Régóta csodáltam a pesti ferencesek weboldalán a személyes élethelyzetre szabott lelki tükröket. Tekintsd meg te is őket, itt!

Mire jó egy lelki tükör?

Egy lelki tükör segít szembenézned önmagaddal, és röviden összefoglalja az Istentől való eltávolodás egyes területeit.

A bűn az Istennel való személyes kapcsolat megszakítása vagy rombolása életünk egy területén. A bűn megakadályozza, hogy Isten áldásai nemzedékünkön keresztül kiáradhassanak. A lázadó nemzedéket testesítjük meg bűneinkkel, akik nem hallgatnak Isten szavára, hanem kemény szívűek. Isten áldásai ahelyett, hogy átjárnának bennünket, mint ahogy egy szivacsot a víz, leperegnek rólunk, mint a kavicsról a cseppek. Nem hatolnak be lelkünk mélyére, s képtelenek vagyunk továbbadni őket.

Szeretem, amikor Izajás próféta korholja a bűnöket, hiszen sok metaforával és benső látással ír róluk. A bűn mélységeit segítenek megérteni nekünk az ő szavai.

„Mindannyian olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, és igaz tetteink olyanok, mint a beszennyezett ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink úgy sodornak minket, mint a szél.”
(Iz 64,5)
„Nézd, az Úr keze nincs túl rövid, hogy megszabadítson, és füle sem túl tompa, hogy meghallgasson. De gonoszságaitok választanak el titeket Istenetektől, bűneitek rejtik el arcát előletek, úgyhogy nem hall meg.”
(Iz 59,1-2)

Mosáskor büdös ruha és a hiábavalóságban sodródó falevél. Ilyen a bűnös ember. Vagy! Gátolt, akadályozott, aki nem talál rá Teremtőjére. Erős képek, amelyekkel egy-egy életállapotban könnyű azonosulni.

Újrakezdeni csak Istennel érdemes

A keresztény olvasatban újrakezdeni csak Istennel érdemes. Mindig érdemes. Ez a megtérés.

A megtérés nem más, mint felismerni Isten igazságait, és hozzá igazodni. A keresztény megtérés gyökere, hogy Isten szintjére léptetjük életünk minden területét. A megtérés úgy válik aprópénzzé, ha gondolatainkat, erkölcsi életünket és életvitelünket Isten Igéje és az Egyház tanítása szerint alakítjuk.

Míg Isten Igéje Jézus tanítását ismerteti meg velünk, addig az Egyház a teológiai hagyományok révén segít Jézus szavait hűen kibontani, annak benső logikáját elvekké alakítani. Nekünk katolikusként Egyházunk öröksége mindig mérvadó társadalmi kérdésekben, hogy ne essünk a trendek bűvöletébe, melyek korszakonként változnak.

Szentév 2025 – Az újrakezdés éve

A jubileumi szentév Ferenc pápa szerint az újrakezdés éve.

A pápa karácsony napjaiban nem a vatikáni kertekben üdült és az ajándékait bontogatta, hanem egy börtönbe látogatott, hogy a remény és az újrakezdés üzenetét vigye a rabok számára.

Ferenc pápa szeretné, ha ez az újrakezdés az élet minden területét elérné. A turistákhoz és a zarándokokhoz is szólt más alkalommal. Az ünnepi év azért van ‒ mondta január 11-én ‒, hogy

„a lehető legjobban várjuk és ölelő jelenléttel fogadjuk mindazokat, akik a világ minden tájáról érkeznek, hogy új kezdetet keressenek”.

Ferenc pápa egyúttal ‒ egy olasz rendkívüli tévés interjú keretében ‒  hangsúlyozta, hogy

„ha Rómába jössz, és úgy mész a Szent Kapuhoz, mint egy turista, vallási érzék nélkül, akkor semmi értelme”.

Éppen ezért a Szent Péter bazilikára vezető tágas Via della Conciliazionétől induló kordon a gyóntatószékeknél ér véget, utalva arra, hogy a legjobb újrakezdés akkor lehetséges, ha Istennek átadjuk régi életünket.

A remény legközelebbi helyeit magyarországi egyházmegyéink is kínálják. Itt találsz egy részletes listát.

Hogyan kezdj új életet a jubileumi évben?

1.    Menj el szentgyónásra.

2.    Lépj át a Szent Kapun Jézus szimbólumaként.

3.    Imádkozd el a szentév imáját.

4.    Vegyél részt szentmisén, és vedd magadhoz Jézus testét.

Reményünk Istenben van, és ezt egy jó szentgyónással fejezhetjük ki. Nézd meg a lelki tükröket, ne hagyd ki Isten áldásait ebben az új évben. Hiszen így szól hozzád Isten Szava szintén Izajástól: „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérré válhatnak. Ha vérvörösek is, mint a bíbor, fehérek lehetnek, mint a gyapjú.” (Iz 1,18) Isten megbocsátása olyan, mint egy tiszta lap – bármilyen bűn is terhel, újrakezdheted.

Jubileum imádsága:

Atyánk, aki a mennyekben vagy, a hit, amelyet fiadban, Jézus Krisztusban, a mi testvérünkben adtál nekünk, és a szeretet lángja, amely kiáradt szívünkbe a Szentlélek által, ébressze föl bennünk országod eljövetelének áldott reményét!

Kegyelmed alakítson át minket az evangélium magvainak tevékeny földműveseivé, hogy az emberiség és az egész világmindenség bizakodóan várja az új eget és az új földet, amikor a gonosz hatalmai már legyőzettek és örökre felragyog a Te dicsőséged!

A jubileumi Szentév kegyelme élessze fel újra bennünk, a Reménység Zarándokaiban, a mennyei javak utáni vágyakozást, és árassza el az egész világot Megváltónk örömével és békéjével!

Örökké áldott Isten, tiéd legyen a dicsőség és a dicséret mindörökké! Ámen.

Forrás: https://www.iubilaeum2025.va/

Oszd meg ezt a cikket!