Rómától alig több mint egy órányi vonatútra található Nettuno, egy bájos tengerparti város, amely a Kegyelem Anyja és Szent Maria Goretti szentélyének ad otthont. A tengerpart mellett álló bazilikában nyugszik Szent Goretti Mária, egy fiatal mártír, akit tisztaságáért és megbocsátásáért avattak szentté.
Hogyan lehet meglátogatni a Kegyelem Anyja és Szent Goretti Máriakegyhelyet?
Nettuno Rómából igen könnyen megközelíthető. A Roma Termini pályaudvarról a Trenitalia rendszeres közvetlen járatokat indít Nettuno felé. Az út körülbelül 1 óra 11 percig tart, a jegyár pedig oda-vissza körülbelül 8 euró. A vonatok egész nap óránként közlekednek, így ez az út egy ideális egynapos kirándulás lehet az olasz fővárosból kiindulva. Az útvonalat és a jegyeket közvetlenül a Trenitalia hivatalos honlapján vagy a pályaudvaron lehet kiválasztani és megvásárolni.
A nettunói vasútállomáson kilépve a főbejáraton, fordulj balra, és haladj egészen a főútig. Sétálj egyenesen a tenger felé – a bazilika a tengerparti sétány végén, a strand mellett található. A nettunói vasútállomástól a templomig kevesebb mint 10 perc alatt elsétálhatsz.

A szentély a 16. században épült egy korábbi templom helyén. A immár badilica minor-t spirituális és történelmi jelentőségéért ismernek el. A hagyomány szerint az angol üldözések idején a Kegyelem Anyja szobrát titokban egy angol kikötőbe vitték, onnan pedig egy Nápolyba tartó hajóval Olaszországba szállították.
A szobor 1550-ben érkezett Nettunóba, amikor a hajó irányíthatatlanná vált és a partra sodródott. A Szűz Mária szobor még mindig a fedélzeten volt, amikor a hajó szélcsendes időben háromszor is megkísérelte a kihajózást, de minden alkalommal egy váratlan vihar visszaszorította Nettunóba. A tengerészek ezt mennyei jelként értelmezték, és úgy döntöttek, hogy a szobrot Nettunóban hagyják. A legénység átadta a szobrot Nettuno lakosságának, majd a hajó biztonságban továbbhajózott Nápoly felé.

Szent Goretti Mária sírja
A szentély alagsorában található a kripta, ahol Szent Goretti Mária teste nyugszik. Marietta (ahogy édesanyja hívta) földi maradványait 1929-ben helyezték át a szentélybe, és 1950-ben XII. Piusz pápa avatta szentté. Látogatásuk során a zarándokok imádkozhatnak és elmélkedhetnek e kivételes fiatal szent sírjánál.

Az emeleten további kiállítási tárgyak, köztük relikviák, fényképek és Mária életéhez kapcsolódó tárgyak várják a látogatókat, hogy jobban megismerhessék a fiatal szentet.


A hely, ahol Szent Goretti Mária elhunyt – a Latina tartományban található Le Ferriere-i családi háza – Nettunótól körülbelül 10 km-re (hat mérföldre) található. Ez a rövid távolság autóval vagy taxival körülbelül 20-25 perc alatt, helyi busszal pedig körülbelül 30 perc alatt megtehető. Le Ferriere-ben található a „Cascina Antica” nevű parasztház, ahol 1902. július 5-én a tragikus események történtek, amikor Mária halálos sebeket kapott, mielőtt kórházba szállították, ahol másnap meghalt.
Szent Goretti Mária a tisztaság, a szüzesség és a fiatalság védőszentje, különösen a fiatal lányok és tinédzserek számára. Élete és vértanúsága a tisztaság, az irgalmasság és a megbocsátás hatalmas példaképévé tette, hiszen halála előtt még támadójának is megbocsátott.
Szent Goretti Mária, könyörögj értünk!
Cikk szerzője: Claudette Jerez