A ChurchPOP szerkesztőjének, Jacqueline Burkepile-nek adott interjúban Brian és Kelly Estes keresztény házaspár, a „God Bless Bitcoin” (Isten áldja a Bitcoint) című új film vezető producerei felfedik, hogy milyen bibliai érvek szólnak a kriptovaluták mellett, különösen a magas infláció közepette. 

A film leírása szerint: 

 „Az »Isten áldja a Bitcoint« alaposan megvizsgálja a Bitcoin erkölcsi és etikai aspektusait, valamint azt, hogy milyen hatással lehet egy ilyen pénz a világra.” 

 Az alkotók különböző részekre bontják a filmet: 

 „Először is el akartuk magyarázni, hogyan működik a világ pénzügyi rendszere, hogy megmutassuk, hogyan serkenti az inflációt és hogyan diszkriminálja a középosztályt és a szegénységben élőket.” 
 „Másodszor, meg akartuk mutatni, hogy a Bitcoin egy etikusabb pénzforma, amely mindenki számára nyitott, függetlenül a társadalmi-gazdasági helyzetétől, származásától és nemétől.”  

 A kriptovaluta bibliai alapja 

 Kelly Estes elmondta a Burkepile-nek, hogy az „Isten áldja a Bitcoint” címet egy imaként írta. 

 „Ez csak egy kis ima – mondja Kelly. – Szeretném, ha az emberek úgy gondolnának rá, mintha azt mondanák: »Istenem, ha a Bitcoin valóban egy erkölcsösebb és etikusabb pénzforma, megáldanád, hogy néped használhassa és bőségben élhessen úgy, ahogyan azt te szeretnéd?«” 

A házaspár azt is elmagyarázta, hogy szerintük mivel támasztható alá bibliai értelemben a kriptovaluta és miért fontos ez a keresztényeknek. 

 „Ha megnézzük, mi is a Bitcoin valójában, akkor azt látjuk, hogy egy szoftver, amely lehetővé teszi, hogy értéket továbbítsunk az interneten keresztül, mintha csak egy e-mailt küldenénk – magyarázza Brian. – Lehetővé teszi számunkra, hogy értéket továbbítsunk az interneten keresztül anélkül, hogy egy bank engedélyére lenne szükségünk. Tehát ez a technológia valójában a szabadságunkat szolgálja. Isten azt akarta, hogy a keresztények szabadok legyenek, és ez egy olyan technológia, amely lehetővé teszi ezt.” 

Kelly szerint ez a hetedik parancsolatra vezethető vissza: „Ne lopj!” Mint mondta: „minden alkalommal, amikor egy kormány pénzt nyomtat”, a fizetőeszköz leértékelődik. 

 „Lényegében ellopják az időnket, az Istentől kapott tehetségünket, az energiánkat, hogy a kormánynak több pénze legyen” – mondja Kelly. 

A házaspár azt is elmagyarázta, hogy a kriptovaluta segíthet megakadályozni, hogy a kormány vagy a bankok bármilyen okból elvágják az egyént a pénzétől. Úgy vélik, hogy akár a háborúkat is korlátozhatja. 

 „Amit a kormányok ma tesznek, az az, hogy egyre több és több pénzt nyomtatnak, így a háborúknak sosincs vége. A Bitcoin azonban korlátozott számban érhető el, és a kormányok nem tudnak újat nyomtatni… És ha nem tudnak újat nyomtatni, és mi világszerte Bitcoin-standardot alkalmazzuk, akkor ez korlátozná a háborúk számát” – magyarázza Brian. 
 „A Bibliában az áll, hogy »Ne ölj«. A Bitcoin valóban lehetővé teszi, hogy ne öljünk. Tehát ha a világ a Bitcoin-standard szerint működik, az korlátozni fogja a kormányok képességét arra, hogy ilyen igazságtalan háborúkat folytasson, így több béke és harmónia lesz a világon.” 

 Hallgasd meg a teljes magyarázatot az alábbi interjúban: 

Nézd meg a teljes „Isten áldja a Bitcoint” című filmet ingyenesen:

Kattints ide, ha nem látod a fenti videót. 

Szerinted van bibliai alapja a kriptovalutának?

Oszd meg ezt a cikket!