Jamie Baxter, a világszerte százezreket megszólító Exodus 90 program társalapítója budapesti látogatása során erről a mélyről fakadó küzdelemről, a fegyelem valódi értelméről és a modern kori elszigetelődés leküzdéséről mesélt nekünk.
Minek köszönhetjük Magyarországra látogatásod?
Jamie: Egészen konkrétan a holnap megrendezésre kerülő budapesti Freedom Summit hozott ide. [Az interjú a konferencia előestéjén készült szerk.] Az eseményen mintegy 150 olyan férfi vesz majd részt, akik korábban már elvégezték az Exodus 90 valamelyik programját.
A résztvevők nagyjából fele magyar lesz, a többiek pedig Közép-Európa különböző országaiból érkeznek. Úgy tudom, összesen tíz-tizenegy ország képviselteti majd magát.
Leginkább az a vágy hozott ide, hogy közösségé formálódjunk ezekkel a férfiakkal.
Mi indította el benned az Exodus 90 program létrehozását?
Jamie: Mindössze tizennyolc éves voltam, amikor megkezdtem a papi hivatásra felkészítő szemináriumi tanulmányaimat. Nagyon áldott időszak volt az életemben: megtapasztalhattam, milyen gyümölcsöket terem az Egyház bölcsessége, hagyománya és intézményrendszere az ember életében.
Ott egy olyan férfiközösség tagja lettem, amelynek tagjai különösen elkötelezettek voltak a férfiak lelki formálása iránt. Az egyik kezdeményezés az Exodus nevet kapta. Ez egy kilencven napos lelki út volt, amely a Kivonulás könyvének történetére épült.
A célja az volt, hogy a résztvevők növekedjenek a személyes szabadságban, és így felkészüljenek a papi szolgálatra. A programot egy pap, a mentorunk, Brian Doerr atya indította el.
Idővel felismertem, hogy nekem is van egy saját feladatom, de az nem a papság.
Így elindultam a magam útján. Létrehoztunk egy szervezetet, amely intézményes keretet adhatott a már megkezdett munkánknak, továbbvihette és bővíthette a kezdeményezéseinket.
Ahogy a barátaim sorra papok lettek, és egyre inkább lekötötte őket a plébániai szolgálat, a feladatok jelentős része rám maradt. Én pedig igyekeztem vállalni azt a keresztet, amely ezzel a küldetéssel együtt járt.
Mit gondolsz, mi a férfiak szerepe a katolikus Egyházban és a mai társadalomban?
Jamie: Én alapvetően onnan közelíteném meg a kérdést, hogy kik vagyunk mi Krisztusban. A keresztségben kapott identitásunkból kell kiindulnunk: szerető Atyánk fiai és leányai vagyunk. Erre az identitásra építve, Krisztussal egyre szorosabb közösségben élve mindannyian feladatot és küldetést kapunk.
Hiszem, hogy maga az Úr vezet bennünket azokhoz a feladatokhoz, amelyeket a nevében kell elvégeznünk.
A papok feladata, hogy hitelesen vezessék a híveket, és segítsék őket az Egyház tanításához való hűségben. Krisztust képviselik papi szolgálatukban, vezetnek bennünket a szentségi életben, és a szentségeken keresztül lehetővé teszik, hogy már földi életünk során részesüljünk Krisztus életének teljességéből.
A világi férfiak számára – akik közül sokan a házasságban és a családi életben teljesítik be hivatásukat – mindez azt jelenti, hogy férjként és családapaként is a legjobbat hozzák ki magukból.
Ehhez Istenre mint mennyei Atyjukra tekintenek, Krisztusban pedig azt a példát látják, amely megmutatja, mit jelent igazán férfinak lenni.
Ezt a példát igyekeznek a saját házasságukban és családi életükben is követni: olyan férjjé válni, aki képes a legjobbat adni önmagából, és nagylelkű, önzetlen szeretettel fordul a felesége felé.
Sok gyermek úgy nő fel, hogy nem ismeri Istent, vagy nem tudja, kicsoda ő valójában, mert hiányzik az életéből a szeretetteljes, biztonságot adó környezet.
Mi abban reménykedünk, hogy az Exodus férfiai másfajta apákká válnak: stabil, szeretetteljes jelenlétet biztosítanak gyermekeik számára, segítenek nekik felismerni a Krisztusban gyökerező identitásukat.
Mitől különleges ez a program? Mit kínál egy fiatal férfinak?
Jamie: Mindaz, amire építünk, évszázadok óta része az Egyház hagyományának és lelki örökségének. Mi csupán arra igyekszünk ráirányítani a figyelmet, hogy ezek milyen fontosak a mai ember számára is. Sok résztvevőnk nem ismeri igazán a hitünk teljességét és az Egyház hagyományait. Sok mai férfi például nincs is tisztában azzal, hogy személyes párbeszédet folytathat Istennel.
Nem tudják, hogy az Úr mennyire vágyik arra, hogy mély és élő kapcsolatban legyen velük. Másokat az aszkézis, vagyis az önmegtagadás és a tudatos önfegyelem gyakorlata szólít meg.
