Nagyszombat csendjében egy kicsit megállunk, és elgondolkodhatunk mindazon, ami a nagyhéten ez idáig történt.
Krisztus a mi húsvétunk, hiszen Ő velünk együtt hal meg.
„Az Úr, bár Isten volt, emberré lett,
szenvedett azokért, akik szenvednek,
fogoly volt a foglyokért,
elítéltetett a bűnösökért,
eltemették azokért, akiket eltemettek,
és feltámadt a halálból.” (Szárdeszi Melitón: Húsvéti homília)
Krisztus nem pusztán meghalt értünk, megtestesítve az áldozati bárány szimbolikáját, hanem velünk együtt hal meg.
Ez az úgynevezett „jobb lator” tapasztalata is. Lássunk egy verset Lukács evangéliumából:
„Még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43)
A paradicsomban… ne gondoljunk itt egy eszkatológiai valóságra, vagy a halálon túli életre; Jézus ma valójában nem a paradicsomba, hanem a pokolba száll alá.
A paradicsom gondolatának – melyet az evangélista Jézus szájába ad – ószövetségi előzményei vannak: a görög paradeiszosz szóval a zsidó-alexandriai fordítók ugyanis az Édenkertet, azaz a Teremtő és az emberiség harmonikus kapcsolatának „helyét” jelölik:
„Akkor az Úristen kertet [παράδεισον] ültetett az Édenben…” (Ter 2,8)
A Jézus ajkán elhangzó „paradicsom” kifejezést annak mitikus értelmében kell értenünk; vagyis nem a túlvilági életet jelenti, hanem az Isten és az ember közötti eredeti közösséget (communio), melynek már közeleg helyreállítása: „Nem egyedül fogsz meghalni, velem leszel… együtt temetnek el bennünket” – mondja a jobb latornak.
Jézus – figyelembe véve ezt a mitikus nyelvezetet – az, aki újra megnyitja számunkra az Édenkertet, az eredeti paradicsomot, és ekkor keresztje összefonódik az élet fájának szimbolikájával. (vö. Ter 3,22–23)
Ő valóban eltemettetett!
Való igaz, hogy Jézus a Jó Pásztor, aki a feltámadás erejével magára vesz minket, és elkísér bennünket az „utolsó átkelés”, a halál „sötét völgyében” (Zsolt 23); nem véletlen, hogy a Jó Pásztor képe a katakombák egyik legismertebb ábrázolása.
Jézus azt mondta a tanítványoknak az utolsó vacsorán:
„Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek. […] Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (Jn 14,3–4.6a)
Ezek a szavak, mintegy túllépve az idő keretein, minden emberhez szólnak, hiszen Krisztus mindenkiért meghalt és feltámadt.
Mit tehetek ma, nagyszombat csendjében?
Kerülöm a zavaró tényezőket és csendben készülök Jézus Szent Éjszakájára, a feltámadás ünnepére.
Szerző: Luca Vozza