Hogy álltatok hozzá a szexualitáshoz a kapcsolatotokban a házasság előtt?
Anna: Én nagyon sok podcastet és könyvet olvastam a házasság témában és mindegyikben annak a fontosságáról beszéltek, hogy az együtt járás időszaka és még a jegyesség is nagyon élesen eltér a házasságtól. Minél élesebb ez a vonal, annál jobb.
Éppen ezért az együtt lakás, házasság előtti szex, közös pénzügyek és hasonlók nem szerencsések, hogyha nagyon összefonódnak már az esküvő előtt, hiszen ezek valahogy elmossák ezt a vonalat.
Emiatt sokkal sebezhetőbbé válik a házasság a későbbiekben, mert nem érezzük a súlyát ennek az életre szóló döntésnek, hogy igen, elköteleződtem melletted egy egész életre, odaadtam neked egész önmagamat a házasságban és nem előtte, hanem a házasságban.
Gergő: Már a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy mindketten úgy tartjuk helyesnek, hogy várunk a szexualitással a házasságkötésig.
Hiszünk Istenben, és a Katolikus Egyház tanításában, ami ebben a témában is egyértelmű iránymutatást ad.
Anna: Meg kellett tanulnunk, hogy nem az ösztöneinket követve élhetünk boldog és szabad életet, hanem úgy, ha szeretetből cselekszünk, és nem a saját érdekeink mentén, a vágyainktól vezérelve fordulunk egymáshoz. Szerintem az Isten nagyon jól kitalálta, hogy hogyan működjön az emberi szexualitás.
Ahhoz, hogy valóban örömünket leljük egymásban, előbb meg kell tanulnunk egymás teljes lényét értékesnek látni. A lelkét megismerni, ami örök. Csak ennek fényében lehet a testiséget szeretetből, a másikért és nem magunkért megélni.
A házasságkötésünk előtti együtt járás és jegyesség időszaka alatt olyan oldalról ismertük meg egymást, amire, ha előbb kerülünk testi kapcsolatba, sokkal kisebb hangsúlyt fektettünk volna, például egymás értékeit és érdeklődéseit, és a világról alkotott képünket sokkal részletesebben körüljártuk.
Ezért is tartom fontosnak, hogy a bűnre vezető alkalmakat elkerüljük, a kapcsolat mélységének érdekében is.
Hogyan tudja az ember tudatosan elkerülni ezeket az alkalmakat, vagy mi segít ezekben a nehezebb helyzetekben?
Gergő: Mi úgy csináltuk, hogy beszélgettünk erről, hogy például mit lehet és mit nem. Persze ésszerű keretek között. Szóval nem váltottunk át egy viktoriánus korabeli távolságtartó kapcsolatba, de megtanultuk, hogy ne vigyen el minket a szenvedély.
Ez önuralom, de nem véletlenül vagyunk emberek, képesek vagyunk az ösztöneinken felülkerekedni… jobb esetben, de ez „karakterfejlődés”.
Az ilyen helyzetekben segít az, ha hálát adunk Istennek a másikért. Vagy Istennek felsoroljuk, hogy mi tetszik a másikban és azokat imába foglaljuk. Ez szép és megerősítő tud lenni.
Anna: Voltak fizikai szempontok, például alap volt, hogy a másik testét tiszteletben tartottuk. Emellett nem ültem Gergő ölébe, és nem aludtunk egymásnál. Időközben is korrigáltunk.
Ha belekevertük magunkat olyan helyzetbe, akkor utána reflektáltunk, hogy ez így oké volt-e. Előfordult, hogy szorosabbra húztuk ez alapján a határokat.
Nem csináltuk tökéletesen, de igyekeztünk mindig megújítani és felülvizsgálni azt, hogy mit miért teszünk. Ebben segít a rendszeres gyónás, szentáldozás, és a rendszeres ima.