Július 9.-én XIV. Leó pápa különleges szentmisét mutatott be a Castel Gandolfo-i Borgo Laudato si'laboratóriumában”, melynek középpontjában a teremtett világ iránti felelősség állt. A szertartás célja az volt, hogy a hívők lelkükben is foglalkozzanak korunk ökológiai kihívásaira.

A mise szimbolikus erejét növelte az is, hogy azt a pápai rezidencia gyönyörűen gondozott kertjében mutatták be, a természet közelsége pedig mélyebb kapcsolatot teremtett az imádság, az emberiség és a teremtés között.

A természet Isten első temploma

Homíliájában a Szentatya kiemelte, hogy a teremtésvédelem része az ember küldetésének:

„Küldetésünk, hogy őrizzük a teremtést, s békét és kiengesztelődést hozzunk, az Ő küldetése: az a küldetés, amit az Úr ránk bízott.”

Valamint így folytatta:

„Az egy Isten végtelen szeretetével megteremtette a mindenséget, és életet adott nekünk: ezért Assisi Szent Ferenc testvérnek, nővérnek és anyának nevezi a teremtményeket. Csak a szemlélődő tekintet képes megváltoztatni a teremtett dolgokkal való kapcsolatunkat, és kiszabadítani minket az ökológiai válságból, melynek oka a bűn miatt megtört kapcsolatunk Istennel, embertársainkkal és a földdel” (vö. Ferenc pápa, Laudato si’ enciklika, 66).

A liturgiában külön könyörgés hangzott el azokért, akiket érint a klímaváltozás, valamint azokért, akik világszerte a teremtés megóvásáért dolgoznak.

A szentmisén több bíboros, valamint a pápai villa személyzetének tagjai is jelen voltak, akik csendes áhítattal kísérték a szertartást, amely során egy kis fát is elültettek a kertben mint a jövő iránti remény jele.

Borgo Laudato si’ - Örökség és új kezdet

A pápa július 6–20. között tartózkodik a Castel Gandolfo-i rezidencián, folytatva azt a több évszázados hagyományt, amely során a pápák a nyári hónapokban visszavonultak ebbe a csendes, hegyvidéki városkába. A helyiek örömmel fogadták a hírét annak, hogy idén ismét nyilvános liturgiákra is sor kerül – a mostani szentmisét követően további két eseményt is terveznek július 13-án és 20-án.

XIV. Leó pápát közvetlen elődje, Ferenc pápa példája is inspirálja: Ferenc pápa volt az első pápa, aki nyíltan foglalkozott a klímaváltozással, és felszólította a nemzeteket, hogy a 2015-ös párizsi klímaegyezmény értelmében csökkentsék szén-dioxid-kibocsátást.

A mostani esemény illeszkedik e hagyományba: a szentmisét a castel gandolfo-i pápai villa 55 hektáros kertjében tartották, melyet még Ferenc pápa nyitott meg a látogatók előtt, és melyet egy ökológiai intézetté alakítottak át Borgo Laudato si’ néven.

A Szentatya homíliájában így reflektált a hely különleges voltára:

„Kedves testvéreim, a Borgo Laudato si’, ahol most összegyűltünk, Ferenc pápa elképzelése szerint egy „laboratórium” kíván lenni, ahol megélhetjük a teremtéssel való harmóniát, ami számunkra gyógyulás és kiengesztelődés; valamint ahol új és hatékony módszereket dolgozhatunk ki a ránk bízott természet megőrzés érdekében. Biztosítalak titeket, akik elkötelezetten dolgoztok e projekt megvalósításán, imáimról és bátorításomról.”

Isten szeretének harmóniája

Ez az ünnepi alkalom egyszerre hordozta magában a hagyomány tiszteletét és a jelen kihívásaira adott bátor válasz erejét. XIV. Leó pápa ezzel új lendületet adott a hit és a teremtésvédelem közös útjának.

XIV. Leó pápa így zárta le beszédét:

„Szeretném tehát ezeket a gondolatokat azzal a mondattal zárni, amit Szent Ágoston a Vallomások utolsó oldalain írt, és ami a teremtett dolgokat és az embert egy kozmikus dicséretben kapcsolja össze: ’Uram, műveid dicsérnek, hogy mi szeressünk téged, és mi szeretünk téged, hogy műveid dicsérjenek’ (Szent Ágoston, Vallomások, XIII, 33,48). Legyen ez az a harmónia, amit szétárasztunk a világban.”
Oszd meg ezt a cikket!