Január 20-án megrendezésre került a Szent István bazilikában a 777 magyar keresztény blog offline eseménye, ahol közel 1000 emberrel dicsőítettük az Urat.
Az este mottója: „Itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8).
A Szentségimádás mellett hallhattunk tanítást Riesz Doma atyától, tanúságtételt Antal Alexa Krisztina nővértől, és Rúzsa Magdolna is megosztotta történetét.
Azonban most nem a programokról, vagy a pontos adatokról írunk. Hanem a saját élményekről, tapasztalatokról. A résztvevők között rengeteg fiatal volt, akik örömmel számoltak be nekünk az Istenélményeikről.
„Amikor megláttam a meghirdetett imaestet, kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt elképesztően boldog voltam, hiszen minden ilyen alkalmat izgalmasan várok, hogy még jobban elmélyíthessem a kapcsolatomat Jézussal. Másrészt az időpontnak nem igazán örültem, mert másnap egy nagyon fontos vizsgám volt. Nem tudtam, hogy az imaestet vagy a tanulást válasszam.
Elérkezett a nap, nem sokat tanultam, de úgy voltam vele, hogy szükségem van egy ilyen estére, ami most feltöltene. Elmentem és nagyon nem bántam meg. A kedves szavak, a tanúságtételek, a dicsőítő dallamok, a szentségimádás – csodálatos élmény volt ezeket megélni és a csordultig telt Szent István-bazilikában lelkileg töltekezni.
Kint az oltár előtt térdelve kértem az Urat családom és barátaim megsegítéséért és másnapi vizsgám sikerességéért.
Amikor hazaértem, annyira tele volt a szívem, hogy mással nem tudtam foglalkozni, mint az élmények feldolgozásával; ebből kifolyólag nem is nagyon tanultam. Már csak a kettesért esedeztem. Másnap bementem és egy 4-essel tértem haza.
Ezután a Zsoltárok könyvéből jutott eszembe egy idézet: „Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme!” Deo Gratias!"
- Dániel
„Tegnap este a Szent István-bazilika egészen különleges arccal fogadott bennünket. Már az érkezéskor érezhető volt, hogy nem egy szokványos alkalomra gyűltünk össze. Tömeg volt – valódi, élő, lüktető közösség. Mindannyian jelen voltunk, és mégis mindannyian egyedül álltunk meg Isten előtt.
A tanúságtevők történetei mélyen megérintettek. Nem „szép”, kerek történetek voltak, hanem valódi élethelyzetek: törékenység, bizonytalanság, keresés. És éppen ezért voltak hitelesek. Jó volt hallani, hogy Isten nem akkor lép be az életünkbe, amikor minden rendben van, hanem gyakran éppen akkor, amikor semmi sincs rendben.
Riesz Doma atya az egész estét olyan természetességgel és mélységgel vezette, hogy szinte észrevétlenül segített letenni mindazt, amit magunkkal hoztunk. Szavaiban nem volt erőlködés, csak irány: Jézus felé.
Rúzsa Magdi tanúságtétele külön ajándék volt. Nem szerepben állt előttünk, hanem emberként. Beengedett bennünket az életébe, a kérdéseibe, az útjába, abba, ahogyan ő megéli a kapcsolatát Istennel. Nem idealizált hitről beszélt, hanem egy élő, alakuló kapcsolatról, olyasmiről, amivel sokan azonosulni tudtunk.
Krisztina nővér tanúsága csendes, mégis rendkívül erős volt. Szavaiban ott volt a belső béke, amely nem a körülményekből fakad, hanem abból, hogy valaki tudja, kihez tartozik. Jelenléte arra emlékeztetett, hogy az Istennel való élet nem lemondás, hanem teljesség – egy másik dimenzióban megélt szabadság.
A Szentségimádás idején a sokaság ellenére mégis személyessé vált minden. Emberek térdeltek le Jézus elé, csendben, könnyekkel, vagy éppen mély megnyugvással. Mintha a bazilika hatalmas tere egyszerre egy szívvé vált volna. Ott értettem meg igazán, hogy nem mi keressük Istent, hanem Ő keres minket. Jézus valóban ott volt és mindenkire van ideje, figyelme, szeretete. Nem siet, nem sürget. Vár.
