Október 25-én, szombaton a Szentatya jubileumi audienciát tartott, melynek keretében Nicolaus Cusanus gondolatain keresztül vezetett bennünket a remény útján.
A Szentatya katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot, és Isten hozott benneteket!
Zarándoklatotok végéhez értetek, de Jézus tanítványaihoz hasonlóan most meg kell tanulnunk egy új világban élni. A szentév éppen ezért tett minket a remény zarándokaivá: mostantól mindent a megfeszített Krisztus feltámadásának fényében kell szemlélnünk. Ebben a reményben nyertünk üdvösséget! Szemünk azonban nincs ehhez hozzászokva. Így, mielőtt a Feltámadott a mennybe emelkedett volna, elkezdte nevelni tekintetünket. És ezt ma is folytatja! Valójában a dolgok nem olyanok, amilyennek látszanak: a szeretet győzött, bár szemünk előtt sok ellentmondás van, és sok ellentét küzdelmét látjuk.
Egy hasonlóan zaklatott korban, a 15. században az Egyházban élt egy bíboros, akit ma még kevesen ismernek. Nagy gondolkodó volt, az egység szolgája. Nicolausnak hívták, és a németországi Kuesből származott: Nicolaus Cusanus. Ő megtaníthat minket arra, hogy remélni azt is jelenti: „nem tudni”. Ahogy Szent Pál írja: „Amit ugyanis lát az ember, azt hogyan remélhetné?” (Róm 8,24).
Nicolaus Cusanus nem láthatta az Egyház egységét, melyet ellentétes áramlatok ráztak meg, és amely megosztottnak bizonyult Kelet és Nyugat között. Nem láthatta a békét se a világban, se a vallások között, egy olyan korban, amikor úgy tűnt, a kereszténységet kívülről fenyegetik.
Miközben azonban a pápa diplomatájaként utazott, imádkozott és gondolkodott. Ezért írásai telve vannak fénnyel.
Sok kortársa félelemben élt; mások új keresztes hadjáratokra készülve fegyverkeztek. Nicolaus azonban már fiatalon úgy döntött, hogy azokkal tart kapcsolatot, akik remélnek, akik elmélyítettek új tudományágakat, akik újraolvasták a klasszikusokat és visszatértek a forrásokhoz.
Hitt az emberiségben. Megértette, hogy vannak ellentétek, amiket össze kell tartani, hogy Isten egy misztérium, melyben mindaz, ami feszültségben áll, egységre talál. Nicolaus tudta, hogy nem tud, és ennek köszönhetően egyre jobban megértette a valóságot. Milyen nagy ajándék ez az Egyháznak! Micsoda felhívás a szív megújulására!
Íme, az ő tanítása:
- teret adni,
- összetartani az ellentéteket,
- remélni azt, ami még nem látható.
Cusanus egy „tudós tudatlanságról” beszélt, ami az intelligencia jele. Néhány írásának főszereplője egy különös alak: az „együgyű”. Ő egy egyszerű, nem tanult ember, aki olyan elemi kérdéseket tesz fel a tudósoknak, melyek megkérdőjelezik bizonyosságaikat.
Ez ma így van az Egyházban is. Mennyi kérdés kérdőjelezi meg tanításunkat! A fiatalok kérdései, a szegények kérdései, a nők kérdései, azoknak a kérdései, akiket elhallgattattak vagy elítéltek, mert különböztek a többségtől. Áldott időben élünk: mennyi kérdés! Az Egyház az emberiség szakértőjévé válik, ha együtt jár az emberiséggel, és szívében visszhangoznak annak kérdései.
Kedves testvéreim! Remélni azt jelenti, nem tudni. Még nincs válaszunk minden kérdésre. De velünk van Jézus. Kövessük Jézust. És akkor reméljük azt, amit még nem látunk.
Váljunk olyan néppé, amelyben az ellentétek egységet alkotnak. Úgy lépünk be a Feltámadott új világába, mint felfedezők. Jézus előttünk jár. Lépésről lépésre haladva tanulunk. Ez nemcsak az Egyház útja, hanem az egész emberiségé: a remény útja.
Kép: Vatican Media