Egy évszázad választotta el őket.
Az egyik az alpesi csúcsokat mászta meg, a másik weboldalakat programozott. Az egyik az első világháború következtében nélkülözővé vált torinóiakat szolgálta, a másik milánói laptopjáról evangelizált.
Szeptember 7-én azonban XIV. Leó pápa együtt avatja szentté Észak-Olaszország két fiatalját, Boldog Pier Giorgio Frassatit és Boldog Carlo Acutist, pontifikátusának első szentjeiként.
Életüket közel 100 év választotta el, de összekötötte őket az Úr iránti szeretet. XIV. Leó pápa ezzel a kettős szentté avatással kiemeli az Egyház egyetemes meghívását az életszentségre: mindannyian arra lettünk meghívva, hogy egyedi talentumainkat felhasználva elérjük az életszentség csúcsát.
Sok magyar hívő, aki mindkettőjük életéből erőt és inspirációt merített, Rómába utazik majd, hogy a Szent Péter téren, a világ minden tájáról érkező zarándokokkal együtt ünnepelje meg a két fiatal olasz szent hősies tanúságtételét. Akiknek a személyes jelenlét nem adatik meg, azok az EWTN Katolikus TV közösségi felületein (a Facebook-on és a YouTube-on) élőben követhetik a történelmi eseményt – fiatal műsorvezetőkkel, helyszíni tudósításokkal és magyar nyelvű szinkrontolmácsolással.
Frassati
1901-ben született Torinóban, Észak-Olaszország gazdasági fellendülésének idején. A város gyorsan az ország ipari központjává vált, részben a Fiat és az új autóipar révén. 13 évesen, az első világháború kitörésekor, Frassati megtapasztalta a hazatérő katonák nyomorát, sebesüléseit és munkanélküliségét. Később belépett a Katolikus Akcióba és a Néppártba, hogy az Egyház társadalmi tanítását a modern világban alkalmazza.
Acutis
Közel egy évszázaddal később, 1991-ben született – abban az évben, amikor a világháló nyilvánossá vált. Önképzett programozóként Java- és C++-kódolással kísérletezett, rajongott a Super Mario videojátékokért, és háziállatait videózta. Míg számítógépes korosztálya startupokat indított, Carlo technikai tudását arra használta, hogy a család milánói lakásából katalogizálja az Eucharisztikus csodákat.
XIV. Leó pápa számára, aki kifejezte azon szándékát, miszerint foglalkozni kell a mesterséges intelligencia és a modern technológia etikai és társadalmi kérdéseivel, a közös szentté avatás lehetőséget ad arra, hogy a XIII. Leó pápa ipari forradalomra adott válaszát az új digitális korszakban visszhangozza.
Békét találva a természetben
Frassati ugyan Torinóban nőtt fel, de a család nyári otthona Pollonéban – egy Alpok alatti kis falu, 80 kilométerre északra – volt az ő menedéke. Az Olasz Alpin Klub tagjaként számos csúcsot megmászott – a Gran Tournalintól a 4 000 méteres Grivoláig –, és imádkozott a csúcsokra állított keresztek alatt.
„Minden egyes nap egyre jobban beleszeretek a hegyekbe”
– írta Frassati, akinek mottója a „verso l’alto” („a magasba”) volt.
Acutis hasonló békét talált Assisiben, Szent Ferenc városában, ahol a család a nyarakat töltötte. Távol Milánó divatvilágától és pénzügyi elitjétől a ferences barátokkal és klarissza nővérekkel imádkozott. Az Umbriában fekvő Subasio-hegy lankáin kutyáival kirándult, és gallyakból kereszteket készített, remélve, hogy aki rátalál, Jézusra gondol majd.
Frassati és Acutis egyaránt szerették az állatokat: Frassatinak voltak kutyái (Jor, Mime, Wotan, Uadi) és egy Scimbo nevű macskája; Carlo kutyái (Briciola, Stellina, Poldo, Chiara – Szent Kláráról elnevezve) és macskái (Bambi, Cleo) voltak.
Domenico Sorrentino assisi érseke szerint a két fiatal közös szentté avatása
„az isteni gondviselés jele, amely visszahelyezi a mindennapi élet szentségét az Egyház figyelmének középpontjába, különösen az új nemzedékek számára”.
Eucharisztikus lelkület
Bár katolikus hitüket nem gyakorló családban nőttek fel, mindketten fiatal koruktól kezdve mélyen vonzódtak az Eucharisztiához.
Frassati édesapja agnosztikus volt, de ez nem jelentett akadályt annak, hogy Pier Giorgio belépjen a Mária Kongregációba és az Imaapostolkodásba. 12 évesen engedélyt kért a napi szentáldozásra – ami akkoriban ritkaságnak számított.
„Teljes lelkem erejével kérlek benneteket, járuljatok a lehető leggyakrabban az Eucharisztikus Asztalhoz”
– mondta 22 évesen egy Eucharisztikus Kongresszuson. –
„Táplálkozzatok az angyalok kenyeréből, amelyből erőt meríthettek a belső küzdelmekhez.”
Carlo, aki híresen „az én autópályám az égbe”-ként nevezte az Eucharisztiát, elsőáldozása után, 7 évesen kezdett el naponta szentmisére járni. Az általa készített kiállítást az Eucharisztikus csodákról világszerte tízezrek tekintették meg.
„Aki a nap előtt áll, lebarnul; aki az Eucharisztia előtt áll, szentté válik”
– vallotta Carlo.
