Az október 29-i, szerdai általános kihallgatáson a Szentatya a Nostra Aetate nyilatkozat kiadásának évfordulójára tekintve a vallásközi dialógus jelentőségéről tartotta meg katekézisét.
Az alábbiakban a katekézis teljes szövegét közöljük.
Kedves testvérek, a hit zarándokai és a különböző vallási hagyományok képviselői! Jó napot, Isten hozott titeket!
Az általános audiencián – amit a vallásközi párbeszédnek szentelünk – a mai elmélkedés középpontjába Urunk Jézusnak a szamariai asszonyhoz intézett szavait szeretném állítani:
„Az Isten lélek, és akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk őt.” (Jn 4,24)
Az evangéliumban ez a találkozás feltárja az igazi vallási párbeszéd lényegét: egy olyan eszmecserét, amely akkor jön létre, amikor az emberek őszintén megnyílnak egymás előtt, figyelmesen meghallgatják, és kölcsönösen gazdagítják egymást. Ez a párbeszéd a szomjúságból születik: Istennek a szomjúságából az emberi szív iránt és az ember szomjúságából Isten iránt. A szikári kútnál Jézus legyőzi a kultúrák, a nemek és a vallások által állított korlátokat. Arra hívja a szamariai asszonyt, hogy új módon értelmezze az istentiszteletet, amely nem korlátozódik egy adott helyre – „sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben” –, hanem Lélekben és igazságban valósul meg. Ez a pillanat megragadja a vallásközi párbeszéd lényegét: Isten jelenlétének felfedezése minden határon túl, és meghívás, hogy tisztelettel és alázattal közösen keressük Őt.
Hatvan évvel ezelőtt, 1965. október 28-án a II. Vatikáni Zsinat a Nostra aetate kezdetű nyilatkozat kihirdetésével a találkozás, a tisztelet és a lelki befogadás új távlatát nyitotta meg. Ez a ragyogó dokumentum arra tanít minket, hogy más vallások követőivel ne mint idegenekkel, hanem mint útitársakkal találkozzunk az igazság felé vezető úton; hogy tiszteljük a különbségeket, miközben megerősítjük közös emberségünket; és hogy minden őszinte vallásos keresésben megkülönböztessük annak az egyetlen isteni Titoknak a visszfényét, amely az egész teremtés.
Különösen fontos megjegyezni, hogy a Nostra aetate elsődleges irányultsága a zsidó világ felé fordult, amivel Szent XXIII. János pápa újra akarta alapozni az eredeti kapcsolatot. Így az Egyház történetében először formát kellett öltenie egy tanbeli értekezésnek a kereszténység zsidó gyökereiről, ami biblikus és teológiai szinten egy visszafordíthatatlan pontot jelentett.
„Az Újszövetség népe Ábrahám törzsével lelkileg kapcsolódik össze. Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei az isteni üdvrend titka szerint már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál is megtalálhatók” (NA 4).
Így az Egyház, »mely emlékszik közös örökségére a zsidósággal, s melyet nem politikai megfontolások, hanem vallásos, evangéliumi szeretet indít, mélységesen elítéli a gyűlöletet, üldözéseket és az antiszemitizmus minden megnyilvánulását, melyek bármikor és bárki részéről a zsidók ellen irányultak«” (uo.).
Azóta minden elődöm világos módon ítélte el az antiszemitizmust. És én is megerősítem, hogy az Egyház nem tűri az antiszemitizmust, és küzd ellene, épp az evangélium okán.
Ma hálával tekinthetünk mindarra, ami e hat évtized alatt a zsidó-katolikus párbeszéd terén megvalósult. Ez nem pusztán az emberi erőfeszítésnek köszönhető, hanem Istenünk segítségének is, aki a keresztény meggyőződés szerint önmagában párbeszéd. Nem tagadhatjuk, hogy ebben az időszakban voltak félreértések, nehézségek és konfliktusok is, melyek azonban soha nem akadályozták meg a párbeszéd folytatását. Ma sem szabad megengednünk, hogy a politikai körülmények és egyesek igazságtalanságai eltérítsenek minket a barátságtól, különösképp, mert ez idáig már oly sok mindent elértünk.
