János evangéliumában találkozunk egy névtelen tanítvánnyal, akit Jézus szeretett. Személyével kapcsolatban több teória is létezik, többek közt, hogy a negyedik evangélium szerzőjéről, avagy János apostolról lenne szó. Még ha ezt a kérdést nyitva is kell hagynunk, most a szeretett tanítvány lépteit fogjuk követni, amint Jézus után halad a keresztút során.
Jelen van az árulás megjövendölésekor (Jn 13,23–25)
E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit szeretett Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?”
Amikor Júdás végérvényesen dönt amellett, hogy elárulja Jézust, egy igen feszült helyzet alakul ki Jézus körül:
– Jézus megrendül, mintegy felkavarodik belülről. Ebben talán ott van az embersége, vagyis egyfajta fájdalom, hogy egyik tanítványa elárulja, valamint talán megjelenik benne a félelem is a haláltól. Ugyanakkor ebben a belső megrendültségben benne van isteni mivolta is: feltárul egy szív, ami irgalmas az őt sértők iránt, s ami könyörülni akar azon a tanítványon is, aki elárulja őt.
– A tanítványok nem értik a helyzetet, nem tudják, Jézus kiről beszél, és nem is értik, Júdás pontosan mire is készül.
– Júdásnak szembe kell néznie azzal, akit hamarosan elárul. Ő és Jézus egyaránt sejtik, mi fog történni. S a katonák talán már készülődnek. A feszültséget tovább növeli, hogy amikor Júdás távozni készül, belészáll a Sátán.
– Simon Péter és a szeretett tanítvány között egy szavak nélküli, ugyanakkor egyértelmű kommunikáció zajlik. Péter nagy ígéreteket tesz Jézusnak, hogy életét is adja érte, Jézus viszont megjövendöli Péter tagadását, ami további zavart okozhatott a tanítványokban.
Mindezt a zavarodást az evangélium egyszerűen írja le: „éjszaka volt” (v. 30). Ennek több jelentése lehet, így utal arra, hogy az események éjszaka történtek, ugyanakkor kifejezi a helyzet súlyosságát, amikor minden sötétnek tűnik. És épp ebben az éjszakában fog majd megjelenni a feltámadás fénye mindannyiunk számára.
Ebben a kusza és fenyegetett helyzetben viszont látunk egy igen bensőséges momentumot. János apostol ott ül Jézus mellett az utolsó vacsorán, és amikor Péter jelez neki, hogy kérdezze meg, ki az áruló, Jézus keblére hajol. Ez a gesztus egy különleges kapcsolatot sejtet. S János apostol talán nem pusztán Jézus szavait hallhatta, hanem a szívét. Odahajol, és hajlandóságot mutatott, hogy egy legyen Jézus szívének szeretetével és akaratával.
Emellett a szeretett tanítvány, mintegy hidat épít Jézus és Péter között. Közelsége Jézushoz ajándékká és lehetőséggé válik Péter és minden tanítvány számára, hogy közelebb kerüljön Jézus megrendült szívéhez. A kettejük közti bizalomteljes kapocsra majd a feltámadás után is rácsodálkozhatunk, amikor ketten futnak a sírhoz, valamint a csodálatos halfogás során (de erről majd egy másik cikkben beszélünk 😊).
Ott van Jézussal a főpap udvarán (Jn 18,15–16)
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött, és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert.
A következő jelenet, amikor felbukkan a „másik tanítvány”, aki vsz. a szeretett tanítványra utal, amikor Jézust beviszik a főpap udvarára. Itt ismét közvetítővé válik Jézus és Péter között, Péter ugyanis kint marad, távolról szemléli az eseményeket. A másik tanítvány viszont – ismeretségeinek köszönhetően – bejut az udvarra, és ott maradhat Jézus közelében. Ekkor ő maga mindent megtesz azért, hogy Péter is közelebbről követhesse Jézust, jóllehet az ajtó előtt várakozva megtagadja mesterét, ami később lendületet ad neki a megtérésre.
Ott áll Jézus keresztje alatt (19,26–27.33–37)
Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a szeretett tanítvány, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.
[…] Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle. Aki látta, az tett róla tanúságot, és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek!” Vagy egy másik helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
A szeretett tanítvány a kereszt alatt áll, a tanítványok közül ő az egyetlen, aki még a halál pillanatában is közel tudott maradni Jézushoz. Ekkor Jézus e tanítványt Máriára bízza, és Máriát a tanítványra. Mintegy megajándékozza a szeretett tanítványt azzal az anyai szeretettel, amiben neki volt része, emellett bizalommal bízza rá saját édesanyját, tudván, hogy szívének szándéka szerint, gondoskodni fog róla, mintha vérszerinti fia lenne. Ebben is a szeretett tanítvány és Jézus szívének egysége tükröződik.
A halál megdöbbentő pillanatai után e titokzatos tanítvány láthatja, ahogy Jézus oldalát megnyitják, a szív melyet hallgatott, most feltárul előtte, és annak irgalma kiárad rá, az egész egyházra, s mindannyiunkra. Tanúja lehetett annak, amint Jézus oldalából vér és víz ömlött, amikor az Egyház megszületett.
Mire hív minket a szeretett tanítvány alakja?
A szeretett tanítvány mindannyiunkat meghív.
Feltehetjük a kérdést, hogy észrevesszük-e azokat a szeretett tanítványokat, akik minket segítenek, hogy közelebb kerüljünk Jézus szívéhez. Elfogadjuk az ő segítségüket? Tudunk ajándékként nézni rájuk?
Emellett talán nem is véletlen, hogy az evangélista nem fedi fel a szeretett tanítvány nevét, hiszen – bizonyos értelemben – mindannyian szeretett tanítványok vagyunk, s mindannyiunk meghívást kap – különösen most a nagyhét folyamán –, hogy merjen Jézussal maradni a főpap udvarán, és egyre közelebb lépni a kereszt titkához, ami a feltámadás fényébe vezet.