor Testvérek regulájába is betétette.” (Pennai Frugerius testvér tanúsága)
Domonkos testvér mindig magánál tartotta Máté evangéliumát és Pál leveleit, amiket sokat tanulmányozott, olyannyira, hogy szinte kívülről tudta azokat. (Hispániai János testvér tanúsága)
A domonkos karizma, vagyis a prédikálás missziója mintegy “útközben” bontakozott ki Domonkos életében. Úton volt és prédikált társaival közösségben, imádkozva és az Evangéliumot tanulmányozva. Úton lenni fáradságos, ill. sok nemvárt kellemetlenségfel is találkozunk. Ugyanakkor a belső derűnket a viszontagságok közt is megtarthatjuk.
Gabriele atya így folytatja:
“Igen, elismerem... egyfelől nehéz kilépni a saját szokásaink kényelméből, amikor útnak indulunk; másfelől azonban az Úr mindig tudja, hogyan fogja megjutalmazni erőfeszítésünket, hogy megkérdőjelezzük saját meggyőződéseinket, hogy követhessük Őt.
Ahogy Domonkos is tette, aki mindig készen állt arra, hogy prédikáljon, s szemlélődő tekintettel újra olvassa minden lépését, mindvégig biztos volt abban, hogy Mária jelen van az életében.