A Nostra aetate szelleme továbbra is megvilágítja az Egyház útját. Elismeri, hogy minden vallás visszatükrözheti „annak az egy Igazságnak a sugarát, ami minden embert megvilágosít” (NA 2), és választ keres az emberi lét nagy misztériumaira, olyannyira, hogy a párbeszédnek nemcsak intellektuálisnak, hanem mélyen lelkinek is kell lennie. A Nyilatkozat minden katolikust – püspököket, papságot, megszentelt személyeket és világi hívőket – arra hív, hogy őszintén vegyenek részt a párbeszédben és az együttműködésben más vallások követőivel, elismerve és támogatva mindazt, ami jó, igaz és szent az ő hagyományaikban (vö. uo.). Erre ma már a világ szinte minden városában szükség van, ahol az emberi mobilitás miatt lelki és hovatartozásbeli különbségeink arra indítanak, hogy testvéri módon találkozzanak és együtt éljenek. A Nostra aetate emlékeztet minket arra, hogy az igazi párbeszéd a szeretetben gyökerezik, amely a béke, az igazságosság és a kiengesztelődés egyetlen alapja, miközben határozottan elutasít minden megkülönböztetést vagy üldözést, és megerősíti minden emberi lény egyenlő méltóságát (vö. NA 5).
Ezért, kedves testvéreim, hatvan évvel a Nostra Aetate után feltehetjük magunknak a kérdést: mit tehetünk együtt? A válasz egyszerű: cselekedjünk együtt. Világunknak minden eddiginél nagyobb szüksége van a mi egységünkre, barátságunkra és együttműködésünkre. Mindegyik vallás hozzájárulhat az emberi szenvedés enyhítéséhez és a közös otthonunkról, a Földről való gondoskodáshoz. Hagyományaink az igazságra, az együttérzésre, a kiengesztelődésre, az igazságosságra és a békére tanítanak. Minden pillanatban újra meg kell erősítenünk az emberiség szolgálatát.
Együtt ébernek kell lennünk Isten nevével, a vallással és magával a párbeszéddel való visszaéléssel szemben, valamint a vallási fundamentalizmus és a szélsőséges magatartások által nyújtott veszélyekkel szemben. Szembe kell néznünk a mesterséges intelligencia felelős fejlesztésével is, mert ha azt az emberi alternatívájaként fogják fel, súlyosan sértheti annak végtelen méltóságát, és semlegessé teheti alapvető felelősségét. Hagyományaink óriási mértékben hozzájárulhatnak a technika emberibbé tételéhez, és így inspirálhatják annak szabályozását, az alapvető emberi jogok védelme érdekében.
Mint mindannyian tudjuk, vallásaink azt tanítják, hogy a béke az ember szívében kezdődik. Ebben az értelemben a vallás alapvető szerepet játszhat. Vissza kell hoznunk a reményt személyes életünkbe, családjainkba, városnegyedeinkbe, iskoláinkba, falvainkba, országainkba és világunkba. Ez a remény vallásos meggyőződéseinken alapul, vagyis azon a meggyőződésen, hogy lehetséges egy új világ.
A Nostra aetate hatvan évvel ezelőtt reményt hozott a világba a második világháború után. Ma arra vagyunk hivatottak, hogy ismét megalapozzuk ezt a reményt háború sújtotta világunkban és megkárosított természeti környezetünkben. Működjünk együtt, mert ha egységesek vagyunk, minden lehetséges. Tegyünk róla, hogy semmi se válasszon szét minket. Ebben a szellemben szeretném még egyszer kifejezni hálámat jelenlétetekért és barátságotokért. Adjuk át a barátság és az együttműködés szellemét a jövő nemzedékének is, mert ez a párbeszéd igazi pillére.
És most álljunk meg egy pillanatra csendes imádságban: az imának van hatalma, hogy átalakítsa hozzáállásunkat, gondolatainkat, szavainkat és tetteinket.
Képek: Daniel Ibanez