Augusztusban járunk, amikor sokan pihenni mennek, még ha nem is mindenki. E hetekben elgondolkodhatunk a pihenés jelentőségéről.
Mindenekelőtt eszünkbe juthat a Ter 2,2-3, ami az első teremtéstörténet végén olvasható. A történetet valószínűleg ismerjük: Isten hat nap alatt megalkotja a mindenséget, megáldja művét, és mindaz, amit alkotott, „nagyon jónak” tűnik a szemében. Ekkor hangzik el a következő:
Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. (Ter 2,2-3)
Dolce far niente? Édes semmittevés?
Nyilvánvaló módon a zsidóság számára ez a vers – többek közt – kulcsfontosságú a shabbat kötelező megtartása miatt. Amikor ugyanis a pihenni igét olvassuk, a héber shabat igére is gondolnunk kell. Ez a zsidók számára a pihenés ideje, amikor több szabályt betartva az imádságra, Isten dicsőítésére és a közösségre fókuszálnak. A keresztények számára ez a „megszentelt nap” a vasárnap lett, amikor a Feltámadás misztériumát ünnepeljük, és – amennyiben van rá módunk – pihenünk, és időt töltünk Istennel és a közösséggel, legyen az család, imacsoport, barátok stb.
És valóban, milyen jól is esik, amikor a heti hajtás után - amikor talán alig jut idő, hogy köszönjünk egymásnak, vagy hogy meghallgassuk családtagjainkat – egy kicsit leülhetünk és élvezhetjük a jelenlét örömét, vagy egyszerűen azt, hogy nem kell rohannunk.
Úgy is mondhatnánk, hogy ez az idő arra szolgál, hogy kicsit belekóstoljunk, abba, amikor „csak úgy vagyunk”, amikor együtt vagyunk.
És ez nem jelent haszontalan semmittevést, hanem egyfajta minőségi időt, amikor feltöltődünk, amikor figyelmünk egészét a másiknak szenteljünk, s amikor időt szakítunk magunkra is.
Megpihenni az örömben – Tenni és lenni
A teremtéstörténet maga feltár előttünk egyfajta dinamikát: Isten teremtő tevékenysége után pihen meg, miután örömmel tekint a teremtés egészére, ami „nagyon jó”. Talán Isten nem annyira fáradalma miatt, hanem éppen örömében „pihen” meg. Akár egy atya, aki mosolyogva nézi fiát, akit csodálatosnak talál, és csak szeretne jelen lenni és gyönyörködni benne, talán szavak nélkül, csendben. Vagy akár egy festő, aki az utolsó ecsetvonás után kicsit messzebbről ránéz az éppen elkészült képre, és elidőzik annak szépségében. Ez úgymond annak öröme, amikor valami létrejön vagy beteljesedik.
Tehát mondhatjuk, hogy munka nélkül nem értékeljük a valódi pihenés értékét, és pihenés nélkül nem tudunk hatékonyan munkálkodni.
De ez esetben nem csak a munka tevékenységéről van szó, amit időnként megszakítunk. Az ember alapvetően egy kreatív lény, vagyis arra van teremtve, hogy alkosson, hogy a világot jobbá és szebbé tegye bármilyen módon: ez lehet tanulás, munka, karitatív tevékenység, gyermeknevelés, tanúságtétel, művészet, mások bárminemű segítése stb. (a sort Te is folytathatod). Ezek a tevékenységek, és alapvetően a munka, segítenek, hogy mi magunk is kiteljesedjünk, hogy jobb és nemesebb emberré váljunk.
S nekünk nem csak a fizikai pihenésre van szükségünk, hanem arra is, hogy néha távolról tekintsünk rá mindarra, amit ez idáig megtettünk. Ez segíthet, hogy felismerjük, hogy az adott időszakban merre tart az életünk, s hogy újra felfedezzük kapcsolataink és magának a jelenlétnek az értékét, s a nyári pihenés éppen erre ad lehetőséget.
Nem elég tehát csak tenni, meg kell tanulnunk lenni is.