Jó ügyeket szolgálni csakis hittel, elszántsággal és teljes meggyőződéssel lehet. Ahogyan segítő kezet is csakis önzetlenül, szívvel és őszintén szabad.
Amikor arra kértek, írjam le, mit jelent számomra az önkéntesség, lelki szemeim előtt a SZOLGÁLAT szó jelent meg, így, csupa nagybetűvel. Mert az, hogy kiből mikor lesz önkéntes, leginkább a belső motiváción múlik.
Természetessé vált bennem a „segíteni jó” érzése.
Az ember pontosan érzi, mikor kell segítő kezet nyújtani valakinek. A belső hang mindig a legmegfelelőbb időben szólal meg, és terel az önkéntesség útjára. Bennem már gyerekként megszólalt ez a hang, valahogy az egész életemet áthatotta ez a fajta szolgálat.
Emlékszem, nagymamámhoz mindig jöttek a szegény emberek. Kopogtattak, ő meg adott nekik enni, inni, sőt néha még pénzt is. A világ legtermészetesebb dolga volt számára az, hogy segítő kezet nyújtott a rászorulóknak. De a nagypapámnak is. Így, hogy ezt közvetlen közelről átéltem mellettük, valahogy bennem is természetessé vált az érzés, hogy segíteni jó. Ahogyan cseperedtem, rájöttem, sokkal jobb dolog adni, mint kapni.
Örömet szerezni másoknak
Számomra mindig az jelentette a boldogságot, ha mosolyt csalhattam azoknak az embereknek az arcára, akiknek bőven kijutott a nehézségekből az életben. Tulajdonképpen ezt jelenti számomra az önkéntesség is: örömet szerezni másoknak. Önzetlenül, nem várva cserébe semmit, maximum egy kedves szót, egy őszinte, szívből jövő mosolyt.
A szeretet teremtő ereje
Az önkénteseket alapvetően a szeretet irányítja. Az a bizonyos kis adok-kapok játék, amelyet oly sokszor alábecsülünk, ám teremtő ereje újra és újra megnyilatkozik. Mélyen hiszek abban, hogy az emberek eredendően jók, s akármennyire is eltérített valakit a sors, az alapvető értékek azért odabent megbújnak, s elő is lehet csalogatni őket, ha kicsit megkapargatjuk a felszínt.
A mérték is fontos
Persze a fenti sorok nem azt jelentik, hogy mostantól szociális intézménnyé válva mindenkit, aki csak bekopog az ajtónkon, kötelességünk támogatni. Az önkéntesség terén is fontos a mérték, hiszen az embernek családja van, nyilvánvalóan ők az elsők. Ugyanakkor a megfelelő egyensúly kialakításában igenis fontos szerepe van annak a küldetésnek, amit önkéntességnek hívunk. Jómagam például minden hónapban egyszer hajléktalanoknak főzök, igen szép mennyiségben, s ez a fajta misszió tökéletesen kielégíti az önkéntesi oldalamat.
A legtöbb embert általában az ösztönei vezetik. A belső hang pedig mindig a megfelelő időben súgja, hogy mikor kell segítő kezet nyújtani. A kérdés csak az, vajon az olvasó figyel-e ezekre a hangokra?