A római hívek különleges szeretettel viseltetnek a pápa iránt. Ezért születésnapján gyakran eszükbe jut, hogy imádkozzanak „püspökükért” (mert ugye, a pápa egyben Róma püspöke is).
Ugyanakkor ma, a világ bármely pontján is élünk, mi is elmondhatunk egy rövid fohászt egyházfőnkért.
A születésnapok emlékeztetnek bennünket az élet ajándékára is, amit Jézus adott nekünk. Ezért ma, amikor boldog születésnapot kívánunk, Ferenc pápával együtt mi is köszönetet mondunk Istennek a Szentatya életének és hivatásának ajándékáért.
Urunk, álld meg Ferenc pápát, hogy szíved szerint vezethesse Egyházadat!