„Már öt hónapja teljes mértékben Isten és a többi ember nagylelkűségéből élek.” 

Joe Domina, egy 30 éves indianai (Indiana Állam) katolikus férfi a címlapokra került, amikor nyilvánosságra hozta tervét, hogy zarándoklatként gyalogosan át fogja szelni az Egyesült Államokat, meglátogatja a katolikus kegyhelyeket és imádkozik országáért. 

A „Miss-Lou Champions Spotlight” (Miss-Lou bajnokok a reflektorfényben szerk.) podcast 2024 februári interjújában Domina elárulta, honnan jött ez az ötlet.  

„Körülbelül öt évvel ezelőtt elmentem a Szentföldre, és igazából akkor jött az ötlet” – kezdte Domina. „Akkoriban New Jerseyben végeztem szolgálatot, és részt vettem ezen a csodálatos utazáson, és láthattam azokat a helyeket, ahol Jézus is járt.” 

„Nyilvánvalóan akkoriban még nem voltak autók, tehát Ő is sétált a tanítványaival. Volt ott az életnek egy olyan ritmusa, amelyet igazán lenyűgözőnek találtam, és szerettem volna egy kicsit megtapasztalni.” 

„Azóta csak gondolkodom rajta... Tehát sokat imádkozok és sokat gondolkozok rajta. Nem szokásom túl gyorsan dönteni.” 

„Úgy érzem, hogy Isten tartogat ebben számomra valamit” – folytatja. „Ha felmerül, hogy megosszam az örömhírt, szívesen megteszem, de úgy gondolom, hogy a legfontosabb dolog – legalábbis amire Isten hív – az az, hogy imádkozzak az országért.” 

Kattints ide, ha nem látod a fenti videót.

Mivel olyan helyeken is fog zarándokolni, ahol nincs internet, ezért vitt magával egy összecsukható telefont, amivel olyan gyakran küld SMS-t az édesanyjának és hívja fel őt, amilyen gyakran csak tudja. Célja, hogy ellátogasson különböző szent helyekre, és minél gyakrabban járjon misére. 

„Az első Marylandben volt, szóval ott már jártam. A második Alabamában volt, ott nagyjából újév környékén voltam. A következő Oklahoma Cityben van, az utolsó pedig Kalifornia partjainál.” 

Domina a Szabadság-szobornál kezdte, és azóta hét államban járt: Marylandben, Pennsylvaniában, New Jersey-ben, Virginiában, Tennessee-ben, Georgiában, Alabamában és Mississippiben. 

Azt mondta, azért imádkozik, hogy az ország „inkább Istenben bízzon, mintsem a pénzben.” 

„Ezért volt nagyon fontos számomra, hogy pénz nélkül induljak el. Már öt hónapja teljes mértékben Isten és a többi ember nagylelkűségéből élek.” 

Megosztotta azt is, hogy az emberek, akik felismerik őt, hamar felajánlanak neki ételt, szálláshelyet és imákat. Akik találkoznak vele a #backpackerjoe hashtaget használják a fotók megosztására az X-en (korábban Twitter). 

Február 26-án egy X felhasználó megosztotta Joe édesanyjának üzenetét

A bejegyzés szövege: 

„A fiam ma lett 30 éves! Boldog születésnapot, Joey! 

Kevesen tudják, hogy zarándoklaton van. Már évek óta érezte az elhívást erre, és végül azt mondta: »Anya, itt az idő.« Megbékéltem vele, és tudom, hogy Isten hívására válaszol. Augusztus végén indult el a Szabadság-szobortól, és a mai napon már Shreveport La közelében jár. Lenyűgöző történésekben, kedvességben és hitben volt része. Minden nap ír naplót, így számtalan kalandos történetet gyűjik majd össze.  

Amikor elindult, egy 25 kilós hátizsákot vitt magával, de pénzt nem. Könyörögtem neki, hogy vigyen magával egy összecsukható telefont és néhány napra elegendő élelmiszert. Küldetése, hogy hirdesse az evangéliumot, együtt imádkozzon az emberekkel, illetve vezekeljen a saját és az Amerikai Egyesült Államok bűneiért. Sok úti célja van, de a terv az, hogy egyik katolikus templomból megy a másikba.  

40 embert tudnék felsorolni, akik képeket küldtek nekem róla, és megosztották élményeiket a vele való találkozásról. Igazán csodálatos, kedves, szeretetteljes és nagylelkű emberek, papok, boltosok, szállodatulajdonosok, parkőrök. Egy nap Louisianában több mint 50 ember állította meg őt, hogy beszélgessenek és imádkozzanak vele.  

Hálás vagyok azoknak a bámulatosan nagylelkű és szeretetteljes embereknek, akikkel találkozott. Valószínűleg még egy év van hátra, és reméli, hogy Kaliforniában köt ki. Köszönöm az imáitokat és Isten áldja Amerikát.” 

Ugyanez a felhasználó további fotókat is megosztott Domináról: 

 

Kattints ide, ha nem látod a fenti képeket. 

Domina reméli, hogy zarándoklata januárban ér majd véget San Franciscóban. 

Február 22-én a louisianai „Natchitoches Parish Sheriff’s Office” (Natchitoches Megyei Sheriffhivatal szerk.)  a Facebookon osztott meg fotókat Domina látogatásáról. 

A posztban ez áll:

„Ma délután körülbelül 15:00 órakor »Backpacker Joe« (Hátizsákos Joe szerk.)  Natchitoches felé közeledett, amikor találkozott és imádkozott több autósért, akik megálltak, hogy beszéljenek vele, miközben a La. 1-es autópályán sétált Natchezben. 

Köszönetet mondott mindenkinek, aki megállt, imádkozott velük, bátorította őket és ajándékot adott nekik, miközben tovább haladt a hit útján. 

»Backpacker Joe«, ahogy szereti, ha hívják, a Szűzanya által tervezett csodás érméket osztogatott.” 

Imádkozzunk biztonságáért és sikeréért! 

Az eredeti cikk szerzője: Christina Herrera

Fordította: Káplán Áron

Az eredeti cikk publikálásának dátuma: 2024. március 7.

Oszd meg ezt a cikket!