Szent Péter egyike azoknak az evangéliumi szereplőknek, akiknek pozitív tulajdonságaik mellett az emberi gyengeségük is felszínre kerül.
Mindennek ellenére Péternek egyedülálló küldetése van az egyházban: ő lett az egyház feje, Krisztus első helytartója; ő Krisztus által a szikla, aminek alapjára az egyház épül.
Na de… Péter is esendő ember volt, s nem volt képes egyik napról a másikra szentté válni. Egy hosszú, mondhatni egész életét felölelő utat kellett bejárnia, mire akarata összesimult Krisztus akaratával…
A kétkedés pillanatai
Péter olykor megkérdőjelezte Krisztus isteni erejét, amikor az első kenyérszaporítás után Jézus a vízen járva jött a csónak felé. (Mt 14,23–33) Amikor Péter kéri, hogy Jézushoz mehessen a vízen, még nem voltak biztosak abban, hogy Jézussal van-e dolguk vagy se, s „tesztelni” akarták a titokzatos alakot. Ugyanakkor, amikor Péter végül sikeresen tesz néhány lépést a víz felszínén, hirtelen kétkedés fogja el, s hitetlensége okán elsüllyed. Ugyanakkor a jelenet itt nem ér véget, amint olvashatjuk: Péter felismeri bűnösségét, és a körülöttük lévőkkel együtt hitvallást tesz Jézus istensége mellett.
A Szikla. De milyen értelemben…?
Péter önellentmondásos viselkedése igen nyilvánvaló a színeváltozás történetében (pl. Mt 16,13–20), amikor Jézus érdeklődik afelől, kinek tartják őt az emberek… Különböző válaszok után Péter a Szentlélektől ihletve helyesen válaszol: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”. Jézus ekkor bízza az egész egyházat Péter (és utódai) vezetésére: egy apostolra, akinek a Szentlélek különleges karizmát adott, hogy az üdvösség felé terelje az egyházat. Egy olyan szikla ő, amin a pokol kapui sem vesznek erőt.
Igen ám… de később mit olvashatunk? Amikor Jézus feltárja a kereszt titkát az apostolok előtt, Péter csak egy pillanatra fordul pusztán emberi gondolkodásmódjához, és korholni kezdi Mesterét, aki a szenvedés lehetőségéről szól. Erre Jézus nagyon keményen szól: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.”
Péter a Szentlélekkel felövezve szikla,
mondhatni egy „bombabiztos pont” az egyház számára,
míg, anélkül visszahullik gyarló emberi mivoltának gyengeségeibe,
melyek – amint láttuk igen is kísérthetőnek bizonyultak.
Pétert az Úr teszi sziklává!
Ki kell lépnie a komfortzónából
Máskor Péter némiképp „kényelmesnek” tűnhet, mintha hajlana a saját a komfortzónája felé.
Amikor Jézus a Tábor-hegyen elváltozik Péter, Jakab és János előtt, Péter sátrat akar építeni, hogy maradjanak. Persze nem lustaságból javasolja ezt, hanem amiatt, mert megízlelte annak az Országnak az örömét, amit Krisztus hoz el. Viszont Péternek fel kell vérteznie magát, mert ki kell lépnie komfortzónájából, le kell mennie a hegyről, és meg kell érnie a kereszt fájdalmas eseményeit, mielőtt végleg beléphet Isten Országába.
Közbeszól Mesterének
Mindemellett nem felejthetjük el a jelenetet, amikor Péter értetlenségéből fakadóan ellentmond Mesterének az utolsó vacsorán: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” (Jn 13,8) Ez egy felettébb erős és talán elhamarkodott kijelentés… Természetesen megértjük, hogy Péternek nehéz kilépni kulturális keretei közül, melyek szerint a szolgának kellett megmosni az Úr lábát, és nem fordítva. Jézus azonban meghívja őt, hogy egyszerre lássa benne a szolgát és az Urat, túllépve pusztán emberi keretein.
„Életemet adom érted…”
Péter apostol néha olyan ígéreteket tesz, amiket önerőből nem tud beváltani.
Amikor Jézus megjövendöli az utolsó vacsora után, hogy az apostolok elhagyják és megbotránkoznak rajta, Péter így fogadkozik: „Életemet adom érted”. (Jn 13,37; vö. Lk 22,34; Mt 26, 33) Péter tehát saját erejében bízik, de még nem tudja, hogy az nem lesz elegendő.
Ez a lelkesedés Jézus elfogatásáig tart: amikor ugyanis színre lép a főpap szolgája, akinek Péter hirtelen felindulásból és talán védelemből levágja a fülét, amivel tulajdonképpen nem old meg túl sok mindent. (Jn 18,10)
Ennek ellenére úgy tűnik, az apostol – amikor a főpap szolgája felismeri Pétert és megkérdezi, hogy ő volt-e a kertben Jézussal – a szenvedés óráiban háromszor megtagadja Jézust. (Jn 18,19–27). Ahelyett, hogy követné a szeretett tanítványt Annás és Kaifás udvarába, ő csak messziről követte az eseményeket, s a tűznél melegedett. Épp ez az idő, s gyengeségének tapasztalata segíti őt a megtérésre, amikor sikerül megpillantania az Úr irgalmas tekintetét:
„Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre.
Péternek eszébe jutott, mit mondott neki…
Péter kiment, és keserves sírásra fakadt”. (Lk 22,61–62)
Később Péter, saját vértanúságának alkalmával, a Szentlélek erejében képessé válik arra, hogy saját bőrén tapasztalja meg Jézus tapasztalatát, és különleges módon eggyé váljon a megtestesült Ige természetfeletti titkával. Életét adja Jézusért, de nem önerejéből!
Tágabb horizont
Péter vegyes tapasztalatai során megtanult ráhagyatkozni Isten erejére, hiszen felismerte: a küldetés, amit kapott, minden emberi erőt felülmúl. Mindezt lassacskán, lépésről-lépésre tette, elismerve és elfogadva emberi gyengeségeit.
Fokozatosan fejlődött az Úr iránti bizalomban, megtanult egyre inkább Krisztusra támaszkodni, s engedte, hogy a Szentlélek kiszélesítse a látókörét: pl. az első apostoli zsinat esetét (Jeruzsálem, Kr. u. 49), amikor némi vita és töprengés után Péter elismerte Pál küldetését, aki a pogány népek közt kívánta hirdetni az evangéliumot, megnyitva ezzel az Egyház küldetését egy egyetemes távlatra.
Péter apostol tehát jel számunkra:
nem baj, ha még nem vagyunk tökéletesek Krisztus követésében.
A lényeg, hogy próbálkozzunk előre haladni…,
hogy akarjunk Krisztushoz a lehető legközelebb lenni!
S ha el is bukunk, ha néha korholjuk, kijavítjuk vagy akár meg is tagadjuk Mesterünket,
engedjük, hogy irgalmas tekintete felemeljen és megtérítsen minket,
ismét betöltve Szentlelkével!