Nemrégiben nyolc napos csendes lelkigyakorlatot tartottam, amihez az ihletet Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatok című műve adta. Rég volt már, hogy ilyen kaliberű lelkigyakorlaton vettem részt, és ez spirituális értelemben felnyitotta a szemem! 

Te mikor voltál utoljára lelkigyakorlaton? 

Amikor a legtöbb felnőttnek felteszem ezt a kérdést, általában azt felelik, hogy akkor, amikor bérmálkoztak még középiskolás korukban. Néhányan később is, ami főleg az egyetemi szolgálatok elterjedésének köszönhető.  

Te mikor voltál utoljára lelkigyakorlaton? Esedékes lenne? Nagyon ajánlom, hogy menj el egy lelkigyakorlatra. Még ha csak egy napra is. De lehetőleg három, öt vagy nyolc napra, ha van rá lehetőséged. 

 Mégpedig ezért: 

1) Hogy Jézust utánozd 

Jézus gyakran elment imádkozni. Az evangéliumban több helyen is olvashatjuk: Jézus „azonban elvonult a pusztába, és imádkozott”.  

Ha Jézusnak szüksége van egyedül töltött időre, akkor nekünk is. Negyven napot töltött a pusztában, imádkozott és böjtölt. Ez még Szent Ignác 30 napos lelkigyakorlatánál is hosszabb idő! 

A legfontosabb, hogy Jézus arra hív minket, hogy szánjunk időt erre: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Márk 6,31) Fogadd el Jézus meghívását, és ezzel egyúttal utánozni is fogod Őt.  

2) Ha fáradt vagy 

Manapság sokan túlhajszoltak. Nehezen tudjuk elválasztani a magánéletünket a munkától, mivel folyamatosan ellenőrizzük az e-maileket otthon, hétvégén és nyaralás közben is. Valószínűleg te sem alszol eleget. 

Egy lelkigyakorlat időt ad a pihenésre és a feltöltődésre. A nyolc napos lelkigyakorlatom alatt nagyon felszabadító volt, hogy este lefeküdtem, és nem állítottam be ébresztőt, egyszerűen akkor ébredtem, amikor a Lélek megkívánta. Tarts egy kis szünetet a mindennapok káoszában, és tapasztald meg a békét, amit Jézus a lelkigyakorlaton keresztül akar neked nyújtani. 

3) Ha csendre van szükséged 

Egyes lelkigyakorlatok előadások sorozatából állnak, amelyek időt hagynak az elmélkedésre. Mások teljesen csendesek. Egy csendes lelkigyakorlat ijesztőnek tűnhet, de mindenképpen megéri. A csend lehetővé teszi, hogy jobban odafigyeljünk Isten suttogására a szívünkben. 

 A legutóbbi lelkigyakorlatom alatt a telefonomat repülőgépmódra kapcsoltam, eltávolítottam az e-mail fiókjaimat a Mail alkalmazásból, és tartózkodtam a közösségi média használatától. Nagyon felszabadító volt, hogy nem árasztottak el folyamatosan információkkal. 

Ez a felszabadult idő több imára és sok olvasásra adott lehetőséget.  

4) Hogy beleszeress a Szentírásba 

Csendes lelkigyakorlatom során arra kértek, hogy minden nap négy szentórát imádkozzak. Ezeknek a szentóráknak a tárgyát a szentírásszakaszok képezték, amelyeket a lelkivezetőm adott nekem, hogy elmélkedjek rajtuk. Az, hogy ennyi órán át imádkoztam, segített abban, hogy újra értékeljem a Szentírással való imádkozást önmagában az ima kedvéért. 

Ha a Szentírás nem nagy része az imaéletednek, egy csendes, irányított lelkigyakorlat lehetőséget ad arra, hogy beleszeress az Ó- és Újszövetségbe. Használd a képzeletedet, és engedd, hogy Isten szóljon hozzád. 

Mi a következő teendőm? 

Keresd meg a hozzád legközelebb eső lelkigyakorlatos központot, és nézd meg, mit kínálnak. A jezsuita lelkigyakorlatos házakban találod azokat a csendes, irányított lelkigyakorlatokat, amilyenen én is voltam. Más lelkigyakorlatos házakban hétvégi lelkigyakorlatokat tarthatnak különböző témákban. 

Sok bencés kolostornak van lelkigyakorlatos háza. Lehet, hogy az egyházmegyéd honlapján is megtalálhatod a helyi lelkigyakorlatos házak listáját. 

Keress rá, és kérdezd Istent, hogy hová hív téged lelkigyakorlatra. Ígérem, hogy nem fogod megbánni! 

Isten nagyszerű dolgokat tartogat számodra, amikor lelkigyakorlatra mész. Győződj meg róla, hogy a szíved készen áll és nyitott arra, hogy befogadja azt a sok kegyelmet, amit Isten akar megosztani veled. 

Oszd meg ezt a cikket!