Ebben a cikksorozatban a párkapcsolatokról fogok beszélgetni két jó barátommal, Annával és Gergővel. Én magam is megtapasztalom, hogy bizony egy keresztény kapcsolatban is gyakran merülnek fel vitás kérdések, kényes, megoldandó helyzetek.
Számos ilyen témával találkozhattok ti magatok is, lásd.: házasság előtti szexualitás, abortusz, együttélés, monotonitás… Ezekről a témákról igenis nagyon fontos beszélni, éppen ezért kerestem meg Annát és Gergőt, akik fiatalként és friss házasként fognak válaszolni általam Nektek, Nekünk.
Most megismerhetjük a történetüket, és hogy hogyan szerettek egymásba.
Köszönöm, hogy vállaltátok a felkérésemet, röviden kérlek mutatkozzatok be az Olvasóinknak.
Anna: Szrenkáné Villant Anna vagyok, 21 éves. Nógrád megye egyik falujában nőttem fel, 4 gyermekes család legnagyobb gyermekeként. A piaristákhoz jártam gimnáziumba, ahol nagyon jó katolikus közösségem volt, sok barátomat itt ismertem meg.
A hivatásom is innen gyökerezik, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem katolikus közösségszervező szakán tanulok, és életem során sokszor vállaltam ilyen jellegű feladatokat.
Azt viszont mindig is tudtam, hogy az Isten arra hív hogy feleség és anya legyek.
Ezt a gyerekkori játékaim is tükrözték, felserdülve pedig egyre tudatosabban készültem rá. Könyveket olvastam és interjúkat, előadásokat néztem arról, hogy hogyan lehet jól és átgondoltan megalapozni az Istennel megélt családi életet. Tizedikes koromtól rendszeresen imadkoztam a férjemért. A szülőfalumban egy másik katolikus közösségnek is tagja vagyok, ott ismertem meg Gergőt, körülbelül ezidőtájt.
Gergő: Szrenka Gergely Andrásnak hívnak, 25 éves vagyok. Ugyanabban a faluban nevelkedtem, mint Anna, hatodik osztályban iskolát váltottam, így kötöttem ki a miskolci jezsuitáknál.
Világ életemben reál beállítottságú voltam. Az iskolában arra tanítottak, hogy legyen célunk, így tudatosan gépészmérnöknek készültem, oda jelentkeztem és el is végeztem. Jelenleg folyamat mérnökként dolgozok.
Katolikus családból származok, édesanyám hittantanár végzettséggel is rendelkezik, édesapám kisegítő kántorként szolgál.
Édesanyám 6 éves korom óta ministrálni vitt, így alakult ki az a stabil rutin, ami a hitem növekedésében is egy fontos, meghatározó pont volt.
A közösségünkben működő könnyűzenei zenekarban miséken és egyéb liturgikus eseményeken zenei szolgálatot vállalok, zongorázok, a főbb ünnepeken pedig az egyházközségi énekkarban végzek szolgálatot.
Említettétek, hogy közösségben ismertétek meg egymást, meséljetek nekem erről kicsit.
Anna: Igen, amikor elkezdtünk egy közösségbe járni, nekem szép lassan elkezdett egyre szimpatikussá válni Gergő. Ebben az időben elég visszahúzódó voltam, így nem igazán kerültem a társaság középpontjába. Gergővel kapcsolatban azt a technikát követtem, hogy csendben kerestem az alkalmakat beszélgetésre, ez egy lassú, de sikeres taktikának bizonyult, mert később kiderült, hogy nagyon jól el tudunk beszélgetni.
Gergő: Már a megismerkedésünk első napján megállapítottuk, hogy egy közös témánk sincs. (Persze ez egy ifjúsági tábor ismerkedős játéka alatt került sor, ahol kaptunk 30 másodpercet erre....) Később aztán sikerült többször táncolni bálokban, szülinapi bulikban, táncos alkalmakkor, szembetűnő volt, hogy egészen jó csapat vagyunk, ha táncról van szó.... Mert amúgy meg nem szólt semmit Anna.
Anna: Fontosnak tartottam hogy a férfi kezdeményezzen. Szóval fent tartottam ezt a lehetőséget.
Gergő: Nekem párválasztásnál fontos szempont volt, hogy jól tudjak beszélgetni majd a feleségemmel, mert azt hallottam, hogy a hosszú házasság végére csak az marad. Valóban nehéz lenne úgy egymás mellett élni, ha hallani sem akarod a másikat. Az elkapott alkalmak, amikor Anna hozzám szólt, mindig szíven ütöttek, ezért egyre többet kezdtem vele beszélgetni először élőben, aztán online is. Erre azért is volt szükség mert Anna ekkoriban tanult, én pedig már dolgoztam.
Anna: Én ezt örömmel elfogadtam, és megbeszéltünk egy karácsony utáni időpontot, amikor elvitt ebédelni, kávézni és végigbeszélgettük az egész napot. Nagyon jól éreztük magunkat.
Gergő: A vicceimet komolyan fogadta, de a bókjaimat kinevette. Mégis azt mondta, hogy tetszett neki a nap, így teljes volt a siker.
Ekkor jöttetek össze?
Anna: Valóban, innentől kezdve egy pár voltunk. Sajnos az első néhány hónapban nagyon ritkán tudtunk találkozni, azonban így annál értékesebb volt az együtt töltött idő.
Mindketten úgy álltunk hozzá az elejétől kezdve, hogy csak akkor érdemes belevágni egy kapcsolatba, ha az a házasság felé tart.
(Ez sikeresnek bizonyult, hiszen 2025. augusztus 9-én, Isten színe előtt kiszolgáltattuk egymásnak a házasság szentségét)
A következő részekben folytatjuk…