Mária és a szegények szeretete
Frassati 17 évesen felajánlotta magát Szűz Máriának, majd belépett a domonkos harmadrendbe.
„A domonkos család buzgó tagjaként mindig rózsafüzért hordott a zsebében, és naponta imádkozta azt”
– mondta Gerard Francisco Timoner III atya, a domonkos rend magisztere.
Acutis 5 évesen tette első személyes felajánlását a Szűzanyának a pompeii Mária-kegyhelyen. Különösen tisztelte a lourdes-i és fatimai Szűzanyát, és gyakran ajándékozott rózsafüzért a hozzájuk érkező vendégeknek.
Bár mindketten jómódú családból származtak – Frassati apja a La Stampa főszerkesztője volt, Acutis apja pedig milánói biztosítási vezető –, mindketten a legszegényebbeket szolgálták.
Frassati 17 évesen belépett a Szent Vince Társaságba, odaadta buszjegyét a rászorulóknak, betegeket látogatott. Halálos ágyán is utasításokat írt, hogy a gyógyszer eljusson egy Converso nevű beteghez.
„Jézus minden reggel eljön hozzám a szentáldozásban, én pedig viszonzom a látogatást azzal, hogy a szegényeket szolgálom”
– mondta.
Carlo gyerekként lemondott a Nutelláról, egy kis napi áldozathozatal, és eladta játékait a szegények javára. Később önkéntesként dolgozott egy kapucinusok által működtetett milánói ételosztóban, hálózsákot és meleg italt vásárolt a hajléktalanoknak télen.
„Szeretete rendkívüli volt”
– mondta Nicola Gori, Carlo ügyének posztulátora. –
„Heti zsebpénzének megtakarítását a koldusokra és az utcán alvókra fordította.”
Váratlan betegség
Frassati 1925-ben, 24 évesen halt meg gyermekbénulásban – valószínűleg a betegektől kapta el, akiket szolgált. Carlo 2006-ban, mindössze 15 évesen hunyt el hirtelen fellépő, agresszív leukémia következtében.
„Minden szenvedésemet felajánlom az Úrnak a pápáért és az Egyházért”
– mondta Carlo nem sokkal halála előtt –,
„hogy ne kelljen a Tisztítótűzbe mennem, hanem egyenesen a mennybe juthassak.”
Mindkettejük temetésén ott voltak a szegények és kitaszítottak, akiket életükben segítettek.
Frassati majdnem egy évtizeddel tovább élt, mint Carlo, és világi domonkosként találta meg hivatását. Carlo, még középiskolásként, a papi hivatáson is elgondolkodott.
„A két fiatal közös szentté avatása egy egységes lelki mintát ad, különösen azoknak, akik a kamaszkor és a fiatal felnőttkor útját járják”
– mondta Christine Wohar, a Frassati USA ügyvezető igazgatója a Register-nek. –
„Ahol Carlo élete véget ér, ott Pier Giorgio élete folytatódik, folytonosságot adva a serdülőkor és a felnőttkor kihívásainak megélésében.”
Fiatal katolikusok inspirálói
Mindketten a Ifjúsági Világtalálkozó (WYD) védőszentjei voltak. Frassati inspirálta a 2008-as Sydney-i és a 2016-os krakkói zarándokokat; Acutist a 2023-as lisszaboni WYD és a 2024-es amerikai Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus patrónusává nevezték ki.
Katie McGrady, a SiriusXM műsorvezetője és katolikus ifjúsági előadó szerint egyértelmű, miért vonzó a két olasz szent a fiatalok számára:
„Amikor róluk beszélek, a fiatalok kihúzzák magukat, jobban figyelnek, és még többet akarnak hallani. A történeteik magával ragadóak. Carlo és Pier Giorgio megmutatják, hogy az életszentség nemcsak lehetséges, hanem a mindennapok egyszerű részleteiben található meg: a túrázásban, a programozásban, a baráti együttlétekben és az apró lehetőségekben, amikor a nagylelkűségre kapunk meghívást Jézus iránti szeretetünkből és elköteleződésünkből.”
Conquer atya hozzátette:
„Carlo technológiára épülő apostolkodása megszólítja a digitális kultúrába merült nemzedéket, míg Frassati aktív, közösségi szeretetszolgálata azokat inspirálja, akiket a közösség és a szolgálat vonz. Mindketten hétköznapi életet éltek rendkívüli hittel, bebizonyítva, hogy az életszentség mindenki számára elérhető.”
Carlo maga is tisztelte Frassatit. Élete utolsó napjaiban édesanyja, Antonia elmondása szerint egy fiatal szentekről szóló francia könyvet olvasott.
„Carlo ismerte Frassatit. Sok fiatal szentet ismert: Pier Giorgio Frassati, Chiara Badano, a Fájdalmas Szűzanya Szent Gábrielje… Szerette a fiatal szenteket.”
Most pedig a fiú, aki szerette a szenteket, maga is szent lesz – egy olyan szent mellett, akit ő maga is szeretett.
„Talán életük legfontosabba üzenete, –
mondta Wohar –
meg kell vizsgálnunk, valóban élünk-e, vagy csak létezünk.”
„Az élet gyorsan eltelik – ahogy Carlo és Pier Giorgio rövid élete is mutatja”
– tette hozzá. –
„Ha a mindennapjainkat képernyők előtt töltjük, talán el kell gondolkodnunk ezen. Pier Giorgio mondta: »Hit nélkül élni, örökség nélkül, amit védeni kell, állandó küzdelem nélkül az igazságért – az nem élet, hanem puszta létezés.
Soha ne csak létezzünk, hanem éljünk.«”