Augusztus 13-án, szerdán ismét megtelt a Szent Péter tér hívőkkel a világ minden tájáról, hogy részt vegyenek XIV. Leó pápa általános kihallgatásán. A Szentatya folytatta a „Jézus Krisztus, a mi reményünk” jubileumi katekézissorozatát, amely Jézus utolsó napjainak evangéliumi jelenetein keresztül vezeti a híveket a mélyebb lelki felismerések felé.
Ezúttal a pápa a nagycsütörtöki vacsora egy drámai, mégis bensőséges pillanatáról elmélkedett: Jézus bejelentéséről, miszerint egyik tanítványa el fogja őt árulni.
„Bizony mondom nektek, egyiketek elárul engem, egy, aki eszik velem.”
– idézte a pápa a Márk evangéliumát (Mk 14,18).
„Erős szavak ezek” – jegyezte meg. – „Jézus nem azért mondja ezeket a szavakat, hogy ítélkezzen, hanem hogy megmutassa: a szeretet, ha az valódi, nem nélkülözheti az igazságot.”
A Szentatya rámutatott: az emeleti szoba, ahol korábban minden aprólékosan elő lett készítve a pászkavacsorára, most hirtelen a csend, a sebezhetőség és a feszültség színterévé válik. Ez a fajta fájdalom ismerős lehet mindannyiunk számára, akik megtapasztaltuk már a bizalom megrendülését közeli kapcsolatokban.
Mégis, Jézus viselkedése ebben a helyzetben egészen rendkívüli: „Nem emeli fel a hangját, nem mutogat ujjal, nem nevezi meg Júdást.” Ehelyett úgy fogalmaz, hogy minden tanítvány magába tekinthet, és felteheti a kérdést:
„Csak nem én?”
(Mk 14,19).
„Ez a kérdés talán az egyik legőszintébb, amit feltehetünk magunknak” –
mondta a pápa. –
„Nem az ártatlan kérdése ez, hanem annak a tanítványnak a kérdése, aki felismeri saját gyengeségét. Nem a bűnös kiáltása, hanem annak a suttogása, aki szeretni akar, de tudja: képes fájdalmat okozni.”
Leó pápa szerint ez az őszinte felismerés a megváltás útjának kezdete.
Jézus nem megszégyeníteni akarja az árulót, hanem megmenteni. Az igazság kimondása nem vád, hanem meghívás a megtérésre.
A tanítványok nem haraggal, hanem szomorúsággal reagálnak, ami azt jelzi: valóban szembenéznek a lehetőséggel, hogy ők is képesek lennének árulásra.
„Ez a fájdalom, ha őszintén fogadjuk, a megtérés helyévé válik. Az evangélium nem arra tanít, hogy tagadjuk a rosszat, hanem hogy ismerjük fel benne az újjászületés fájdalmas lehetőségét.”
A pápa külön kitért arra az evangéliumi mondatra is, amely gyakran félreértések tárgya:
„Jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”
(Mk 14,21).
Ezt nem átokként kell értelmezni – hangsúlyozta a Szentatya –, hanem fájdalmas jajkiáltásként, mély együttérzésként.
„Amikor Isten rosszat lát, nem bosszút áll, hanem szenved. A »jobb lett volna, ha meg sem születik« nem ítélet, hanem igazság: ha megtagadjuk azt a szeretetet, amely életre hívott bennünket, elzárjuk magunkat az üdvösségtől.”
És mégis – mondta XIV. Leó –, „épp ott, a legsötétebb ponton kezd el világítani a fény.” Ha felismerjük korlátainkat, és hagyjuk, hogy Krisztus fájdalma megérintsen, akkor újjászülethetünk. A hit nem zárja ki a bűn lehetőségét, de mindig megnyitja az utat a kegyelem előtt.
„Jézus nem botránkozik meg a törékenységünkön. Jól tudja, hogy egyetlen barátság sem mentes az árulás kockázatától. De Jézus továbbra is bízik. Továbbra is leül az asztalhoz szeretteivel. Nem mond le arról, hogy megossza a kenyeret azokkal is, akik elárulják. Ez Isten csendes ereje: soha nem hagyja el a szeretet asztalát, még akkor sem, ha tudja, hogy egyedül hagyják.”
A kihallgatás végén a pápa arra buzdított, hogy merjünk szembenézni önmagunkkal: „Csak nem én?” – de nem vádlón, hanem az igazságra nyitott szívvel. Mert – mint mondta –
„a megváltás itt kezdődik: azzal a tudattal, hogy mi lehetünk azok, akik megtörik az Istenbe vetett bizalmat – de mi lehetünk azok is, akik újra felépítik.”
Zárásként a remény igazi jelentését fogalmazta meg:
„A remény az, hogy ha mi kudarcot is vallunk, Isten sosem vall kudarcot. Ha el is áruljuk, Ő sosem szűnik meg szeretni bennünket.”
Ez a szerdai katekézis újabb tanúsága volt annak, hogy a pápai tanítások a mindennapok kihívásaihoz is szólnak: sebezhetőségről, megbocsátásról, és arról a szeretetről, amely – még az árulás sötétségében is – hűségesen ott marad az asztalnál.