Mi is a legjobbat szeretnénk magunknak, ahogyan Isten is a legjobbat akarja nekünk. Ez utóbbit szerintem mindannyian tudjuk, de valljuk be őszintén: néha, mikor a körülményekre fókuszálunk, nem biztos, hogy könnyen el is hisszük.
Mi történik ha mindent megteszünk, hogy Teremtőnkre hallgassunk, mégsem érezzük az iránymutatását?
Amikor továbbtanulás előtt álltam, Isten elé hoztam a helyzetemet, bízva abban, hogy megmutatja nekem, merre tovább. Számomra „elegendő” lett volna az is, ha egy egyértelmű belső megerősítést kapok, azonban ez nem érkezett meg. Nem értettem: hogyan lehetséges, hogy Isten, aki a legapróbb részletekről is gondot visel az életemben, pont egy ilyen meghatározó, kardinális döntésben ne mutatna irányt? Végül azt választottam, ami ott és akkor a legközelebb állt hozzám.
Így jó pár év távlatából felismertem, hogy nem is biztos, hogy Ő volt csendben:
Mi van akkor, ha nem Isten hallgat, csupán mi előre eldöntjük, hogyan kellene megszólalnia?
Ha az én esetemet nézzük, készítettem egy forgatókönyvet, és „kijelöltem” a lehetőségeket, amiken keresztül vártam Tőle a választ. Mivel Ő nem azon a csatornán sugárzott, amit én megadtam, így egyszerűen elmentem mellette (és nem értettem, miért nem figyel rám).
Persze olyan is van, mikor villámcsapásszerűen, azonnal érkezik a tiszta iránymutatás. Ha így történik, és meggyőződünk arról hogy valóban Istentől van, azért hálásak lehetünk. A Szentírásban olvashatunk több ilyen monumentális történetet, azonban ennek az ellenkezője is gyakran előfordul.
Vegyük szemügyre Illés próféta történetét: miután hatalmas csodákat élt át, menekülni kényszerült, teljesen összetört, és egy hegyen várta, hogy Isten újra valami rendkívüli dolgot tegyen életében. Jött egy mindent elsöprő szélvihar, aztán egy földrengés, majd pusztító tűz: de az Úr egyikben sem volt benne. Végül egy halk, szelíd szellő érkezett, és Illés abban találkozott Istennel.
Lehet, hogy te is kerültél már hasonló helyzetbe: a válasz nem késlekedik, csupán nem úgy érkezik, ahogy várnád: valaki kimond egy mondatot, ami napokkal később is visszhangzik benned, vagy furcsamód újra és újra ugyanaz a lehetőség jön veled szembe… Összefutsz egy régi ismerőssel, akit arra használ Isten, hogy üzenjen neked. Vagy épp fájdalmasan bezárul egy ajtó amit csalódásként élsz meg, miközben ez csak védelem valamitől, egy nagyobb jó érdekében.
Teremtőnk kreativitása végtelen. Nemcsak a Szentírásban tud megszólítani, hanem embereken, eseményeken, megnyíló és bezáruló helyzeteken keresztül is. Lehet, hogy éppen ott jön a válasz, ahol eszünkbe sem jutna keresni.
Annyi hát a teendőnk, hogy legyünk nyitottak és figyeljünk: kérdéseinkre a válaszok sokszor előttünk vannak, csak észre kell vennünk őket!
Nem kell mindig, minden egyes lépésnél kívülről várnunk a csodát:
Isten felnőttként kezel minket. Kaptunk tőle szabadságot, lelkiismeretet és józan észt, ezért nem kell minden döntés előtt rendkívüli jelet várnunk. Bátran hallgathatunk a belső iránytűnkre is, amit Ő kalibrált bennünk.
Nem kell stresszelnünk és azon izgulnunk, hogy mi lesz, ha „lemaradunk” a jó döntésről.
Sokszor attól tartunk, ha rosszul választunk, kiesünk Isten akaratából. Pedig Ő nem egyetlen hajszálvékony ösvényt rajzolt elénk, melyről elég egy rossz lépés és minden elveszik. Itt jár mellettünk, és még ha azt is gondoljuk, hogy elszúrtuk, abból is ki tud hozni olyat, ami a javunkat szolgálja, mert számára nincs elveszett helyzet.
Ne aggódjunk feleslegesen: Isten nem egy rejtvény, amit meg kell fejtenünk, és terve nem egy buszjárat, amiről lekésünk, ha egy pillanatra elbóbiskolunk.
Az Ő tervéről nem fogunk lemaradni. Ahogy Izajás könyvében olvassuk:„Én vagyok az Isten, nincs más! Tanácsom megmarad, és véghezviszem minden szándékomat.” (Iz 46,9–10)
Lehet, hogy nem mindig értjük azonnal a válaszát. Lehet, hogy csak hónapok vagy akár évek múlva áll össze a kép. De ez nem jelenti azt, hogy Isten hallgat, sőt...
És ha Ő már rég válaszolt, csak te kerested máshol a hangját?