Bár a szentek minden bizonnyal olyan egyszerű emberek voltak, mint te vagy én, néhányan még ennél is „emberibbnek” hatnak. Például Pier Giorgio Frassati, a jámbor fiatal olasz, aki a feje tetejére állította az életszentségről alkotott eddigi nézetemet.
Először novíciusként találkoztam Boldog Pier Giorgio Frassatival. Miközben a polcot fürkésztem egy katolikus könyvesboltban, az egyik osztálytársam egy viszonylag vékony könyvet nyomott az orrom alá. „Olvasnod kell erről a fickóról!” – mondta. „Nagyon fog tetszeni!” Ránéztem a könyv borítójára: kékeszöld színű volt, egy fekete-fehér képpel, amelyen egy férfi hótalpazik egy zord, kíméletlen tájon. Az alcím így szólt:
„Vakmerő sportoló, huncut tréfamester, kérlelhetetlen aktivista, meglepő misztikus.”
Elvettem a könyvet a testvéremtől. „Hú, hogyhogy még nem hallottam róla?” Tettem fel a költői kérdést. Anélkül, hogy egy oldalt is elolvastam volna, tudtam, hogy egy igazi vadember világába készülök belépni. A könyv lapjairól azonban egy egészen más személyiség köszönt vissza – egy olyané, aki sok szempontból sokkal hősiesebb volt, mint azt a fényképe sugallta, ugyanakkor olyan ismerős, mint egy életre szóló barát.
Boldog Pier Giorgio Frassati egy gazdag, agnosztikus politikus fia volt, aki egy neves liberális újságot vezetett. Annak ellenére, hogy apja azt kívánta, hogy ő is a könyvkiadással foglalkozzon, Pier Giorgio azzal a szándékkal kezdett egyetemi tanulmányokat, hogy az alacsony jövedelmű bányászokkal dolgozzon és evangelizálja őket. Rövid élete során a Katolikus Párt tagjaként a társadalmi igazságosságért küzdött, barátaival kirándulásokat szervezett, és harmadrendű domonkosként elkötelezte magát fogadalmainak megtartása mellett.
De mindenekelőtt Pier Giorgio hitelesen és radikálisan katolikus volt. A hite volt a hajtóerő minden cselekedete mögött, legyen szó az éhezők etetéséről az iskola után, engedelmességről a szüleivel szemben, vagy akár a hegymászásról. A hite volt az oka annak, hogy halálát követően a szegények és elesettek ezrével jelentek meg sírja előtt, hogy leróják kegyeletüket.
Egy alkalommal találtam egy imakártyát Boldog Pier Giorgioról a rendházunk pincéjében egy pult tetején. Amikor senki sem jelezte, hogy az övé lenne, boldogan felkaptam, és büszkén elhelyeztem a hálószobámban az íróasztalon. Nézegettem a képet – egy rendkívül vidám Pier Giorgio volt rajta barátai társaságban – és elgondolkodtam a hitről, amely ezt az örömöt ihlette. Micsoda hihetetlen hit ez, hogy Isten szeretetének egyszerű reménye által feldobott, normális életet élhetünk!
Elküldtem a kártyát egy barátomnak, remélve, hogy Pier Giorgio Frassati egyszerű példája őt is inspirálja majd, ahogy engem is. Egy pillanatra aggódtam, hogy mivel a kártyán több férfit is lehetett látni, a barátom talán nem fogja tudni, melyikük Pier Giorgio. Aztán újra ránéztem a képre, arra a természetfeletti élettől sugárzó arcra, és rájöttem, hogy lehetetlen nem észrevenni. Nem az lenne a helyes, ha minket is lehetetlen lenne nem észrevenni?
A relativizmustól, ateizmustól és mélységes negativizmustól hemzsegő világunkban sokan tűnődnek el azon, hogy ugyan miért döntene bárki is Krisztus követése mellett. Végtére is, miért engednénk, hogy a babona korlátozza az örömünket és a boldogságunkat? Miért kövessük a vallás „szabályait?”
Talán nincs is a nyári időszaknál jobb alkalom arra, hogy Pier Giorgio Frassati nyomdokaiba lépjünk, és Krisztus örömét bevigyük a hétköznapokba. Hogyan tehetjük ezt meg? Mindössze hitre van szükség – Jézus Krisztus húsvéti misztériumának tudatosítására. Pier Giorgio egyszer azt mondta:
„Azt kérdezed tőlem, hogy jó kedvem van-e. Hát, hogy ne lenne? Amíg a Hit ad nekem erőt, mindig vidám leszek!”
Kövessük Boldog Pier Giorgio és minden szent példáját! Imádkozzunk, hogy a Szentlélek mindig jelen legyen bennünk. Böjtünkben mondjunk le a negativitástól, a tétlenségtől és mindarról, ami megakadályoz minket abban, hogy úgy szeressünk, ahogyan a keresztény embernek szeretnie kell. Alamizsnánk pedig legyen Isten mélységes kegyelme, amelyet mindenkinek felajánlunk, akinek szüksége van rá, családtagjainktól kezdve az utcán élő idegenekig.
Mutassuk meg a világnak, hogy mi valóban örülünk! És örömünk szokatlan, mert nem a világ örömeiből, hanem Krisztus természetfeletti erejéből fakad. Az erő, amely átalakít benneteket, ugyanaz az erő lesz, amely átalakít mindenkit, akivel találkoztok.