Svájcban, Ausztriában, Németországban, Magyarországon és általában Közép-Európában igen népszerű csemege, amit az olaszok gyakran az Oktoberfest-tel hoznak összefüggésbe.
Egy nagyböjti csemege
Talán nem is gondolnád, de a perec a történelem egyik legrégebbi harapnivalói közé tartozik: egészen biztos, hogy már a Kr. u. 7. században létezett Franciaországban; és valószínű, hogy bencés szerzetesek találták fel (vagy legalábbis ők fogyasztották nagyobb mennyiségben).
Ennél jóval legendásabb az a hagyomány, miszerint a perec különleges formája egyfajta teológiai jelentést takar:
a perec két vége, melyek mintegy ölelésben kereszteződnek, egy imára összegyűlt, egy imádkozó szerzetes összekulcsolt kezei lennének; a perec által kialakított három lyuk pedig a Szentháromságot jelképezi.
Az biztos, hogy a perecet valaha a kolostorokban igen szívesen fogyasztották. Ráadásul egy tökéletes nagyböjti ételnek minősült, mivel egyszerű volt elkészíteni és kevés alapanyag kellett hozzá: liszt, maláta, sörélesztő, só és egy kevés víz… röviden: egy sovány ételnek minősült, amit még a régi időkben is ideálisnak találtak, amikor a böjt sokkal szigorúbb volt, mint most, és a hús mellett minden más állati eredetű ételt mellőztek.
Adok egy perecet = szeretnél jobban megismerni? – Az udvarlás egy jele
De – már most hallom – a poszt címe mégiscsak a szerelemről, és valami romantikusról szól. De mi köze a perecnek a szerelemhez…? – kérdezhetitek e ponton. Van köze hozzá: ó, de mennyire!
Ismered a Laetare vasárnapot? A nagyböjt negyedik vasárnapján a keresztyének elfogadják a meghívást, és örvendezni kezdenek a húsvétot mintegy elővételezve, ami nincs is olyan messze.
Ez az öröm, a remény és a tartalmakban gazdag ünnep ideje… és a tavaszi melegnek köszönhetően talán az első szerelmek időszaka is. Vagy mégsem?
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de az egykori luxemburgi polgárok számára a válasz e kérdésre kétségtelenül „igen” volt. A nagyböjt negyedik vasárnapja e vidékeken a szerelmesek napjának egyfajta „otthoni” változatának bizonyult: és éppen ezért a perecek most újra bekúsznak a képbe.
Talán amiatt, mert formájuk két kar kereszteződésére emlékeztet. Talán az ízük miatt (pl. Luxemburgban a perec édes). Esetleg amiatt, mert a hagyomány szerint nagyböjtben és tavasszal fogyasztották a pereceket, vagyis abban az időszakban, amit par excellence az eljegyzéseknek szenteltek… bármi is legyen az indok, egyszóval, Luxemburgban létezik egy régi szokás.
A hagyomány szerint a nagyböjt negyedik vasárnapján az a fiú, akinek megtetszett egy lány, perecet adott a kisasszonynak.
Ebben nincs is semmi különös, nem? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én még sosem hallottam olyasmit, hogy „egy kenyér örökké tart”. Egy apró gesztus.
És ezután voltaképpen a lány lesz az, aki eldönti, hogy elfogadja-e az ajánlatot vagy sem. Ráadásul a lány kérheti a szent és sérthetetlen gondolkodási idejét, ami helyénvaló: először is, bezacskózza a perecet, és nyugodtan megeszi. Aztán pedig kap néhány hetet, hogy átgondolja, mit tegyen: és ha úgy dönt, hogy a fiatalember kedves fiúnak tűnik… nos: akkor majd húsvétkor ad neki egy feldíszített tojást.
Ez egy ki nem mondott üzenet volt, mondván: „Oké, benne vagyok”.
És ha a fiú szerencsétlenségére a tojás nem érkezik meg… nos, akkor, barátok maradnak, mint eddig, és még az a kínos helyzet sem áll elő, hogy nyilvánosan kikosarazták.
Ám figyelem: szökőévben a lánynak kell odaadnia a perecet annak a fiúnak, aki tetszik neki. És ekkor kivételesen a férfi lesz az, aki végül is elfogadhatja vagy elutasíthatja az udvarlást, anélkül, hogy kockáztatná, hogy neki kelljen megtennie az első lépést.
Érdekes történetek és szokások…
Na de te az idei nagyböjtben eszel perecet?
Szerző: Lucia Graziano