Katekézis: a szeretet tanúságtétele
„Úgy add elő mindazt, amit mondasz, hogy az, aki hallgat téged higgyen, a hit által reméljen, a remény révén pedig szeressen” (Szent Ágoston, De catechizandis rudibus, 4, 8).
2025. május 8-án Robert Francis Prevost bíborost, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választotta meg a konklávé Szent Péter 266. utódjául. Az amerikai–perui kettős állampolgár (amerika–perui) Prevost bíboros elődje, XIII. Leó pápa iránti tiszteletből a XIV. Leó nevet vette fel.
„Úgy add elő mindazt, amit mondasz, hogy az, aki hallgat téged higgyen, a hit által reméljen, a remény révén pedig szeressen” (Szent Ágoston, De catechizandis rudibus, 4, 8).
A Világ- és hagyományos vallások vezetőinek kongresszusa immár nyolcadik alkalommal zajlik Asztanában, szeptember 17-én és 18-án.
A Világ- és hagyományos vallások vezetőinek kongresszusa egy háromévente megrendezett nemzetközi fórum, amelynek állandó helyszíne Kazahsztán fővárosa, Asztana.
"Szent Pier Giorgio Frassati és Carlo Acutis mindannyiunkat, főként a fiatalokat arra hívnak, hogy ne pazaroljuk el az életünket, hanem irányítsuk azt a magasba, és tegyük azt egy remekművé."
Imádkozzunk, hogy Assisi Szent Ferenc példája nyomán megtapasztalhassuk egymásrautaltságunkat minden teremtménnyel szemben, akiket Isten szeret, és akik szeretetre és tiszteletre méltók.
Az üdvösség nem az önállóságban rejlik, hanem abban, hogy alázattal felismerjük saját szükségünket, és megtanuljunk azt szabadon kifejezni.