Anna és Gergő kapcsolata a közös hitre és értékrendre épül, amely már a kezdetektől természetes része volt az életüknek. Bár a vallás nem rögtön került szóba, a közös imák, szolgálatok és lelki élmények fokozatosan mélyítették kapcsolatukat.
A Kapcsolatban, Istennel sorozatban további, házasságról szóló cikkekben is olvashattok Anna és Gergő történetéről
Mennyire volt fontos számotokra, hogy keresztény, katolikus párt válasszatok?
Anna: Nekem fontos volt, hogy olyan párt válasszak, aki keresztény, sőt katolikus, mert én a korábbi tapasztalataimból kamaszkoromban arra jöttem rá, hogy ha nem olyan párt választok, akivel az alap értékrendünk megegyezik, és nem tudom teljes mértékben megélni a hitemet a párommal, akkor az nekem nagyon nagy lelki hiányosság lesz.
Ezért fontosnak tartottam, hogy katolikus legyen a férjem, aki ráadásul a gyerekeink előtt és előttem is példaként tud állni és vezeti a családot. Gergő mindig azt szokta mondani, hogy a férj a család papja, és ezt én is így gondolom. Sokkal egységesebb a család, ha a szülőkben nincs vallásbeli megosztottság.
Gergő: A házasság tele van kompromisszumokkal. Nem azt mondom, hogy nekem nem volt feltétel, de nem az volt az elsődleges szempont, hogy hithű katolikus legyen. Az tényleg könnyebbség, hogy nem kell elmagyaráznod, hogy ha például te katolikus vagy, miért mész misére és miben hiszel, szóval, nem kell hittanórát tartanod, hogy mit miért csinálsz.
Ez persze nem jelenti azt, hogy például egy református és egy katolikus ne alkotna jó párt. A mi esetünkben viszont azért is volt fontos, mert csak ilyen közösségekbe jártunk, ez volt természetes.
Anna: Igen, nem is nagyon találkoztunk volna különben, mivel csak ilyen közösségekben létezünk.
Gergő: A hitünkről való beszélgetés nem volt benne a top témákban, csak idővel, szerintem több mint egy fél év elteltével került elő. Persze, akkor sem vallásilag kezdtük el vizsgáztatni a másikat, hogy na akkor dogmatikából ki hogy áll, és akkor szóba állok-e még veled.
Inkább annyi volt, hogy jöttek szituációk, ebből felmerültek kérdések, hogy miről mit gondolunk. Akkoriban derült ki, hogy ilyen téren is eléggé egy véleményen vagyunk. Emellett mindketten tudtuk, hogy a másik családja vallásos.
Anna: Az elején normák szintjén próbáltuk megtapasztalni azt egymással kapcsolatban, hogy a másik tényleg mit gondol, mi az értékrendje. Voltak ennek olyan felvezető megosztásai, amikből aztán később mélyebb beszélgetések lettek, erkölcsi és vallási kérdésekről.
Valóban, ezek inkább már egy kicsit később voltak, de elkezdtük megalapozni azzal, hogy mindenféle világot érintő, és minket érintő témákról beszélgettünk, és próbáltuk a saját érdeklődésünket megosztani a másikkal.
Az esküvőtök (jegyesség?) előtt hogyan éltétek meg a közös Istenkapcsolatot? Hogy volt jelen az ima a kapcsolatotokban?
Anna: Ott volt az a másik dolog is, hogy már mielőtt összejöttünk, ugyanabban a gitáros zenekarban szolgáltunk. Én mint a kórus tagja, Gergő pedig mint billentyűs, ezért közösen szolgáltunk szentmiséken, szentségimádáson, szóval, nem a nulláról kellett kipuhatolnunk azt, hogy a másik miben hisz, hanem volt egy aktív vallásos élete mindkettőnknek, már családból fakadóan is.
Később ez akkor alakult át, amikor a kapcsolatunk alatt volt egy lelki fordulópont bennem. Ekkor rájöttem arra, hogy megszokássá vált számomra a vallásgyakorlás, és ez elkezdett zavarni.
Elkezdtem komolyabban venni az imát. Az elején nagyon nem ment, egy tized rózsafüzért sem tudtam elmondani, és ez még nagyon sokáig így volt. Egyszerűen annyira nehezen ment, hogy nagyon nagy küzdelem volt nekem az ima, minden formája. Talán a dicsőítés, éneklés ment egyedül.
Az eljegyzésünk előtti nyárnak a szép története az, hogy elmentünk a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, az valahogy mindkettőnknek egy új löketet adott, onnantól kezdve nagyon aktívan elkezdtük közösen is keresni ezeket az alkalmakat, amikor is találkozhatunk Istennel és Isten színe előtt együtt lehetünk.
