Március 15-e a magyar nemzet emlékezetében a szabadság szimbóluma. Kokárdát tűzünk, elszavaljuk a Nemzeti dalt, és hálával gondolunk azokra a hősökre, akik 1848-ban nemet mondtak az elnyomásra.
Keresztényként azonban ez az ünnep még mélyebb gondolatokat hordoz: emlékeztet minket arra, hogy a szabadság nem csupán politikai állapot, hanem isteni ajándék és felelősség.
Amikor a márciusi ifjak a pesti utcákon a szabadságért kiáltottak, valami olyasmit kerestek, ami az emberi méltóság alapja.
A Biblia tanítása szerint az ember Isten képmására teremtetett, ami magában foglalja a szabad akaratot. Nem robotok vagyunk egy hatalmi gépezetben, hanem szabad döntésre hivatott lények.
Pál apostol így fogalmaz a korinthusiakhoz írt levelében:
„Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”
(2Kor 3,17)
Ez a mondat rávilágít arra, hogy a valódi szabadság nem a korlátok teljes hiánya, hanem egy belső állapot.
A mai világban gyakran félreértelmezzük a szabadságot.
Azt hisszük, az azt jelenti: „azt teszek, amit akarok”. Március 15-e azonban a közösségi szabadságról beszél. Arról, hogy a szabadságunk akkor teljesedik ki, ha azt mások javára fordítjuk.
Gondoljunk bele, a márciusi ifjak nem maguknak követeltek kiváltságokat. A 12 pont az egész nemzet felemelkedését, a közteherviselést és az egyenlőséget tűzte ki célul.
Keresztény szempontból ez a „szeretet általi szolgálat” szabadsága. Ahogy a Galata levél inti a hívőket:
„Mert ti, testvéreim, szabadságra hívattatok; csak a szabadság ne legyen alkalom a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.”
(Gal 5,13)
A magyar szabadságharc ereje abban rejlett, hogy az egyéni érdekeket alárendelték a közös jónak.
Március 15. üzenete ma is aktuális, hiszen az elnyomás formái megváltoztak. Lehet, hogy ma nem idegen hatalmak katonái járőröznek az utcáinkon, de a félelem, az önzés, a gyűlölet vagy a közöny ugyanúgy rabságban tarthat egy nemzetet.
A keresztény ember szabadsága abban áll, hogy nem kell igazodnia e világ sémáihoz.
Szabadok vagyunk megbocsátani, amikor mindenki bosszút kiált. Szabadok vagyunk reménykedni, amikor mindenki pesszimista.
És szabadok vagyunk szeretni azokat is, akikkel nem értünk egyet.
Ez az a belső szabadság, amit sem börtön, sem önkényuralom nem vehet el, ahogy azt a szabadságharc utáni megtorlások idején annyi mártír és hitvalló bebizonyította.
Ünnepi hálaadás
Amikor ma megállunk a szobrok előtt, megemlékezéseken, imádkozunk, adjunk hálát:
A múltért: A szabadságharc bukása ellenére a lélek győzött.
A jelenért: Hogy anyanyelvünkön szólhatunk, és szabadon gyakorolhatjuk hitünket.
A jövőért: Hogy Isten kezében van nemzetünk sorsa.
Március 15-e legyen számunkra a lelki megújulás napja is. Ne csak a történelmi eseményekre emlékezzünk, hanem vizsgáljuk meg saját szívünket:
valóban szabadok vagyunk-e? Rabjai vagyunk-e a haragnak, vagy képesek vagyunk a kiengesztelődésre?
Legyen ez az ünnep alkalom arra, hogy újra elkötelezzük magunkat az igazság és a szeretet mellett.
A mi nemzeti szabadságunk célja ez: olyan országot építeni, ahol az isteni törvények, a szeretet, az igazságosság és az irgalom, érvényesülhetnek.