Alphonse Ratisbonne (1814-1884) története egy lenyűgöző és inspiráló példája az isteni kegyelemmel való találkozásnak. Egy ember, akit irracionális düh fogott el a katolikus dolgok legkisebb említése hallatán, találkozik Isten Anyjával egy tipikus római templom mellékoltáránál.
Minden út Rómába vezet
A történetben szerepel egy véletlen hajóút és egy jó barát, aki nem szűnt meg remélni Isten kegyelmében és a Szűzanya közbenjárásában. Ratisbonne dühe a kor racionalista hangulatának volt betudható, mely minden természetfeletti megnyilvánulást vagy annak esetleges lehetőségét feltűnő megvetéssel és kétellyel söpört le az asztalról. Édesanyját 4 éves korában veszítette el, testvérét pedig bizonyos tekintetben 16 évesen, hiszen a család zsidó hagyományait elhagyva katolikus pap lett.
“Amikor a bátyám katolikus lett, és pap lett, könyörtelenebb dühvel üldöztem őt, mint a családom bármely más tagját. Teljesen szétszakadtunk; heves gyűlölettel gyűlöltem őt, noha ő teljesen megbocsátott nekem.”
Ratisbonne jogot tanult, majd a családi bank alkalmazottjaként kezdte meg felnőtt életét a francia társadalomban. Túlságosan lefoglalta a világi elfoglaltságok követése ahhoz, hogy zsidó hitével foglalkozzon, és a katolicizmus iránti mély gyűlölete csak még távolabb sodorta őt mindenféle vallástól. A házasság tűnt a következő lépésnek életében, ezért a kor szokásainak megfelelően eljegyezte unokahúgát, de a lány fiatal kora miatt az esküvőt elhalasztották. A várakozás ideje alatt Ratisbonne elhatározta, hogy minden különösebb cél nélkül utazni fog.
Utazása Nápolyba indult, ahol körülbelül egy hónapig tartózkodott. Ezt követően Máltára akart menni, de rossz hajóra szállt, és Rómába érkezett. Ott maradt, és a legjobbat hozta ki a helyzetből: meglátogatta egy régi barátját, akinél találkozott a katolikus hitre tért Theodore de Bussieres báróval. Ő még paptestvérét is ismerte. Bár emiatt ellenszenvesen közelített a férfihez, tudása miatt élvezte a vele való beszélgetést.
Fogadásból született találkozás a Szűzanyával
Később Ratisbonne ismét felkereste de Bussieres-t. Heves vitát folytattak a katolicizmusról olyannyira, hogy de Bussieres fogadást kötött Ratisbonne-nal, hogy hordja a Csodásérmet és mondja el reggel és este Szent Bernát imáját a Szűzhöz. Azzal heccelte, hogy “elég bátor-e alávetni magát egy nagyon egyszerű és ártatlan próbának?”
Ezekben a napokban elkísérte újdonsült barátját, aki gyászmisét szeretett volna mondatni a Sant'Andrea delle Fratte templomban. Abban a pár percben, amíg megtekintette a templomot, minden elsötétült körülötte, s egy nagyon fényes hely maradt a templomban. Elmondása szerint egy rendkívüli szépségű nőt látott, akiben felismerte Szűz Máriát úgy, ahogy a Csodásérmen szerepel, fényben fürödve. Erről később így nyilatkozott:
“A Szűz nem szólt szavakat, de én tökéletesen megértettem... Olyan teljes változást éreztem, hogy azt hittem, valaki más vagyok, a leglángolóbb öröm tört fel lelkem mélyén; nem tudtam beszélni... nem tudtam elszámolni az igazságokkal, amelyekről hitet és tudást szereztem. Csak annyit mondhatok, hogy lehullott a fátyol a szememről; nem egyetlen fátyol, hanem a fátylak egész sokasága, amely körülvett engem..... A sötétség mélységéből léptem elő, a mélység mélyén láttam a végtelen nyomorúságot, amelyből a végtelen irgalom húzott ki... oly sok ember csendben leereszkedik ebbe a mélységbe, szemét a büszkeség és a közöny csukva tartja... Megkérdezik tőlem, hogyan tanultam meg ezeket az igazságokat, mert bizonyos, hogy soha nem nyitottam ki egy vallásos könyvet sem, soha nem olvastam egyetlen oldalt sem a Bibliából: csak annyit tudok, hogy a templomba lépve mindent figyelmen kívül hagytam, és onnan kilépve mindent tisztán láttam... nem volt szó szerinti tudásom, a dogmák értelme és szelleme világosodott meg, minden bennem zajlott le, és ezek a benyomások, a gondolatnál ezerszer gyorsabban, nemcsak megmozgatták lelkemet, hanem egy új élet felé irányították... a kereszténységgel szembeni előítéletek nem léteztek többé, Istenem szeretete minden más szeretet helyét átvette.”
Pálfordulás, avagy minden jó, ha a vége jó
A tapasztalást követően új irányt Ratisbonne vett az élete. Costantino Patrizi bíboros 11 nap múlva megkeresztelte. Történtének híre bejárta a római közéletet. Párizsba visszatérve, jegyese nem kívánt katolikus hitre térni, így elengedték egymást könnyek között. A kegyelmi tapasztalás hatására előbb jezsuita lett, majd az addig gyűlölt testvérével megalapították a Notre Dame de Sion Missziós Papok Társulatát, amelynek célja Jézust, mint zsidó Messiást bemutatni a választott népnek.
Ez a csodálatos megtéréstörténet később hatással volt Szent Maximilian Kolbe-ra, akinek evangelizációs mozgalma, a Szeplőtelen Lovagjai a Csodásérme kegyelmi hatását tovább adták a XX. században megismertetve Szűz Mária szerepét, kinek célja, hogy a világot Fiához Krisztushoz vezesse. Ratisbonne története valódi pálfordulás és jól illusztrálja, hogy a baráti kihívásoknak helye lehet Isten tervében és a megszentelődésben.
Írta: Kovács Zoltán atya