Elzarándokoltunk ezen a nyáron Rómába, majd volt egy lelkigyakorlat, Mijo Baradának a fiataloknak szóló lelkigyakorlata, ami egyébként az eljegyzésünkhöz is kapcsolódik. Ezek nagyon megerősítő lelki élmények voltak számunkra.
Gergő: Egyébként, előtte is imádkoztunk közösen. Amikor konfliktusok voltak, akkor általában az ima volt az, ami a konfliktust enyhítette. Sikerült utána megbeszélni a bajainkat. Ahogyan jöttek a konfliktusok, úgy egyre többet imádkoztunk közösen.
Anna: Igen, a jegyességünk alatt meg aztán pláne. Közösen jártunk misére, és általában imádkoztunk amikor találkoztunk. Szerintem majdnem mindig volt ima, a reggeli imát is együtt mondtuk, úgyhogy ezek így szépen beépültek a rutinunkba.
Egymásért is imádkoztunk, és imádkozunk most is, főleg hogyha a másiknak nehezebb időszaka volt, akkor aztán még többet.
Gergő: Amikor megismerkedtünk, egy nehéz időszakon mentem keresztül. Nem volt időm a hobbijaimra, így nem tudtam igazán kikapcsolódni és pihenni sem, nehezemre esett minden. Az egyik gyónásomnál azt kaptam penitenciának, hogy ha tudom, akkor mondjam a rózsafüzért.
Nagyon kedves volt az atya, azt mondta hogy legalább egy tizedet, de inkább jobb ha kettő tizedet mondok naponta. Akkoriban még buszoztam, egy óra volt az út, ezért úgy számoltam, hogy két teljes rózsafüzér is bele fog férni… Az első buszúton egy Üdvözlégyet sikerült elolvasni, nem is az, hogy elmondani, elolvasni, annyira máshol volt a fókuszom.
Minden egyes alkalommal, amikor nekiugrottam, az ördög büntetett rendesen érte, akkor mindig káosz volt mindenhol. Aztán, ahogy egyre többet imádkoztam, úgy sikerült ezen a káoszon felülkerekedni. Egyre többet imádkoztam, addig, amíg sikerült egy nap három rózsafüzért elmondani.
Aztán könnyűzenei kántor-képzésre jártam, ahol nagyon jó lelki élményeim voltak, majd ezzel a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóval tetőzött, amikor volt egy szentségimádás, ami nagyon megérintett. 2 méterre voltam az Oltáriszentségtől, és az az egy óra egy mélyebb megtéréssel végződött. Olyan volt, mint egy lelki olajcsere.
Ez nagyon megerősített, hogy igyekezzek mélyebb lelkiismeret-vizsgálatot és rendszeres gyónást végezni, szentségimádásra járjak és szentáldozáshoz járuljak. Onnantól fogva Annával egyre több ilyen közös eseményen vettünk részt.
Anna: A római zarándoklatunk is egy imában és Istenélményben gazdag időszak volt. Úgy mentünk Rómába, hogy ez nem nyaralás lesz, hanem zarándoklat. Pihenős, romantikus nyaralásra nem akartunk menni házasságkötés előtt, már csak kísértés szempontjából sem, de a zarándoklatot jó ötletnek tartottuk. Úgy gondoltuk, hogy ezzel még közelebb kerülhetünk egymáshoz és Istenhez is.
Rómában minden nap mentünk misére és szentségimádásra. A Szentlépcsőn történt, hogy mi végig térdepeltük a Szentlépcsőt és végig imádkoztuk. Mögöttünk volt egy család, akiknek a kisgyermeke nagyon-nagyon sírt, végig toporzékolt, hisztizett.
Gergő: Lett időközben egy plusz ima szándékunk, hogy nyugodjon meg.
Anna: Igen, mikor felértünk a tetejére, addigra beelőztek minket, mert mi lassabban haladtunk, és több imát mondtunk minden lépcsőfokon. Fent van egy kivágás, ahol lépcsőről rá lehet nézni a Kereszt darabjára.
Én ott térdeltem és a szoknyám eltakarta a keresztet, mire az anyuka szólt, hogy menjek arrébb egy kicsit. Megtapogatta ezt a keresztet, aztán a gyermeke fejére tette a kezét, aki azon nyomban elhallgatott. Ezután már meg se nyikkant, vidám, aranyos, bájos kisgyermek lett belőle és utána ő is tapogatta a keresztet. Látszott, hogy ott valami változás történt.
Ez egy nagyon szép tapasztalás volt, nagyon jó emlékként maradt meg és nagyon sokáig beszéltünk róla és később is sokszor felemlegetjük.