Jézusom Szent Szíveremélek és bízom Benned! ! ❤️‍🔥 

 A Jézus Szent Szíve iránti tisztelet nagyon fontos a katolikusok számára! 

 1673 és 1675 között Jézus négy látomás során mutatta be Alacoque Szent Margit Máriának a Szent Szív áhítatot: 

„Isteni Mesterem tudatta velem, hogy ég a vágytól, hogy az emberek szeressék őt és visszahúzhassa őket a kárhozat útjáról, ahová a sátán tömegestől taszítja őket. Ezért határozta el, hogy megmutatja az embereknek Szívét, a szeretet, az irgalom, a kegyelem, a szentség és üdvösség mindama kincsével együtt, amelyet az magában rejt.” 

Íme 7 erőteljes és fontos ima, hogy könnyebben felelj Krisztus - az Ő Szentséges Szíve iránti odaadásra szóló - elhívására: 

1.) Alacoque Szent Margit Mária felajánlási imádsága 

 

Én ____(neved) átadom és felajánlom magam Jézus Krisztus, a mi Urunk szent Szívének, felajánlom személyemet, életemet, cselekedeteimet, kínjaimat, szenvedéseimet, hogy így lényem egy része se legyen másra szánva, mint hogy tisztelje, szeresse, dicsőítse Jézus szent Szívét. 

 Az visszavonhatatlan akaratom, hogy egészen az övé legyek, hogy mindent iránta való szeretetből tegyek, elvonván egészen szívemet mindazoktól, amik neki visszatetszhetnének. 

 Te vagy ennélfogva, ó Szent Szív, szeretetem egyedüli tárgya, életem védője, üdvöm biztosítéka, gyarlóságom és állhatatlanságom orvossága, vétkeimnek, melyeket egész életem folyamán elkövettem, eltörlője, s halálom óráján biztos menedékem. 

 Légy tehát, ó jóságos Szív, az én igazolásom Isten előtt és fordítsd el tőlem igaz haragjának nyilait. 

 Ó szerető Szív, beléd helyezem bizalmamat; mert gyarlóságom és rosszaságom miatt van okom félni, éppúgy jóságod mindent reményleni enged. 

Emészd fel, ó Istenem, mindazt énbennem, ami neked visszatetszik vagy veled ellenkezik. Add, hogy tiszta szereteted úgy mélyedjen szívembe, hogy soha el ne feledhesselek, soha tőled senki el ne szakíthasson.  

Végtelen jóságodra kérlek, legyen nevem Szívedbe írva, mert boldogságom és dicsőségem abban áll, ha mint tulajdonod élek és halok. Ámen. 

2.) Reggeli ima Jézus Szentséges Szívéhez 

Ó Jézusom, Mária szeplőtelen szívén keresztül, felajánlom neked minden imámat munkámat, örömömet és szenvedésemet Szentséges Szíved minden szándékára, a az egész világon mindenütt bemutatott vagy bemutatandó szentmiseáldozattal együtt, bűneim jóvátételére, felebarátaim, de különösen Szentatyánk, Ferenc pápa szándékára. Ámen.

3.) XI. Piusz pápa engesztelő imádsága Jézus Szentséges Szívéhez 

Édes Jézus, kinek túláradó szeretetét az emberek iránt nagy hálátlanul annyi nem-törődéssel, hanyagsággal, megvetéssel viszonozzák, íme mi oltáraid előtt leborulva különös tisztelettel kárpótlást akarunk nyújtani az emberek bűnös közönyösségéért és a sérelmekért, amelyekkel szerető Szívedet mindenfelől illetik. 

 Azonban megemlékezünk róla, hogy valamikor mi is ilyen méltatlan magatartást tanúsítottunk, azért mélységes fájdalomba borulva először is mimagunk számára kérjük irgalmadat. Készek vagyunk önkéntes engeszteléssel elégtételt adni nemcsak a magunk bűneiért, hanem mások vétkeiért is, akik az üdvösség útjától messze eltévedve, hitetlenségükben megátalkodott szívvel, Hozzád, a pásztorhoz és vezérhez, szegődni nem akarnak, avagy a keresztségi fogadalmat lábbal tapodva a Te törvényed édes igáját lerázták. 

Mindezeket a szánandó bűnöket összesen és általában kiengesztelni törekszünk, egyenkint pedig jóvátenni akarjuk: az életmód és az öltözködés fényűzését és szemérmetlenségét, a romlottság számtalan tőrvetését az ártatlanok lelkére, az ünnepnapok megszegését, a Te nevedre és szentjeidre szórt szörnyű káromlásokat, a Te földi helytartód és a papi rend gyalázását, magának az isteni szeretet szentségének mellőzését, vagy hajmeresztő szentségtöréssel illetését, végül a nemzetek hivatalos bűneit, amelyek a Te általad alapított egyház jogaival és tanító hivatalával szembeszállnak. 

Óh, vajha ezeket a bűnöket saját vérünkkel lemoshatnók! 

 Most pedig a megsértett isteni méltóság kárpótlására fölajánljuk Neked ugyanazt az elégtételt, amelyet Te egykor az Atyának a kereszten bemutattál és oltárainkon naponkint megújítasz, a Szűzanyának, minden szenteknek s a jámbor híveknek jóvátételeivel együtt, és szívből megígérjük, hogy a magunk és mások régi bűneit, úgyszintén nagy szereteted semmibevételét ezentúl erős hittel, tiszta erkölcsökkel, az evangéliumi törvény, különösen a szeretet parancsának tökéletes megtartásával, amennyiben rajtunk áll és a Te kegyelmed megsegít, jóvátesszük; másrészt minden Téged érhető sérelmet erőnk szerint megakadályozunk és a Te követésedre minél több embert megnyerünk. 

