Minden év hoz új dolgokat: örömöt és fáradtságot egyaránt. De ezeket az újdonságokat abban a tudatban élhetjük meg, hogy mindannyian növekszünk: egy kicsit jobbak, egy kicsit erősebbek leszünk, egy picit jobban önmagunkká válunk, és szabadabban fejezhetjük ki kreativitásunkat és egyediségünket.
Ezt kívánom nektek a 2025-ös évre készülve, amit hamarosan együtt ünneplünk.
És gondoljatok arra, hogy ezt az örömöt, ezt az egyediséget akkor élhetjük meg igazán, ha mind szorosabban kapcsolódunk Jézushoz, aki forrása mindannak a szépségnek, amit minden évben megtapasztalunk.
Hálát adhatunk azért, mert az eltelt időben valami változik, és az Úr segít nekünk, hogy ezeket a változásokat úgy éljük meg, hogy közben növekszünk.
Anna próféciája például, amit a mai evangéliumban olvasunk, képes megragadni azt a nagy változást, amit Jézus maga hozott magával azáltal, hogy megszületett. A zsidók ugyanis egy olyan Messiást vártak, aki eljön, és aki meg fogja változtatni Izrael sorsát: azt várták, aki örökre meg fogja változtatni az életüket, de Jézus egy sokkal nagyobb változást hoz.
Anna a mai evangéliumban felismeri, hogy ez a gyermek megváltoztatja életét, ez egyszerre az ő hitének és boldogságának útjává lesz. Majd miután meglátta Jézust a templomban, el kezdi elbeszélni, és megénekelni, hogy mennyire boldog, hogy megismerhette a Megváltót.
És ez az, amit mi is megtehetünk 2025-ben.
Elmesélni mindenkinek, hogy milyen nagyszerű hívőnek lenni, megismerni Istent, megújulni és napról napra egyre jobbá és szentté válni.