Június 18-án, szerdán hívők ezrei gyűltek össze a Szent Péter téren, hogy részt vegyenek XIV. Leó pápa általános kihallgatásán. A Szentatya a „Jézus Krisztus a reményünk” című jubileumi katekézissorozat folytatásaként ismét Jézus gyógyító cselekedeteiről tanított. Elmélkedésében ezúttal a beteszdai beteg történetére helyezte a hangsúlyt, akit harmincnyolc év szenvedés után állított talpra Jézus.
„Szeretném, ha elgondolkodnánk azokon az élethelyzeteken, amikor úgy érezzük, zsákutcába kerültünk, és megrekedtünk”
– kezdte tanítását a pápa.
Az ilyen leblokkolt életállapothoz hasonlította annak a lebénult embernek a történetét is, akiről János evangéliumában (Jn 5,1–9) olvashatunk.
Jézus, miután fölmegy Jeruzsálembe, ezúttal nem a templomhoz, hanem a városkapuhoz megy, ahol a Beteszda nevű fürdőmedence mellett gyógyulásra váró betegek gyülekeztek. „Ez a medence a könyörület háza volt – a szó jelentése szerint is –, ahol a szenvedők abban reménykedtek, hogy a felkavarodó víz meggyógyítja őket.”
A Szentatya hangsúlyozta: Jézus nem véletlenül oda megy, ahol másokat kizárnak.
„Ő maga lép oda azokhoz, akiket a templomi tisztasági szabályok miatt kirekesztettek. A medence körül szinte háború zajlott a szegények között: aki előbb ért a vízhez, az gyógyulhatott meg.”
Fotó: Daniel Ibáñez/EWTN News
Ebben a szomorú versengésben szólítja meg Jézus azt a béna embert, aki már 38 éve beteg. A kérdés, amit neki tesz fel, egyszerre meglepő és mélyreható:
„Meg akarsz gyógyulni?”
– idézte a pápa Jézus szavait, János evangéliumából.
Leó pápa szerint ez a kérdés nem felesleges, hiszen „ha valaki évtizedek óta szenved, könnyen előfordulhat, hogy még a gyógyulás vágya is elhal benne.
Néha egyszerűbb betegnek maradni, és másokra hagyni a felelősséget.”
A béna válasza árulkodó: nem saját hibáját említi, hanem azt, hogy „nincs embere”, aki beemelné a vízbe. A pápa itt Szent Ágostont idézte:
„Valóban szüksége volt egy ’emberre’, hogy meggyógyuljon – de egy olyan emberre, aki egyben maga az Isten. S Ő el is jött hozzá!”
A beteg tehát eltolja magától a felelősséget, ám Jézus visszaadja neki a döntés lehetőségét: „Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj!”
„Ez a hordágy – mondta a Szentatya – az ő múltja, a szenvedésének története. Addig a múlt volt az, ami földhöz szegezte őt. Most viszont ő maga veheti fel és viheti, amerre csak akarja. A múlt már nem tartja őt fogva, hanem az ő kezében van.”
A pápa arra bátorította a híveket, hogy merjenek szembenézni saját bénultságukkal – legyen az lelki, érzelmi vagy erkölcsi természetű.
„Kérjük az Urat, hogy mutassa meg, életünk mely területein rekedtünk meg. S kérjük tőle azt is, hogy újra megszülessen bennünk a gyógyulás utáni vágy.”
Az általános kihallgatás végén a Szentatya külön felhívást intézett a világ vezetőihez a háborúk sújtotta országok – különösen Ukrajna, Irán, Izrael és Gáza – kapcsán:
„A háború mindig vereség! A békével semmi sem vész el, a háborúval viszont minden elveszhet!”
– figyelmeztetett, idézve XII. Piusz pápát.
A katekézis központi üzenete nemcsak a gyógyulás lehetősége, hanem a felelősség vállalása is: Jézus ma ugyanúgy megkérdezi tőlünk – meg akarsz-e gyógyulni? Ha a válaszunk „Igen!”, akkor felszólít minket: „Kelj föl, és menj!”