Szent Patrik az 5. század elején született Britanniában. 16 évesen rabszolgasorba került Írországban, 22 évesen megszökött, majd 432-ben visszatért Írországba, hogy életének hátralévő részét az evangélium hirdetésére és a helyi egyház megalapításának szentelje. Két írása maradt ránk, a Vallomása, amelyben életét és munkásságát írja le, valamint a Coroticus katonáihoz írt levele, melyben tiltakozik egy walesi király tettei ellen, melyek a keresztény közösség ellen voltak. E dokumentumokban megjelenik az aggodalom, mivel Patrik elismeri gyengeségét az élet nehézségeivel szemben, mégis erős és tartós bizalommal is viseltetik Isten gondviselése iránt.
„Ego Patricius peccator”
„Patrik vagyok, egy bűnös” – kezdődik a Vallomás: »Ego Patricius peccator«. Nevét viszont egy melléknévként is értelmezhetnénk: 'nemes (avagy patrícius) bűnös vagyok'. Ami Patrik vallomását nemessé teszi, az az egyszerűség és az őszinteség:
„Életem nem olyan tökéletes, mint más hívőké – írja –, de megvallom Uramnak, és nem pirulok előtte, hiszen nem hazudok”.
A rabszolgaság megaláztatásában született Patrik alázatossága annak az embernek az alázata, aki megtalálta az igazi szabadságot. Mi van, ha az emberek bemocskolják a nevét? Egy drámai képet használva Patrik úgy írja le saját magát, mint egy követ, amit Isten kegyelme kiemelt a sárból.
Ír támadók elrabolták, és néhány évig Írországban rabszolgasorban élt, és e kapcsán arról írt, hogy az Úr milyen jótéteményekkel és kegyelemmel ajándékozta meg őt rabságának földjén. Azt mondja, van egyfajta szabadság, amit csak a szenvedésen keresztül nyerhetünk el. Végül visszaszökött Britanniába, és onnan Franciaországba ment, hogy papnak tanuljon.
„Gyere vissza!”
Nem sokkal később álmában hallotta az írek hangját, amely visszahívta őt egy újfajta szolgaságba. „Gyere és járj ismét köztünk” – hallotta, ahogyan mondták neki. Imádságban Istenhez fordult, és úgy ítélte meg, hogy megkapta Krisztustól a jóváhagyást és a Lélek tanúságát, ami megerősítette a hívást, hogy visszatérjen Írországba. Ez azt jelentette, hogy „egy idegen nép szolgájává kell válnia”, ha ezt választja, bizonyos értelemben „eladja nemességét mások javára”.
Így hát Isten Igéjének hirdetőjeként visszatért az írek közé. Miután rabszolgájuk volt, ezúttal szolgájuk lett.
De aztán újabb próbatételek időszakát élte át. Patrik nagy nehézségekkel küzdött. Ezek egy része abból fakadt, hogy küldetése a Római Birodalom civilizálódott világán túli földre szólt. Más nehézségeket pedig az okozott, hogy a brit egyházban dolgozó munkatársai – máig tisztázatlan okokból – „nehezteltek rá és igencsak megvetették”.
Patrick ereje az Istenbe vetett rendíthetetlen hitéből fakadt. Vallomásában láthatjuk, hogy rendkívüli módon sikerült befogadnia a titkot, miszerint Isten Szentháromság. Beszélt az Atya gondviseléséről, Krisztus közösségéről és a Lélek jelenlétéről. Isten kezét látta élete minden fordulópontjában, vagy épp csavarjában. A Szentháromság védte meg őt a sötétségtől, a babonáktól és a démonoktól:
„A Mindenható Isten kezében hagyom magam, aki mindenütt uralkodik.”
Leogaire, egy helyi király lányai kíváncsiak voltak arra, hol lakik Patrik szentháromságos Istene. Azt tanította nekik, hogy Isten ott lakozik az egész teremtésben, mert az emberek és minden dolog Istenben él, mozog és létezik. Az egész teremtés Isten jelenléte által él.
Patrik sokat ír imádságáról Vallomásában. Lehet, hogy Isten válasza imáinkra nem olyan, mint amilyenre számítottunk – mondja –, de az imádság folyamatosan Isten jelenlétébe helyez minket, hogy visszanyerjük bizalmunkat és bátorságunkat.
Vallomásában egy lenyűgöző és vonzó személyiséggel találkozunk, aki egyszerre alázatos és hatalmas Isten szolgálatában.
„Bár sok tekintetben tökéletlen vagyok, szeretném, ha testvéreim és rokonaim tudnák, milyen ember vagyok, hogy megértsék életem törekvéseit – írja. – Sikerem Isten ajándéka volt, és ez a vallomásom, mielőtt meghalok”.
Patrikot, aki egykor rabszolgájuk volt, az ír nép ma is úgy tiszteli, mint földjük apostolát.
Szent Patrik, könyörögj értünk!