A férfiak mélyen vágynak arra, hogy valami önmagukon túlmutató célra kapjanak meghívást.
Másokat viszont egészen más okok vezetnek hozzánk. A mai világban egyre súlyosabb problémának látom az elszigetelődést. Rengeteg fiatal férfi él ma mélységes magányban, nincsenek igazán mély baráti kapcsolataik, és gyakran az internet világába visszahúzódva élik az életüket.
Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik igazán magányosnak érzik magukat?
Jamie: Azt mondanám nekik, hogy nincsenek egyedül.
Az ördög egyik taktikája, hogy elhitesse velünk: teljesen magunkra maradtunk. Ez azonban hazugság. Krisztus azért jött el, hogy megmentsen bennünket az ilyen kétségbeeséstől, amely a bűnbeesett világ állapotából, valamint a saját személyes bűneinkből fakad.
Ennél is többet tesz: belép az életünkbe, és velünk együtt járja végig az utat. Ugyanakkor neked is lépéseket kell tenned azért, hogy ez a valóság a mindennapi életedben is megmutatkozzon.
Olyan keresztény barátságokra és közösségre van szükségünk, ahol kimondhatjuk az igazságot arról, amit átélünk, és nem kell attól félnünk, hogy elítélnek bennünket. Amikor megosztjuk másokkal a küzdelmeinket, a kísértések elveszíthetik a hatalmukat felettünk.
Fennállhat-e annak a veszélye, hogy a fizikai lemondások annyira előtérbe kerülnek, hogy közben háttérbe szorul az Exodus 90 valódi célja: az Istennel való kapcsolat elmélyítése?
Jamie: Igen, ez a veszély abszolút fennáll. Az aszkézis önmagában nem a maga cél, és az Egyház hagyománya sem így tekint rá. Az egyházatyák rendkívül határozottan hangsúlyozzák az aszketikus élet fontosságát, ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, milyen veszélyekkel járhat.
Az egyik ilyen veszély éppen az, ha túlzott hangsúlyt helyezünk a fizikai lemondásokra, vagy ha büszkeség költözik a szívünkbe. Elkezdhetjük azt gondolni:
„Nézzétek, milyen nehéz dolgokat csinálok! Olyan dolgokra vagyok képes, amelyekről korábban nem is hittem volna, hogy menni fog.”
Az önként vállalt lemondás segíthet megtanulni nemet mondani. Így amikor Isten valami sokkal nagyobbal és fontosabbal ajándékoz meg bennünket, készen állhatunk annak befogadására.
Ha egészen őszintén akarok fogalmazni: a hideg zuhany, a böjt és az internethasználat korlátozása önmagában nem olyan nehéz.
Ezek a gyakorlatok arra készítenek fel bennünket, amikor valóban szenvedést élünk át: amikor szembesülünk a halállal, amikor tragédia történik, vagy amikor egy traumát szerzünk.
Ezekben a helyzetekben mások – különösen a családunk tagjai – azt várják tőlünk, hogy férfiként helytálljunk, és segítsünk nekik átvészelni életük legsötétebb pillanatait. Ekkor pedig szükségünk lesz erre a felkészültségre.
Ez az aszkézis valódi célja. A kilencven napos lelkigyakorlat lezárása önmagában még nem jelenti az út végét.
Mit tehetnek a férfiak azért, hogy a lelkigyakorlat után se térjenek vissza korábbi életvitelükhöz?
Jamie: Szervezeti szinten nagyon sokat gondolkodunk azon, hogyan segítsük a férfiakat abban, hogy a kilencven nap után is kitartsanak. Tágabb értelemben azonban nem az a célunk, hogy valaki élete végéig ugyanazokat a gyakorlatokat végezze minden egyes nap.
Fontos, hogy kialakítsunk egy olyan életritmust, amelyben helye van az imádságnak, a megfelelő önfegyelemnek és a másoktól kapott támogatásnak egyaránt.
Hogy ez pontosan hogyan néz ki, az minden ember esetében más és más lehet. Mi olyan tanítást és útmutatást igyekszünk adni, amely segít elindulni ezen az úton, és a 91. naptól kezdve is folytatni a növekedést.
Ha egy kicsit hátrébb lépünk, azt mondanám, hogy mi nem egy teljesítendő vagy legyőzendő kihívásként tekintünk erre az útra. Sokkal inkább a Krisztusban megélt szabadság életformájaként.
Ez pedig korántsem könnyű, hiszen erős ellenségünk van: a sátán. Olyan világban élünk, amely mindenféle hamis ígérettel csábít bennünket, és közben a saját testi vágyainkból fakadó kísértésekkel is meg kell küzdenünk.
Ezért azt mondanám, hogy ez végső soron egy egész életen át tartó út.
Nem ér véget a 90. vagy a 91. napon, hanem valójában akkor kezdődik el igazán. Ez a kaland a halálunkkal teljesedik be, amikor belépünk az örök életbe.