A FOMO, vagyis angolul Fear Of Missing Out (kimaradástól való félelem) egy jelenség, amivel gyakran előfordul, hogy a keresztények küzdenek az életükben, de még egy olyan ember számára is jelenthet félelmet, aki elkezdene a hit útján járni, de fél, hogy unalmassá válna az élete.
„Mindenki ott volt, csak én nem.”
„Mi van, ha kihagyok valami fontosat?”
„Lehet, hogy rosszul döntöttem, amikor nemet mondtam?”
Ezek a gondolatok sokunk számára ismerősek. A mai világban a FOMO szinte észrevétlenül képes uralni a mindennapjainkat. Megnyitjuk a közösségi médiát, és azt látjuk, hogy egy másik ember koncerten vagy megint buliban van, valaki új kapcsolatot talált, más pedig sikert sikerre halmoz. Néhány perc görgetés után könnyen úgy érezhetjük, hogy mindenki érdekesebb, vagy lazább, gondtalanabb életet él nálunk. Pedig a közösségi média ritkán mutatja a teljes valóságot. Az emberek általában a legszebb pillanataikat osztják meg, a csalódásaikat, bizonytalanságaikat és küzdelmeiket viszont nem. Mi mégis hajlamosak vagyunk mások legjobb pillanatait a saját hétköznapjainkkal összehasonlítani.
A FOMO azonban sokszor mélyebb kérdéseket rejt magában.
– Miért félek attól, hogy lemaradok?
– Miért érzem úgy, hogy mindig többet kellene csinálnom?
Jézus nem arra hív, hogy minden lehetőséget megragadjunk, hanem arra, hogy bízzunk benne, hogy a legjobbat akarja az életünkből kihozni.
A világ gyakran azt mondja:
„Többet! Gyorsabban! Ne maradj le semmiről! Nincs idő!”
Mindenki rohan a világban, de valójában nem tudják, hogy hová. Attól, ha nem élünk meg bizonyos dolgokat, amiket ők, közel sem jelenti azt, hogy mi kevésbé élünk és kevesebb jó dolgot tapasztalunk meg az életben.
Jézus azt mondja:
„Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és ezeket mind megkapjátok hozzá.” (Mt 6,33)
Ez azt jelenti, hogy nem kell minden ajtón belépnünk. Nem kell minden meghívást elfogadnunk. Nem kell minden eseményen ott lennünk ahhoz, hogy értékes és teljes életet éljünk.
A FOMO egyik legnagyobb veszélye, hogy elrabolja a jelen pillanatot. Miközben azon aggódunk, mi történik valahol máshol, nem vesszük észre azt, ami éppen előttünk van.
Tévhit, hogy a keresztényeknek unalmas életük van. Hiszen, ha így lenne, mindenki hamar kiégne, és feladná a hitben való életet, ha nem volna benne élvezet és öröm.
Próbáld nem azt kérdezni állandóan, hogy „miről maradok le?”, hanem azt, hogy „hová hív most Isten?”
A FOMO azt suttogja: „Ha ezt kihagyod, valami fontosat veszítesz.”
A hit pedig ezt válaszolja: „Ha Istennel jársz, ami igazán fontos, arról nem fogsz lemaradni.”
Persze ez nem jelenti azt, hogy soha nem lesz bennünk bizonytalanság. Lesznek döntések, amelyeket később megkérdőjelezünk. Lesznek események, amelyekről lemaradunk. Lesznek olyan utak, amelyeket nem választunk. De keresztényként hisszük, hogy Isten nagyobb, mint a kihagyott lehetőségeink. A valódi szabadság nem abban rejlik, hogy mindenhol jelen vagyunk, hanem abban, hogy békében tudunk lenni ott, ahol éppen vagyunk. Mert amikor megtanulunk bízni Isten vezetésében, a FOMO lassan elveszíti az erejét. És talán rájövünk arra, hogy az élet nem attól lesz teljes, hogy mindenből kapunk egy darabot, hanem attól, hogy hűségesen megéljük azt, amit Isten ránk bízott.
„Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, mert a holnap majd aggódik önmagáért.” (Mt 6,34)