 Fogadd kérünk, kegyes Jézus, az engesztelő szent Szűz Mária közbenjárására ezt az önkéntes engesztelő hódolatot és tarts meg minket hűségesen köteles szolgálatodban mindhalálig a végső állhatatosság nagy kegyelmének erejével, hogy valamennyien eljussunk végül abba a hazába, ahol Te az Atyával és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön örökké. Ámen. 

4.) Litánia Jézus Szent Szívéről 

Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! 

Krisztus, kegyelmezz! Krisztus, kegyelmezz! 

Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! 

Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket! 

Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket! 

Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk! 

Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk! 

Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk! 

Szentháromság egy Isten, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, az örök Atya fiának Szíve, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, végtelen fölségű szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, Isten szent temploma, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent szekrénye, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, Isten háza és a mennyország kapuja, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, az igazságosság és szeretet tárháza, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, minden erény mélysége, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, minden szív királya és középpontja, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, amelyben a bölcsesség és a tudomány összes kincsei megvannak, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, amelyben az Istenség egész teljessége lakozik, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, melyben a mennyei Atyának kedve telt, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, amelynek teljességéből mindannyian merítettünk, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, az örök halmok kívánsága, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, béketűrő és nagy irgalmasságú Szív irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, dúsgazdag mindazok iránt, akik hozzád folyamodnak, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, az élet és szentség forrása, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, vétkeinkért engesztelő áldozat, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, minden vigasztalás kútfeje, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, bűnösök áldozatja, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, benned reménylők üdvössége, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, benned kimúlók reménysége, irgalmazz nekünk! 

Jézus Szíve, minden szentek gyönyörűsége, irgalmazz nekünk!

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit; Kegyelmezz nekünk! 

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit; Hallgass meg minket! 

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit; Irgalmazz nekünk! 

Szelíd és alázatos szívű Jézus, 

Alakítsd szívünket a te Szíved szerint. 

Könyörögjünk:  

Mindenható örök Isten! Tekints szeretett Fiad szívére és mindama dicséretre és elégtételre, amelyet a bőnösök nevében Irántad lerótt, és adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek, ugyanazon szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen. 

5.) Szent Gertrúd imája Jézus Szentséges Szívéhez 

Jézus Szentséges Szíve, szenteld meg szívemet; 

Jézus Szívének gondviselése, oltalmazd szívemre; 

Jézus Szívének változhatatlansága, erősítsd meg szívemet; 

Jézus Szívének tisztasága, tisztítsd meg szívemet; 

Jézus Szívének engedelmessége, igázd le szívemet; 

Jézus Szívének nyájassága, tedd magadat ismertté szívem előtt; 

Jézus Szívének isteni vonzása, ragadd meg szívemet; 

Jézus Szívének gazdagsága, légy elég szívemnek; 

Jézus Szívéből áradó kegyelem és áldás, áraszd el szívemet; 

Ó Jézus Szíve! Légy Te az én örömöm, békém, nyugalmam ebben a világban és a következőben. 

Ó Jézus Szíve! Imádott a mennyben, segítségül hívott a földön, rettegett a pokolban, uralkodj minden szív felett, uralkodj minden korban, uralkodj örökké a mennyei dicsőségben. Ámen. 

6.) Ima Jézus Szentséges Szívéhez 

Emlékezzél meg, ó legédesebb Jézus, hogy még senkit sem hagytál magára, aki a Te Szentséges Szívedhez folyamodott, aki segítségéért könyörgött, vagy kegyelmét kérte. 

Ettől a bizalomtól lelkesítve, ó szívek leggyengédebbike, bűneink súlya alatt összeroppanva állunk eléd.  

Nyomorúságunkban, ó Jézus Szentséges Szíve, ne vesd meg könyörgésünket, hanem figyelj ránk kegyelmesen, és hallgass meg minket. Ámen. 

7.) Ima a haldoklókért és egy különleges lélekért 

Legkedvesebb Jézus, lelkek kedvelője, legszentebb Szíved haláltusájára és szeplőtelen Szűz Anyád fájdalmára kérlek, mosd meg szentséges Véredben az egész világon haldokló bűnösöket, akik ma, (most vagy az éjjel) fognak meghalni, megjelenni szent színed előtt.  

Emlékezz meg különösen arról a lélekről, akit lelkileg örökbe fogadok azzal a szándékkal, hogy a Te pásztori gondjaidra bízzam: 

Kérlek Téged, hogy kegyelmeddel indítsd bűnbánatra ezt a bűnöst, akit a pokolba jutás veszélye fenyeget.  

Azért kérem ezt, mert bízom a Te nagy irgalmadban. 

Ha fenségednek úgy tetszik, hogy a mai napon szenvedést küld nekem, azért a kegyelemért cserébe, amelyet ezen lélek számára kérek, akkor azt szívesen fogadom, és hálával köszönöm Neked, legédesebb Jézusom, lelkek pásztora és kedvelője. 

Köszönöm Neked ezt az alkalmat, hogy kegyelmet adhattam hálából mindazon kegyelmekért, amelyeket nekem adtál. Ámen. 

Jézus Szentséges szíve, könyörülj rajtunk! ❤️‍🔥

Oszd meg ezt a cikket!