Ahhoz, hogy teljesen részesüljünk a szentmise kegyelmeiben, vissza kell találnunk ahhoz, amit Raniero Cantalamessa bíboros „eucharisztikus csodálatnak” nevez.
Annak képességéhez, hogy újra és újra rácsodálkozzunk az Eucharisztia „mérhetetlen nagyságára”.
Miért járunk misére?
Nem puszta megszokásból vagy ismétlődő szertartásként megyünk misére. Azért megyünk, mert ott találkozunk az élő Krisztussal, egy meghívással, hogy megálljunk, és engedjük, hogy átalakítsa a szívünket.
Íme öt erőteljes módja annak, hogy minden alkalommal mélyebben éld át a szentmisét:
1) Készülj fel még érkezés előtt
Néhány perc csend, egy rövid ima vagy az aznapi olvasmányok átolvasása megnyithatja a szívünket és felkészítheti a lelkünket.
2) Vegyél részt teljes lényeddel
Nem elég fizikailag jelen lenni. Énekeljünk, válaszoljunk, figyelmesen hallgassunk, és ajánljuk fel szándékainkat. Minden gesztusnak és minden szónak mély jelentése van.
3) Hallgasd Isten Igéjét úgy, mintha neked szólna
Mert neked szól. Isten személyesen beszél az olvasmányokon és a homílián keresztül. Hasznos kérdés lehet: Mit akar ma mondani nekem az Úr? Néha egyetlen mondat is fényt hozhat egy élethelyzetünkre.
Ha figyelmesen hallgatunk, megengedjük, hogy az Ige itt és most megérintsen bennünket.
4) Ajánld fel az életedet
Amikor a kenyeret és a bort az oltárhoz viszik, vigyük oda örömeinket, küzdelmeinket, aggodalmainkat és hálánkat is. Egyesítsük életünket Krisztus áldozatával.
Semmi sem jelentéktelen abból, amit a szívünkben hordozunk. A felajánlás és az átváltoztatás során két „Krisztus teste” van jelen az oltáron: az Ő valóságos teste (amely a Szűz Máriától született) és misztikus teste, az Egyház.
5) Az egész életünk Eucharisztiává válik
Az ateista filozófus, Ludwig Feuerbach egyszer azt mondta:
„Az ember az, amit megeszik.”
Az Eucharisztia által ez a keresztények számára mély igazsággá válik. Nem mi alakítjuk Krisztust magunkhoz, hanem Ő alakít minket az Ő testévé.
Ez egy hatalmas igazságot tár fel: életünkben semmi nincs Krisztuson kívül.
Egy teljesen ki nem érdemelt csere során odaadjuk neki fáradtságunkat, fájdalmunkat, bukásainkat, örömeinket és bűneinket, cserébe nem kevesebbet kapunk, mint önmagát.
Mindannyian egyek vagyunk Krisztusban, és Krisztus él mindegyikünkben. Ezért nevezhetjük egymást valóban testvéreknek.
Amikor szentáldozáskor azt mondjuk: „Ámen”, nemcsak Krisztus értünk adott Testére mondunk igent, hanem az Ő Testére, az Egyházra is. Mindazokra, akik körülöttünk vannak.