Az este végére megszületett bennem egy erős vágy, hívni a fiatalokat az ilyen alkalmakra. Mert itt nemcsak egymással találkozunk, hanem azzal, aki a legfontosabb. Nem a világ sztárjai állnak a reflektorfényben, hanem Jézus, a valódi Szupersztár, aki nem tapsot kér, hanem szíveket ajándékoz vissza, ezeket gyógyítva, megerősítve, új reményt adva.
Hálás vagyok az imaestért. Hálás vagyok azokért, akik szolgáltak, és azokért is, akik egyszerűen csak jelen voltak. Hiszem, hogy mindaz, amit ott kaptunk, nem ér véget a bazilika ajtajában, hanem tovább él bennünk és rajtunk keresztül másokhoz is eljut.”
– Eleonóra
„Amikor beléptem a hatalmas Szent István Bazilikába, őszintén szólva teljesen elcsodálkoztam, milyen sok ember gyűlt itt össze. És ráadásul rengetegen voltak fiatalok! Tömve volt a templom: lám, nem igaz az, hogy a mi generációnk csak az online térben van jelen! Ez a tapasztalat nagy örömmel töltött el.
Szívhez szóló tanúságtételek hangzottak el, útkeresésről, tökéletlenségről, és Isten végtelen irgalmas szeretetéről, amire valóban rábízhatjuk magunkat.
Szerintem mindannyian éreztük: a megszólalókat valóban a Szentlélek vezette. És még csak itt kezdődött el igazán az este: megérkezett közénk Jézus, az Oltáriszentségben! Hatalmas kegyelem volt érezni, ahogy egy emberként imádkozunk oly sokan, akik jelen voltunk a Bazilikában.
Ezen a sötét, fagyos téli estén összegyűltünk, és letehettük Jézus lábai elé mindazt a sok fájdalmat, szenvedést, nehézséget, amelyet a hétköznapokban hordozunk. És Ő meghallgatott és megáldott minket. Az Ő jelenlétében lenni, ez minden kinccsel felér.”
– Boldizsár
„A vizsgaidőszak vége felé közeledve már nagyon vártam a január 20-át, aznap tettem le az utolsó vizsgámat, későbbre pedig az imaest volt a tervben. Mégis aznap délután nagyon nehezen vettem rá magamat arra, hogy újra útnak induljak a hidegben a Szent István Bazilika felé. Mikor beértem, már nagyon sokan voltak, valahol mélyen pedig azt hiszem, ez érintett meg a legjobban.
A tanítások, tanúságtételek valóban nagyon szépek voltak, különösen tetszett Doma atya tanítása, melyben mesélt arról, hogy bizony néha nagyon nehéz elindulni az imádkozásban, az Isten felé vezető úton, mégis megéri a küzdelem, hiszen az út során megnyílik az ember, átformálódik az élete.
Valóban, én is nehezen indultam el, mégis mikor ott térdeltem Isten jelenlétében, sikerült megnyugodnom, átadni Neki a jelen valóságomat.”
– Letícia
„Ez az imaest már az első pillanattól kezdve különleges élmény volt számomra. A három tanúságtevő személyes történetei őszintén és mélyen szóltak Isten megtartó szeretetéről, és segítettek abban, hogy saját életemre is új szemmel tekintsek. Jó volt látni, mennyire különböző élethelyzetekből érkeztek, mégis mindannyiuk történetében ott volt Isten hűsége.
A tanúságtételek után szentségimádás kezdődött. Az ima és dicsőítés közben, mintha Isten jelenléte körül vette volna a teret, és ezt a megtartó közösséget.
Jólesett megállni egy kicsit, kiszakadni a hétköznapok rohanásából, és befelé figyelni. Hálával a szívemben távoztam, hiszen az este segített mélyíteni a kapcsolatom Istennel, és újult erővel folytatni a mindennapokat.”
– Regina